A japán gyártó a létező összes csúcstechnológiát belepakolta ebbe a remek tükör nélküli fényképezőgépbe.

Nemrégiben már volt szerencsénk kipróbálni egy kiváló tükör nélküli, cserélhető objektíves digitális fényképezőgépet, a Samsungtól érkezett NX1000-et, melyet egy korrekt ár/érték arányú belépőszintű készüléknek találtunk. A MILC-szektort ezúttal sem hagyjuk el, jelen tesztalanyunk azonban a termékskála pontosan ellentétes végén helyezkedik el. A Panasonic GH3 jelenleg a gyártó legnagyobb tudású tükör nélküli fényképezőgépe, mely egyben az iparág egyik, ha nem a legprofibb MILC terméke. A Panasonic igen komoly erődemonstrációt tart a GH3-mal, aminek persze meg van az ára, de erről majd egy kicsit később.

Családfa

A világ első MILC-ét (Mirrorless Interchangeable Lens Camera) G1 típusjelzéssel a Panasonic jelentette be, mégpedig 2008 őszén, tehát már lassan öt esztendeje. Aztán nem sokkal később, 2009 tavaszán érkezett meg a vállalat első high-end kategóriás MILC-e, a Panasonic GH1, melynek utódja, a GH2 aztán 2010 őszén mutatkozott be. Ezt követően két évig csend honolt a tájon, majd pedig a tavalyi, kölni Photokina szakkiállításon végre lehullott a lepel a sokak által várva újgenerációs modellről, a GH3-ról.

A gyártó munkatársai már az akkori sajtórendezvényen azonnal egyértelművé kívánták tenni, hogy a Panasonic GH3 egyáltalán nem viccel, és nemes egyszerűséggel a világ legjobb MILC-e kíván lenni. Már a száraz specifikációk is igen beszédesek voltak, most pedig elérkezett a lehetőség a gép élesben történő kipróbálására.

Nagy test

Sokan ugyebár azért vásárolunk tükör nélküli gépet, mert egyszerűen nem vagyunk hajlandóak megbékélni a tükrös fényképezőgépek méretével és tömegével, de azért irigyeljük azok tudását és képminőségét. Nos, a GH3 egy olyan tükör nélküli modell, melynek mérete és tömege bizony már meghaladja a low-end kategóriás DSLR-ek méretét és tömegét. A 133x93x82 milliméter méretű gépváz 550 grammot nyom a mérlegen, ami MILC-fronton mindenképpen átlagon felüli, de azért a profibb DSLR-ek adataitól még mindig elmarad. A nagy méretnek annyi előnye mindenképpen van, hogy a GH3-on sokkal jobb fogást találnak ujjaink, mint például egy szuperkompakt low-end tükör nélkülin.

Nagy élvezet

Ha már adott a nagyméretű készülékház, a Panasonic nemcsak egy kellemes markolatot alakított ki rajta, hanem arról is gondoskodott, hogy a kezelőszervekből ne szenvedjünk hiányt. Ennek köszönhetően a GH3 kezelése gyerekjáték egyszerűségű lehet, no persze csak a kötelező megismerkedést és összebarátkozást követően. Ebben egyébként komoly segítséget nyújtanak a szabadon programozható funkciógombok, melyek közül hátulra négy, felülre pedig egy került, az érintőkijelző jobb alsó sarkába pedig két virtuális Fn-gomb.

Nem meglepő módon a fényérzékenységnek és a fehéregyensúlynak is saját dedikált gombja van, ezenkívül pedig üzemmódválasztó és egyéb tárcsákkal is állítgathatunk. Ergonómia tantárgyból a GH3 mindenképpen ötös osztályzatot érdemel.

Felszereltség

A váz rendkívül ellenálló magnéziumból készült, ráadásul a megfelelő szigetelések alkalmazásával a gyártónak sikerült elérnie, hogy szakadó esőben vagy hatalmas porban se keletkezzen semmi kár az elektronikában. A fülest és a külső mikrofont (akár Panasonic puskamikrofont) a bal oldali élen tudjuk csatlakoztatni, ugyanoda került a miniHDMI és AV-Out csatlakozó aljzat is. Az SD/SDHC/SDXC memóriakártyákat az ellentétes oldalon tudjuk a helyükre csúsztatni, az 1860 mAh kapacitású akkumulátor pedig szokott helyén, az alsó szekcióban található.

Az integrált vaku vészhelyzetben ugyan jól jöhet, de ha profibb megoldást szeretnénk, érdemes gyorsan egy külső villanót csúsztatni a szabványos vakupapucsba. Ez utóbbi mellett két darab mikrofont rejtettek el a fejlesztők, a markolatba pedig egy wifikontrollert tuszkoltak bele, melynek működéséről egy apró LED tájékoztat bennünket.

Technika

Míg a GH1-ben egy 14 megapixeles, a GH2-ben pedig egy 18,3 megapixeles szenzor volt, addig a GH3-ba egy vadonatúj fejlesztésű 17,2 megapixeles képérzékelőt szereltek. Ez azonban nem a valódi effektív felbontás, ami így alakult az évek során: GH1 12 megapixel, GH2 16 megapixel, GH3 ugyancsak 16 megapixel. A mikro-négyharmados CMOS szenzor és a Venus Engine VII FHD képfeldolgozó processzor minden körülmények között remek munkát végez, és igazán örvendetes, hogy a képzaj még ISO1600–3200 magasságában sem túl komoly mennyiségű.

A fényérzékenység egyébként ISO125 és ISO25600 között állítható, míg a GH2-es elődnél még az ISO12800 jelentette a plafont. A JPEG mellett természetesen RAW formátum is választható, a képarány 4:3, 3:2, 16:9, illetve 1:1 lehet és persze HDR, valamint 3D üzemmódot is kapunk.

Objektívek

Szerkesztőségünkbe egy olyan Panasonic GH3-as kit érkezett, melyben a gépvázon kívül még egy 14–140 milliméteres fókusztávolságú, vagyis tízszeres optikai zoommal rendelkező objektív lapult. Az f4–5,8-as fényerejű obi 62 milliméteres szűrőátmérőjű és persze a mai elvárásoknak megfelelően optikai képstabilizátoros, de ez a bizonyos MEGA O.I.S. természetesen bármikor kikapcsolható, illetve többféle üzemmódja is van. Kaptunk továbbá egy fix 25 milliméteres objektívet is, 46 milliméteres szűrőátmérővel, f1,4-es hatalmas fényerővel és szinte hihetetlen optikai adottságokkal.

Használat közben

Az iA és iA+ jelzésű automatikus üzemmódokkal csak a kezdők barátkoznak, a kicsit is haladóknak ott a PASM-szekció. Adott egyrészt a programautomatika, illetve a rekesz- és zársebesség előválasztási lehetőség, és persze teljesen manuális üzemmód is létezik. A sorozatfelvevő a GH2-ben még csak 5 fps-re volt képes, most viszont már akár 6 fps-t is ki tud préselni magából maximális felbontás mellett, ha pedig beérjük négy megapixellel, akkor 20 fps a jutalmunk. A fókuszálás igen gyors, a gyártó szerint optimális esetben alig 0,07 másodpercig tart az élesítés. A fénymérés háromféle módon történhet, illetve említést érdemel még az arcfelismerő funkció, az árnyékkompenzáció, illetve a szenzortisztítás.

Kijelző, extrák

Az OLED technológiájú érintésérzékeny kijelző változatlanul háromcolos képátlójú és mozgatható, szabadon elforgatható. A 614 ezer pixeles és multi-touch kompatibilis panelen többek közt élő hisztogram illetve virtuális horizont is megjeleníthető. Az elektronikus képkereső ugyancsak OLED technológiára épül, kontrasztaránya 1000:1, felbontása pedig némileg nőtt, így most már 1,744 millió képpontotos. Az EVF alatt szemdetektor is található, ha benézünk a képkeresőbe, a nagy kijelző képe azonnal kikapcsol.

A wifitámogatás révén az elkészült felvételek lényegében azonnal továbbíthatók, ráadásul az okostelefonos illetve tabletes (Android, iOS) távkioldásnak sincs akadálya. A videofelvevő képességeivel még a legelvetemültebb videósok is maradéktalanul elégedettek lehetnek, hiszen az AVCHD, MP4 és MOV kompatibilis videorekorder maximális bitrátája eléri a 72 Mbit/s-ot. A felvételek természetesen ugyancsak magas bitrátájú sztereó hangsávot tartalmaznak. 

Vegyem, ne vegyem?

A Panasonic a GH3 révén igen komoly mennyiségű borsot tört a rivális MILC-gyártók orra alá, ez a gép jelenleg a piac talán legkomolyabb tudású és legjobb minőségű fényképezőgépe. Aki meg tud barátkozni a MILC-eknél megszokottnál nagyobb mérettel és tömeggel, egy rendkívül széles szolgáltatási körű, nagyszerűen használható, fürge működésű és remek képminőségű fényképezőgéppel köthet igen szoros barátságot.

És akkor most jöhet a feketeleves: a GH3 váz ára 350 ezer forint, ami nem kevés pénz egy tükör nélküli gépért, ráadásul még néhány objektívet sem árt beszerezni hozzá. A cikkben említett 14–140-es objektív ára 280 ezer forint, a remek kis f1,4-es obi pedig 180 ezer forintba kerül, ha pedig teljes szettet szeretnénk, jó tudni, hogy portrémarkolatot, puskamikrofont és LED-es vakut is forgalmaz a GH3-hoz a Panasonic.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában