Ha az elmúlt ötven évben minden olyan iramban fejlődött volna, mint a mikrocsipek, akkor ma égig érő felhőkarcolókban laknánk, a Holdutazás pedig alig egy percbe telne.

Hogy ez honnan jutott eszünkbe? Csak onnan, hogy éppen idén ötven éves a Gordon Moore által felállított törvény, ami kimondja, hogy az integrált áramkörökben található tranzisztorok száma nagyjából két évente megduplázódik. Az Intel alapítójának jóslatát David House, az Intel korábbi elnöke egészítette ki annyival, hogy

a mikrocsipek teljesítménye 18 havonta megduplázódik,

az áruk pedig ugyanilyen ütemben, exponenciálisan csökken - nagyjából ezt a két jóslatot szokták együttesen Moore-törvényként emlegetni, ami annyira bejött, hogy a mai napig tartja magát.

Hogy a számítógépedtől a telefonodon keresztül a tévédig bezárólag szinte mindenben megtalálható mikroprocesszorok mekkora fejlődésen mentek át, azt elég könnyű belátni, hiszen elég ha benyúlsz a zsebedbe és előveszed a mini számítógépedet, de még szemléletesebb az Intel megoldása, akik a jubileum alkalmából összeszedték, hogy milyen lenne a világ, ha a Moore-törvény nem csak az integrált áramkörökre, de a házakra, autókra és űrutazásra is vonatkozna.

  • Ha az autók fogyasztása az integrált áramkörökhöz hasonló mértékben csökkent volna, akkor egy embernek elég lenne egy tank benzin egész életére.
  • Kevésbé lenne hasznos, ha az autók is ugyanilyen ütemben zsugorodtak volna, ugyanis ebben az esetben akkorák lennének, mint egy hangya.
  • Ha a felhőkarcolók árai olyan sebességgel estek volna, mint ahogy a procik fejlődtek, akkor ma ugyanannyiért vehetnél egy egész épületet, mint amennyibe egy mai PC kerül.
  • Ha viszont a felhőkarcolók ugyanebben az ütemben nőttek volna, akkor a legmagasabb épületeink ma harmincötször magasabbak lennének a Mount Everestnél (for the record: a jelenlegi legmagasabb épület, a Burj Kalifa nagyjából tized olyan magas mint a Mount Everest).
  • Az Apollo űrprogram teljes költségvetése nagyjából 25 millió dollár volt, de ha az űrutazás költségei a Moore által meghatározott mértékben csökkentek volna, akkor ma az egész űrprogram kijönne egy kisebb magánrepülőgép árából.
  • Az út a Holdra pedig nem tartana tovább egy percnél.
  • Egy út Új-Zélandról New Yorkba? Be se kapcsold az övedet, mert már ott is vagy.

Ugye mennyire hihetetlen? Pedig mindez a fejlődés tényleg végbe ment, csak a felhőkarcolók és a repülők helyett egy viszonylag kevésbé látványos területen. Egészen elképesztő, de a mai, 14 nm csíkszélességű csipek, amik elférnek a telefonodban 3500-szor gyorsabbak és 90 ezerszer hatékonyabbak, mint az Intel legelső mikroprocesszora volt.

Hogy a Moore által megjósolt fejlődést meddig lehet fenntartani, az persze erősen kérdéses, de ha ránézel a Samsung Galaxy S6-ra, amelynek a teljesítménye pont a kétszerese az egy évvel ezelőtt bemutatott S5-höz képest, akkor világos, hogy az ötvenéves törvény még ma is hajszálpontosan működik.

(Forrás: Intel)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában