A Szibir névre hallgató nukleáris meghajtású hadiszörnyet Szentpétervárnál bocsátották vízre, és a ruszkik elsősorban arra használnák az északi tengeri úton, hogy megtisztítsa az utat az Ázsiába gázt szállító teherhajók előtt.

Mivel az északi vizeknek fontos stratégiai jelentősége van a gazdag nyersanyaglelőhelyek miatt, így a hajónak itt is hasznát vehetik majd, nem is beszélve az esetleges mentőexpedíciókról.

Fotó: AFP

Szovjetunió felbomlása óta ez volt a legnagyobb hajóépítés, amelybe az oroszok belefogtak, a megépítéséről pedig még 2015-ben döntöttek, ugyanakkor a tervek szerint a bevetésére még várni kell egészen 2020-ig. Szibirt amúgy két atomreaktor hajtja, ezek egyenként 175 megawattos teljesítménnyel tudnak előrukkolni.

Fotó: AFP

Az atomjégtörő hossza 173 méter, tömege pedig 33 500 tonna, és ami a szép az egészben: közel 3 méteres vastagságig képes feltörni a jégmezőket. De az oroszok máris rajta vannak egy még keményebb projekten, a Vezető névvel ellátott jégtörő 4,5 méterig birkózna meg a jégtömbökkel, és ha ezt összehoznák, akkor egész évben járhatóan tarthatnák az északi útvonalakat.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés