A Note 20 Ultra 5G-vel fotózni öröm, videózni élmény. A telefont a 120Hz-es kijelző, a 8K-s videórögzítés lehetősége és a digitális toll mellett is számos apróság emeli a mezőny fölé, bár a nyers teljesítmény terén a Note-sorozat már nem olyan egyeduralkodó, mint egykor volt.

A bronz fényezés telitalálat lett

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a drágábbik Note kifogástalan megjelenéssel érkezik, igaz, első ránézésre szinte csak a kicsit vékonyabb alsó és felső szegélyben különbözik a tavalyi modelltől. Ennek mi örülünk, hiszen korábban felröppentek olyan pletykák, hogy a Samsung nagyobb stílusváltásra készül, aminek keretében elhagynák a Note jellegzetes, hajlított szélű kijelzőjét. Ez viszont végül csak a sima Note 20-nál történt meg, így a két modell már megjelenésre is markánsan különbözik egymástól. Amíg a sima Note 20 nagyjából egy átlagos telefon benyomását kelti, a Note 20 Ultránál megmaradtak a széria jellegzetességei: a szélein hajlított kijelző, a szögletesebb forma, aminek köszönhetően a Note 20 Ultra már ránézésre is egy képzőművészeti műremek.

Legalábbis addig, amíg meg nem fordítjuk, ugyanis a hátlapon található kameramodul olyan szinten uralkodik a telefonon, ami még a többkamerás kamerarendszerek korszakában is szokatlan látványt nyújt. A három lencsét, infravörös szenzort és vakut tartalmazó kamerának igazából nem a látványával van baj, hanem azzal, hogy nagyon durván kiemelkedik a telefonból, aminek eredményeképpen a Note 20 szabályosan billeg, ha lerakjuk valahova. Ez nem túl jó hír, hiszen míg magát a kijelzőt a legújabb Corning Gorilla Glass Victus védi, ami a gyártó szerint kétméteres zuhanást is kibír, a kameramodult a régebbi, Gorilla Glass 6 borítja, ami valamivel sérülékenyebb.

A telefon hátlapja ezzel együtt sem csúnya, köszönhetően a vadiúj, bronz fényezésnek, amiről a Samsung nem véletlenül hirdette büszkén, hogy ujjlenyomat-álló. A gyártónak egy nagyon régi problémát sikerült megoldania, ugyanis a Note 20 Ultrán több napos használat után sem találtunk egy árva ujjlenyomatot sem.

A 120Hz-es kijelzőn minden jobban néz ki

A kijelző terén a Samsungnak nem nagyon volt hova fejlődnie, hiszen már a februárban bemutatott Galaxy S20 Ultra is olyan kijelzővel érkezett, ami 120Hz-es képfrissítésre volt képes. Ahogy akkor írtuk, ennek az előnyei számos téren megmutatkoznak, hiszen a nagyobb képfrissítésű telefonnal nem csak videókat nézni vagy játszani nagyobb élmény, de a scrollozás folyamatossága is sokat javul. A telefon adaptív módban automatikusan vált a 120Hz és a 60Hz között attól függően, hogy mit csinálunk, ha pedig semmi sem történik a kijelzőn, akkor akár 10Hz-re is képes levenni a képfrissítési rátát, így kímélve az akkumulátort. A menüben azt is beállíthatjuk, hogy a telefon fixen 60Hz-es képfrissítéssel működjön, amire akkor lehet szükség, ha szeretnék kihasználni a 6,9 colos AMOLED kijelző teljes felbontását, ugyanis a 3088x1440 pixeles felbontás csak 60Hz-es képfrissítés mellett érhető el.

Az akkumulátor üzemidejével amúgy a magasabb képfrissítési rátánál sincs gond, a 4500 mAh-os akksi kapacitása mindig elég volt legalább egy napra, de visszafogottabb használattal a kétnapos üzemidő sem tűnik elérhetetlennek. A telefon egy 25 wattos gyorstöltőt kapott, amivel egy óra alatt 90%-ig lehet feltölteni az akkumulátort, ez a mai mezőnyben már nem számít kiemelkedőnek, de azért nem is rossz. Emellett a Note 20 Ultrát vezeték nélkül is tölthetjük 15 wattal, valamint megkapjuk a fordított töltés funkciót is, vagyis a telefon hátlapjára téve tölthetünk más eszközöket, amennyiben azok tölthetőek vezeték nélkül.

Erős, de már nem a legerősebb

Bár az üzemidővel nincs gond, a számításigényesebb feladatok közben azt vettük észre, hogy a telefon igencsak hajlamos a melegedésre, ami valószínűleg az Exynos 990 procira vezethető vissza, ugyanis ugyanezt tapasztaltuk a kisebbik Note 20-nál is. Az Európában és a világ nagy részén árult Note 20 Ultra a Samsung saját gyártású processzorával érkezik, ami már az S20-ban bemutatkozott, a legújabb Snapdragon 865+ procit csupán az USA-ban árult változat kapta meg. Ez ahhoz a furcsa kettősséghez vezetett, hogy a Note 20 Ultra a világ egyik legerősebb telefonja is, meg nem is, hiszen amíg a Snapdragon 865+ procival felszerelt modell a benchmark-tesztek alapján szorosan ott nyargal a jelenlegi legerősebb telefon, az Asus ROG Phone 3 nyomában, az Exynos procis változatnak egészen tetemes a lemaradása. Mi az Antutu benchmark teszttel 530 ezer pontot sajtoltunk ki belőle, ami csaknem százezerrel marad el az Asus telefonjától, vagyis azt már nem állíthatjuk, hogy a Note 20 Ultra az egyik legerősebb androidos telefon a piacon.

A DEX minden eddiginél hasznosabb

Ez a gyakorlatban nem okoz problémákat, a Samsung-proci és a 12 GB RAM mindenhez elégségesnek bizonyult, még a DEX-et használva sem éreztük bántóan lassúnak a számítási teljesítményt. A Note 20-sorozat egyik nagy újítása, hogy a DEX immár nem csak úgy funkcionál, hogy a telefonunkra ráköthetünk egy monitort valamint egyéb perifériákat, hanem az USB-C-s töltőkábellel a készüléket egyszerűen rácsatlakoztathatjuk a számítógépre. Ennek számtalan előnye van, hiszen egy az egyben a számítógépünkről kezelhetjük a telefonunkat, ráadásul az Androiot teljes ablakban is futtathatjuk, mintha egy valódi számítógépes operációs rendszer lenne.

Persze megnyithatjuk kisebb ablakban is, egymás mellett futtatva a gépünkön a Windowst és az Androidot, ami borzasztóan kényelmessé teszi a két készülék közötti átjárást. Emellett arra is van lehetőségünk, hogy az androidos alkalmazásokból egyszerre többet futtassunk kisebb ablakokban, szóval adott esetben kényelmesebb is lehet a számítógépünkről dolgozni a telefonunkon. A DEX-szel kapcsolatban az egyetlen apró negatívum, hogy volt néhány alkalmazás, ami sehogy sem akart elindulni a számítógépen, ilyen például a Facebook, valamint a gyorsaságán is érezni, hogy nem magát a számítógépet használjuk, de összességében mégis egy olyan újítás, amit sokan fognak szeretni. (Frissítés: a Facebook-problémára megtaláltuk a megoldást: mivel kifejezetten DEX-re nincs optimalizálva, csak nagyobb ablakban látszik, kis ablakban megnyitva viszont csak egy szürke hátteret kapunk).

Kiváló hangzás, gyenge arcfelismerés

A Samsung készülékeinél - és különösen a Note-nál - mindig elmondjuk, hogy a látványos újításokon túlmenően az igazi erejük abban van, hogy a legapróbb részletekig tökéletesre vannak csiszolva. Ez a Note 20 Ultra esetében sincs máshogy, bármit is preferáljunk egy telefonban, az új Note-ban biztos, hogy nem fogunk csalódni. Nekem újságíróként például az egyik legfontosabb szempont, hogy a telefon virtuális billentyűzete rendben legyen, ebből a szempontból pedig a Note 20 Ultrával kevés telefon veszi fel a versenyt, hiszen a force touch-nak köszönhetően a gombok lenyomására a telefon nem csak rezzen egyet, hanem valóban jó fizikai visszajelzést ad. Nem olyan, mintha egy valódi billentyűzeten gépelnél, de azért közelít hozzá.

De mondhattuk volna akár a sztereó hangszórókat is, amik a Dolby Atmos hangzással felvértezve valószínűleg a legjobb hangélményt nyújtják, amit egy telefon nyújthat. Emellett - ahogy azt már megszokhattuk - a Note 20 Ultra egy USB-C-s AKG fülhallgatóval érkezik, amiben audiofilek biztosan találnának kivetnivalót, de egy gyári füleshez képest, pláne a szoftveres felbontásnövelő technológiával együtt, azért kifejezetten jól szól.

A Samsung tehát magának rakta magasra a lécet az évek alatt, és ez néha visszafelé sül el, például a különböző biometrikus azonosításoknál, amik meglepően semmilyenek a Note 20 esetében. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó ugyan második nekifutásra jól működött, de azért még mindig nem nehéz "mellé tenni" az ujjunkat, az viszont kifejezetten zavaró, hogy a telefon napszemüvegben nem képes felismerni az arcunkat, így az arcfelismerés csak korlátozottan használható.

Új funkciókkal bővült az S-Pen

Az S-Pen, azaz a telefon aljából kicsúsztatható digitális toll továbbra is a Note 20 egyik nagy fegyvere, aminek a rendszeres használatára elég könnyű rákattanni. A Samsung néhány extra gesztusfunkciót is rakott az idei modellbe, a tollal a kijelző előtt körözve visszaléphetünk az előző oldalra, képernyőfotót készíthetünk és egyéb utasításokat is adhatunk a telefonnak. Nem mondhatnánk, hogy ezeket a lehetőségeket maximálisan kihasználtuk, viszont tény, hogy az S-Pen enélkül is épp elég hasznos kiegészítő.

A tollal rajzolhatunk vagy írhatunk a képernyőre, megjegyzéseket fűzhetünk a különböző dokumentumokhoz, és arra is képes, hogy csak a képernyő számunkra fontos részéről készítsen képernyőfotót. Nem új funkció, de továbbra is egészen lenyűgöző, hogy a Samsung Notes jegyzetalkalmazás szinte hiba nélkül képes felismerni még a viszonylag csúnya kézírást is, majd azt bedigitalizálva rögtön el is menthetjük az immár nyomtatott jegyzeteinket Wordbe, Powerpointba vagy akár PDF-be is. Apró, de hasznos újdonság, hogy a Notesban immár mappákba is rendezhetjük a jegyzeteinket, amik így nem keverednek össze. A digitális tollat emellett továbbra is használhatjuk önkioldóként fényképezéshez, a zenék léptetésére vagy távirányítóként is Powerpoint-előadások közben.

50x-es zoom, 8K-s videók

A Note 20 Ultra egyik legerősebb része a hátlapi kamerarendszer lett, ami egy 108 megapixeles főkamerát, egy 12 megapixeles telefotó lencsét valamint egy 12 megapixeles nagy látószögű lencsét tartalmaz. Ez a számokat nézve igen hasonló, mint amit a Galaxy S20 Ultránál láttunk, de azért van néhány jelentősebb különbség, ami a Note felé billenti a mérleg nyelvét. Az egyik fontos dolog, hogy a Note 20 Ultra lézeres autófókusszal van felszerelve, aminek köszönhetően gyorsabban és pontosabban fókuszál, ennek előnyei elsősorban a közelről készített makró fotóknál nyilvánulnak meg.

A telefotó lencse immár 5x-ös optikai zoomra is képes, és bár a maximális nagyítás a Note-nál már csak 50x-es (szemben az S20 Ultra 100x-os zoomjával), ez egyáltalán nem ment a kamera rovására. A tapasztalataink szerint a Note 20 Ultra nagyjából 20-25-szörös nagyításig képes olyan minőségű fotókat készíteni, amik még önmagukban is vállalhatóak, de a fotók minősége efelett sem vállalhatatlan.

Ezzel kapcsolatban egy nagyon hasznos kis adalék, hogy 20x-os nagyítás felett a képernyő tetején megjelenik egy digitális kereső (vagyis a kamera teljes, nagyítás nélküli képe), aminek segítségével sokkal könnyebben be tudjuk mérni, hogy éppen mire célzunk.

Szintén érdekes újítás, hogy a jelenetoptimalizáló mellett immár a fényképezési javaslatokat is bekapcsolhatjuk, amely hasznos tanácsokkal lát el minket azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk javítani a fotóink minőségét. Ez mondjuk az esetek többségében csak annyit jelent, hogy a telefon a kijelzőn megjelöli, hogy szerinte hova kéne céloznunk, de makró fotóknál például kaptunk olyan tanácsot is, hogy lépjünk hátra egy keveset, és használjunk inkább kétszeres nagyítást.

Ahogy említettük, a főkamera 108 megapixeles, viszont alapból csak 12 megapixeles fotókat készít, aminek az előnyei éjszaka vagy sötétebb környezetben mutatkoznak meg. Több pixel=több beengedett fény=világosabb fotók. Sajnos az élő fókuszos (aka portré) fotóknál még mindig az van, hogy a témának 1-1,5 méteres távolságban kell lennie, ami az egyre nagyobb optikai zoomokkal felszerelt mobilkamerák korában jelentősen lecsökkenti a lehetőségeinket. Szintén nem voltunk teljesen elégedettek a 10 megapixeles előlapi kamerával, ami ugyan nem készít rossz minőségű fotókat, de megrögzötten "kilúgozza" az arcokat, még akkor is, ha minden szépítési funkció ki van kapcsolva a gépen.

A Note 20 Ultrát a videósok is szeretni fogják, hiszen a telefonnal 8K-s felbontású videókat is készíthetünk, és emellett is számtalan érdekes funkciót kapunk. Az egyik ilyen a szuperstabil mód, ami gyakorlatilag úgy működik, mintha a telefont egy képstabilizátorra tennénk, és egészen komoly bemozgásokat is képes kiegyensúlyozni. Az S20 Ultránál már látott Profi videó móddal számtalan beállítási lehetőséget kapunk, többek között felvétel közben változtathatjuk a videó mélységélességét, és akkor ott vannak még az olyan hasznos dolgok is, mint a hangfókusz, amivel beállíthatjuk, hogy a telefon melyik irányból érkező hangokat rögzítse.

Megéri?

A Note 20 Ultra tehát egy szinte minden szempontból tökéletes - vagy ahhoz nagyon közelítő - telefon, amelynek árazásában a Samsung elkövetett egy elég komoly baklövést. Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a telefonok árai egyre inkább a csillagos eget súrolják, ezen a szokásukon pedig a gyártók egyelőre a koronavírus-járvány hatására sem változtattak. A Galaxy Note 20 például az USA-ban 1300 dollárért, Magyarországon 485 ezer forintos áron kerül boltokba, ezt a pénzt viszont az általános gazdasági visszaesés, a munkahelyek számának és a munakbéreknek a csökkenése miatt sokkal kevesebb ember fogja tudni megfizetni, mint akár egy évvel ezelőtt.

A Samsung a Note 20 Ultrát egy sokoldalú munkaeszköznek szánja, ami valahol feltételezi, hogy az ember elég sokat van úton, ám a home office hirtelen elterjedésével ez is egyre kevesebb emberre igaz, mint ahogy a szuper kamerát is elég nehéz kihasználni a négy fal között üldögélve. Emiatt az idei modellpalettából a többségnek valószínűleg inkább a sima Note 20 lesz a kézenfekvő választás, ami szintén kiváló telefon lett, a Note 20 Ultra pedig megmarad azoknak, akik semmilyen kompromisszumot nem hajlandóak kötni, ha a telefonjukról van szó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés