A pajzs papíron hatékony, azonban igencsak költséges, de elméletben érdekes elgondolás.

A COVID–19 koronavírus-járvány ellen védekezhetünk arcmaszkkal, gyakori kézmosással és kézfertőtlenítéssel, szolidabb vagy durvább remeteélettel, meg egyéb gyakorlati praktikákkal, de teljes védelmet egyik sem nyújt a világot elárasztó vírus ellen. Szun Dajong kínai építész azonban tervezett egy olyan pajzsot, amely szinte már tutinak mondható. Egy gond van vele.

Hogy Batmannek mondjuk jól állna, meg volna rá pénze, több százezer, illetve millió embernek azonban elég nehézséges egy hasonló pajzsot legyártani.

A pajzs ugyanis ultraibolya-sugárzás révén sterilizálja az „enteriőrt”, azaz a gazda bőrfelületeit, illetve ruházatát. Szénszálas tartókból készülne el, melyek között PVC-fólia nyúlna, így a hátizsákként hordható pajzs kicsit úgy festene, mint a denevér szárnyai. Ráadásul a műanyagburokban felmelegíthető huzalok lennének elhelyezve, hogy még több jósággal várják az oda tévedő kórokozókat.

A feltaláló nagyon lelkes és álmodozó, úgy véli, ha talál egy támogatót, akkor annak díjmentesen odaadja a terveit. Hát bízunk benne. A projekt neve egyébként a Be a Bat Man!, azaz a Légy denevérember! nevet kapta – utalva erre a szárnyakra, Bruce Wayne feltaláló szkilljeire, valamint a járvány egyik lehetséges kiindulópontjának számító repülő emlősökre.

Ez is érdekelhet:

Íme az állat, ami él, de nem lélegzik

Egy parazitáról van szó, amelyet néhány éve már állatnak tekintenek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés