Két fiatal bolygó éppen kialakítja a légkörét.

A csillagászok először észleltek holdképző régiót egy Naprendszeren kívüli bolygó körül – egy Jupiter-szerű világot, amelyet egy elég nagy tömegű gáz- és porkorong vesz körül ahhoz, hogy három olyan holdat hozzon létre, mint a Föld körül keringő kísérőbolygó.

A kutatók a chilei Atacama sivatagban található ALMA obszervatóriumból észlelték a felgyülemlő, örvénylő anyagból álló korongot egy fiatal – a Földhöz viszonylag közel, mintegy 370 fényévre található – csillag körül keringő két újszülött bolygó egyike körül*.

A holdak egy úgynevezett cirkumplanetáris korongból születnek. Bár több ezernyi exobolygót fedeztek már fel, eddig holdképződést nem észleltek a Naprendszeren kívül.

A Grenoble-i Egyetem csillagásza, az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány vezető szerzője, Myriam Benisty rendkívüli, régóta várt felfedezésként értékelte a megfigyelést, amely segítheti a bolygóképződés elméletének igazolását, a bolygók és holdjaik születésének megfigyelését.

* A csillag és a két bolygó

A narancssárga színű PDS 70 csillag nagyjából akkora tömegű, mint a Nap, és körülbelül ötmillió éves lehet. A két észlelt exobolygó még fiatalabb, mindkettő hasonló a Jupiterhez, bár nagyobbak nála.

A két bolygó közül az egyik, a PDS 70c körül keletkezett egy holdképző korong – ugyan a kutatók korábban már találtak bizonyítékot a bolygó körüli korongra, a mostani észlelés meg is erősítette ezt.

A tanulmány társszerzője, Stefano Facchini szerint még mindkét bolygó fiatal, egy olyan dinamikus szakaszban vannak, amikor még csak kialakítják a légkörüket. A PDS 70c 33-szor nagyobb távolságban kering a csillaga körül, mint a Föld és a Nap távolsága.

Eközben...

(Forrás: ESO, MTI, fotó: ESO)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.