A világ különböző pontjain, az amerikai, az európai kontinensen és Ausztráliában is arra panaszkodnak a Samsung Galaxy S8 felhasználói, hogy gyakran nem kapják meg az SMS-eket a készülékükre.

Először az Amerikai Egyesült Államokban ütötte fel a probléma a fejét, miután négy mobilszolgáltatóra is azért voltak kiborulva az S8-ast használó kliensek, mert nem kapták meg minden alkalommal a készülékükre érkező SMS-eket. A Guardian néhány munkatársa ezek után úgy döntött, hogy tesztelni kezdi az S8-at két brit mobilhálózaton is. És a helyzet a ködös Albionban is hasonló volt – a tapasztalatok szerint egyébként nagyjából minden ötödik üzenet vélhetően egy párhuzamos univerzumba érkezett, hasonlóan a kétlépcsős azonosításhoz szükséges visszaigazoló kódokhoz is. Ennek pedig az amúgy méregdrága telefon tulajdonosai egyáltalán nem örülhetnek.

Váratlan hiba a Samsung szuperkészülékében

Már eleve gyanús volt az, hogy amerikai és brit mobilhálózatok is hasonló módon zavarodnak meg – közben pedig Franciaországból, Kanadából és Ausztrálázsiából is érkeztek panaszok –, de mint kiderült, amint a SIM kártyát áthelyezték egy másik telefonba, a hiba megszűnt létezni. Az egyik Reddit-felhasználó viccesen jegyezte meg, hogy végig meg volt győződve arról, hogy az anyja régi, vacak összecsukható mobilja nem küldte el az üzeneteket – közben meg az ő új csúcskategóriás okostelefonjával volt a gond.

Más Samsung-készülékkel is hasonló gond lehet

A Redditen egyébként többen is jelezték a hibát, amely talán a Samsung más készülékeit is érinti – volt, aki például az S7 Edge-ével sem kapta meg az üzeneteket. És bár manapság, a Messenger és a WhatsApp korában nem dőlünk a kardunkba attól, ha nem tudunk SMS-eket küldeni vagy fogadni – bár egy ősrégi telót birtokló anyukával jól jöhet a dolog –, a kétlépcsős megerősítéshez bizony szükség lehet rá, hiszen a telefonunkra SMS-ben érkező kódot kell felhasználunk sokszor a bejelentkezéshez. Amennyiben viszont nincs kód, nos, belépni sem tudunk bizonyos fiókokba. Bár a kommentek és az észrevételek záporoznak, a Samsung egyelőre csendben figyel.

A telefonról szóló tesztünket egyébként itt olvashatod el:

A telefon, amit évek múlva is emlegetni fognak - Samsung Galaxy S8-teszt

Fogtuk a Samsung Galaxy S8-at, és addig le sem tettük, amíg nem találtunk benne néhány hibát. Nehéz volt.

(forrás: The Guardian, Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés