Azaz a vadiúj Samsung Galaxy S7-et, ami mellé referenciának odatettek egy iPhone-t is, mert nincs jó mobil lezúzós videó iPhone nélkül.

A vízbefojtós teszt elég egyoldalú volt, hiszen bár korábban már kiderült, hogy gyakorlatilag az iPhone 6s is vízálló, az azért nem véletlen, hogy az Apple ezt hivatalosan nem jelentette ki róla. A Galaxy S7 tehát az IP68-as védelemmel itt egyértelműen előnyben volt.

A teszt pontosan azt hozta, amit várni lehetett, vagyis az iPhone nagyjából tíz perc után megadta magát, a Samsung telefonjának viszont meg sem kottyant a víz. Ennek köszönhetően a Galaxy S7-tel akár vízalatti fotókat vagy videókat is bátran készíthetünk - igaz, az Index tesztje szerint az érintőképernyő ilyenkor nem működik, de a hangerőgombokkal azért megoldható a dolog víz alatt is.

A második teszt a klasszikus "mit csinál, ha nyers betonra ejtjük?"-próba volt, amit mi azért szeretünk különösen, mert IRL gyakorlatilag soha nem fordul elő, hogy a telefonunkat nyersbetonra ejtenénk. Pláne nem egy létra tetejéről, tehát - bár az iPhone itt határozottan jobban bírta a strapát - valójában csak az derült ki a videóból, hogy egyik telefonnál sem igazán kell amiatt aggódnunk, hogy véletlenül elejtjük.

(Forrás: Appleblog)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés