A szakértők különleges jelenséget észleltek rajtuk.

Elküldte a Napról készített első felvételeit a Solar Orbiter (SolO) űrszonda. Ezek a világon az első képek, amelyek a Naphoz ennyire köze*l, mindössze 77 millió kilométerre készültek – ez a Nap-Föld távolság nagyjából fele:

* Ugyan voltak már missziók, amelyek közelebb kerültek csillagunkhoz, ekkora közelségben azok vakon közlekedtek, mármint felvételeket nem tudtam rögzíteni.

Az Európai Űrügynökség (ESA) projektfelelőse, Daniel Müller szerint „bár ezek csak az első felvételek, már most érdekes, új jelenségek láthatók rajtuk”: például egy fortyogó, rendkívül forrónak tűnő, tábortűznek ható jelenség, ami a kutatók szerint a Földről csak több milliószor vagy milliárdszor kisebbként észlelhető.

A szonda kevesebb mint két év alatt még közelebb repül a Naphoz, és mindössze 42 millió kilométeres távolságból fogja vizsgálni. Műszereivel megvizsgálja az égitest eddig kevésbé ismert régióit, például sarkvidékeit is. A szakértők remélik, hogy új ismereteket szereznek arról, hogyan jön létre a napszél és hogyan működik a csillag mágneses mezeje.

Olyan minták érkeznek az űrből, amik segíthetnek megérteni az élet eredetét

Sikerült felszín alatti mintákat begyűjteni egy aszteroidából.

(Forrás: ESA, MTI, fotó: ESA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés