Kipróbáltuk, mit tud a gyakorlatban a dél-koreai gyártó egyik legfrissebb okostelevíziója, mely akár kézmozdulatokkal és hangparancsokkal is kezelhető, illetve évről évre tovább okosítható.

A gazdasági válságnak a jelek szerint csak nem akar vége szakadni, az elektronikai gyártók többsége pedig előszeretettel panaszkodik a krízis miatt gyenge eladási mutatókra. Akad azonban néhány kivétel: az iPhone- és iPad-eladásokból pénzhegyeket termelő Apple mellett itt a Samsung is, melynek lényegében az összes szektorban lehengerlő a teljesítménye. A Galaxy S4 eladásai minden korábbi rekordot megdöntenek, egyre kelendőbbek az NX-sorozatú tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépek, és a 3D-s okostévészektort is könnyed lazasággal uralják. Ezúttal pedig a Samsung egyik legújabb, 2013-as modellévre szánt smarttévéjét, az UE55F7000SL-t fogjuk vallatóra.

Dizájn

Hol vannak már azok az idők, amikor a mindenki által szájtátva ámult-bámult első lapostévéknek még vaskos és csúnya fekete kávájuk volt! Akkoriban persze legtöbbünk nem foglalkozott ezzel, a katódsugárcsöves szörnyetegek után örültünk, hogy végre nem félméteres, hanem csak tízcentis mélysége van a vadonatúj LCD-tévénknek. Azóta a készülékek kerete gyakorlatilag megszűnt: jelen tesztalanyunknak csak egy jelképes, pár milliméteres kávája van, mely ráadásul fémes csillogásával még remekül is mutat. A vastagság kereken 30 milliméter, ami ugyan még messze van a legújabb OLED csodák három–négy milliméterétől, de azért tiszteletreméltó adat. A Samsung F7000 simán a nappali high-tech dísze lehet, és akkor arról az apróságról még nem is beszéltünk, hogy a kijelző alatti részben diszkréten ott világít egy elegáns Samsung felirat, persze ez is programozható.

Beüzemelés, méret

Felületre ugyan hatalmas a készülék, 15,2 kilogrammos tömege viszont egyáltalán nem vészes. Az üzembe helyezéshez két embert ajánl a gyártó, de tapasztalataink szerint akár egyedül is pillanatok alatt össze lehet szerelni a tévét, mely nemcsak a négykilós talapzatra, hanem akár a falra is felapplikálható. Az F7000-es modell talpa egyszerű téglalapot formál, ha íveltet szeretnénk, az F8000-es sorozatot válasszuk. A tesztkészülék a típusjelzésből könnyen kikövetkeztethető módon 55 colos képátlójú, ami azt jelenti, hogy amennyiben normál SD műsorokat nézünk rajta, érdemes 4,5 méteres távolságba menekülni tőle, 720p HD vagy Full HD tartalmakat akár 3,3, illetve 2,2 méterről is remek képminőségben nézhetünk. Az alacsony fogyasztásra az A+ besorolás és az Eco-sensor a garancia, illetve adott esetben hasznos lehet, hogy a tévének kikapcsolható a képe, de a hangja tovább hallható.

Képminőség

LED-es háttérvilágítású televíziókból alapvetően kétfajta létezik. A korábbi években a felsőkategóriás modellekben a hátsó megvilágítású panelek több tucat vagy akár több száz apró LED-je biztosította a megvilágítást: a local dimming révén a kontrasztot kellemesen meg lehetett növelni, negatívum volt viszont a clouding, vagyis felhősödés megjelenése. A másik megoldás az edgelit, azaz oldalsó LED-megvilágítás, mely lényegesen egyszerűbb felépítésű, felhősödéstől mentes, ráadásul olcsóbb, és mivel az elmúlt években sokat fejlődött, mostanság már a drágább tévékbe is ezt építik a gyártók. Az edgelites Samsung F7000 képminősége egyenesen kiváló, amiben többek közt olyan varázsszavaknak és persze mögöttes technológiáknak van nagy szerepe, mint a Micro Dimming, a Mega Contrast, a Wide Color Enhancer, vagy a 3D Hyper Real Engine. A felbontás természetesen 1920x1080 pixel, a képfrissítési frekvencia pedig 800 Hz.

Tévézzünk!

Unjuk már, hogy a Blu-ray-lejátszó és a hifirendszer mellett még egy–két–három buta kínai set-top-box is gyűjti a port, fogyasztja az energiát és még külön-külön távirányítóval is bajlódnunk kell? Erre a legegyszerűbb megoldás, hogy az előfizetői kártyát egy megfelelő adapterrel becsúsztatjuk a televízió hátsó részébe, és máris bejönnek a digitális csatornák, földi sugárzásúak, kábelesek, műholdasak egyaránt, és persze az EPG is működik. Tesztalanyunkba rögtön két tuner került, így megoldható, hogy míg az egyik csatornán éppen a Forma–1-et nézzük, addig egy másik csatornán felvesszük kedvenc sorozatunkat, valamint a kép-a-képben funkció is elérhető.

A műsorrögzítéshez csak egy merevlemezt kell csatlakoztatnunk a tévé USB 2.0 portjára, és persze innen mindenféle multimédiás anyagot is lejátszik. Remek dolog, hogy DTS-támogatást is kapunk a pénzünkért, a tévébe pedig egyébként két darab tízwattos, átlagos hangminőségű hangszóró került.

Új dimenzió

Nem is lehet kérdéses, hogy egy ilyen árfekvésű tévé 3D-képes. A Samsung továbbra is az aktív technológiát favorizálja, melynek előnye, hogy például az LG által promotált passzívtól eltérően valódi Full HD 3D megjelenítésre képes. Hátránya viszont a még mindig tapasztalható villódzás, illetve az, hogy a spéci szemüveg elektronikát tartalmaz, így annak energiaellátásáról is gondoskodnunk kell. A készülékhez két darab 24 grammos szemüveget mellékel a gyártó, melyekhez egy-egy lapos gombelem is jár – a használati idő mintegy 150 óra. 3D-tartalmakból szerencsére szépen lassan egyre több érkezik, ráadásul a Samsung tévéken elérhető Explore 3D-funkció révén streaming módon számos ingyenes és látványos 3D-cucchoz férhetünk hozzá egyszerűen.

3D-piac

2012-ben mintegy 72 százalékkal több háromdimenziós képmegjelenítésre alkalmas televíziót adtak el világszerte, mint az előző évben. Körülbelül 41,45 millió 3D-tévé talált gazdára, ami jelentős növekedést jelent a 2011-ben regisztrált 24,14 milliós, illetve a még 2010-ben feljegyzett 2,26 milliós mennyiséghez képest. A DisplaySearch adatai szerint a flat-panel készülékek piacán a 3D-modellek részesedése egy év alatt 11 százalékról 19 százalékra ugrott fel.

A 3D-tévé szektort változatlanul a dél-koreai Samsung uralja, 2012-ben a piac mintegy 27 százalékát uralta, amely jelentős arány, a 2011-es 31 százalékhoz, illetve a 2010-es 37 százalékhoz képest azonban piacvesztést jelent. Dinamikusan növekszik viszont 3D-fronton az ugyancsak dél-koreai LG, mely a 2010-ben elért hatszázalékos piacrészét 2011-ben 14 százalékra, 2012-ben pedig 18 százalékra tudta növelni. A 3D-televíziós szektor bronzérmes versenyzője a japán Sony a maga hétszázalékos részesedésével.

Kézzel és hanggal

A felső élbe építették a webkamerát, mely a korábbiaktól eltérően alaphelyzetben nem néz minket, hanem csak akkor, ha mi úgy akarjuk és felhajtjuk, úgyhogy nem kémkedhetnek utánunk a folyton neten logó tévénket meghackelő kalózok, de skype-olhatunk vele. Bár a tavalyi modelleknél fejlettebb mozgásfelismerést is kapunk, a rendszer sajnos még nem hibátlan, akkor működik a legjobban, ha másfél–négy méteres távolságban tartózkodunk, és 50–500 luxos a megvilágítás. Egyszerű kézmozdulatokkal lehet állítani a hangerőt, szkrollozni a böngészőben, képeket forgatni és nagyítani, vagy a Facebook-kliensben lájkolni egy posztot.

Az arcfelismerésen kívül hangfelismerést is kapunk: mikrofon a tévében és az egyik távirányítóban is van, de persze magyar nyelvű felismerést senki se várjon. A tizenöt nyelven értő megoldást angolul közepesen tudók remekül el tudják kezelgetni, az persze már más kérdés, akarunk-e a tévé felé folyamatosan olyanokat kiabálgatni, hogy "volume up!", "channel down!" vagy "power off!".

Egyebek

A Smart TV 2.0 napjaink egyik legjobb és legprofibb okostelevíziós rendszere, rengeteg tartalommal, köztük sok magyar fejlesztéssel. Az appok megtalálása, letöltése és telepítése gyerekjáték egyszerűségű, egy okostelefon-felhasználónak minden nagyon ismerős. A webböngésző gyorsan teszi a dolgát, ami nem is csoda, hiszen egy négymagos processzor segíti. A tévé hátoldalán ott a mágikus Smart Evolution Kit helye, vagyis adott a lehetőség arra, hogy a jövőre megjelenő bővítőmodul révén 2014-es szintre hozzuk majd a készülék tudását. Kár, hogy a modul mintegy 100 ezer forintba kerül...

A két távirányító közül az egyik hagyományos, a másik pedig okos, így például mikrofon és tapipad is van benne, és úgy is válthatunk vele például a hetes csatornára, hogy ujjunkkal a felületére rajzolunk egy hetest. HDMI-portból négy, USB-dugaljból pedig három van, említést érdemelnek még a komponens- és kompozitbemenetek, az optikai kimenet, a Scart-csatlakozó, illetve az ethernet, wifi-és wifi direct-támogatás. A tévé akár okostelefonról vagy tabletről is irányítható, amelyekre az egyik tuner élőképét is átlőhetjük.

Verdikt

A Samsung tovább halad azon az úton, melyen nemrégiben első okostévéi által elindult, és az idei felhozatal egyértelműen szebb, jobb és okosabb a tavalyinál. A Samsung UE55F7000SL elsősorban remek képminőségéről, dupla tunerjéről, kiváló smartfunkcionalitásáról, rengeteg kezelési lehetőségéről és integrált kamerájáról ismerszik meg, de például a mozgásvezérlésén lenne még mit csiszolni.

A cikk írásakor 699 ezer forintba kerül az 55 colos modell, a 40, 46, 60 colos testvérekért rendre 419, 519, 898 ezer forintot kérnek el a boltokban. Ha esetleg még ennél is többre vágyunk, az 55 colos kategóriában 849 ezer forintot kóstál az F8000-es típus, a non-plus-ultra F8500-as modell pedig 999 ezer forintért vihető haza. Ezek a csúcskészülékeknek még elegánsabb a külsejük, 1200 Hz-es frissítésűek, Micro Dimming Ultimate technológiával és 2.2-es 40 W-os hangrendszerrel rendelkeznek.

(A szerző fotói.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában