Az 1545 és 1550 között közel 15 millió emberrel – a lakosság nagyjából 80 százalékával – végzett egy rejtélyes betegség a mai Mexikó és Guatemala (egy részének) területén. Az aztékok cocoliztlinek, vagyis pusztító betegségnek nevezték a kórt, amely magas lázzal, fejfájással, szem-, száj- és orrvérzéssel járt együtt, majd három-négy napon belül végzett az emberrel.
Ez volt az emberiség történelmének egyik legpusztítóbb járványa, megközelítette az Európában a 14. század közepén tombolt pestist is. Az azonban, hogy mi is volt pontosan ez a betegség, valamint hogy mi okozta, csaknem ötszáz éve ismeretlen. A himlő, a kanyaró, a mumpsz és az influenza kizárása után azonban a kutatóknak most talán végre sikerült megtalálniuk az „elkövetőt”:
ősi fogleletek révén nyert DNS-minták egy olyan baktérium jelenlétére utalnak, amely hastífuszt okoz.
Az európai gyarmatosítók számos olyan baktériumot hurcoltak be ugyanis magukkal az újvilágba, amelyekkel szemben a helyiek teljesen védtelenek voltak. Ashild Vagene, a Tübingeni Egyetem munkatársa szerint az európaiak megérkezése után több járvány is felütötte a fejét a térségben.
„A városokban és nagyobb településeken hatalmas gödröket ástak, a papok pedig reggeltől napnyugtáig mást sem csináltak, csak cipelték a holttesteket, és dobálták őket a gödrökbe” – olvasható egy korabeli beszámolóban. A korszak orvosai megállapították, hogy a tünetek egyetlen ismert betegség, úgy mint a kanyaró vagy a malária szimptómáival sem mutattak hasonlóságot. A kutatók most 29 korabeli – egy cocoliztli temetőből származó – csontvázból nyert DNS-mintát elemezve megtalálták a nyomait a salmonella enterica baktérium C altípusának, amely hastífuszt okoz. A szalmonellatörzsek nagy része fertőzött élelmiszerekkel, vagy vízzel terjed, és a kutatók szerint feltehetőleg a spanyol gyarmatosítók háziasított állatai hurcolták be őket Mexikóba.
Ez is érdekelhet:
(forrás: The Guardian, BBC, MTI)