A mai felgyorsult világban... Igen, tudjuk, közhely, ettől még nem kevésbé igaz. Egészségünket egyre több körülmény teszi próbára, de jó tudni, hogy egyre több eszköz vigyáz is ránk éjjel és nappal: olyan eszközök, amelyekről nem is gondolnánk.

Kialvatlanság, stressz, az ülő munka miatt elhanyagolt test – ezek mind a modern élet velejárói, amelyek ellen nem árt védekezni – többek között úgy, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük saját működésünket. Ezt pedig nem úgy kell elképzelni, hogy egy privát orvoscsoportot alkalmazunk, akik minden percben a nyomunkban járnak hőmérővel és egyéb eszközökkel vizsgálva, és az eredményeket folyamatosan jegyzetelve. Az olyan modern techkiegészítők, mint az okosórák és a fitneszkarkötők egyre több egészségügyi funkciót kínálnak, így észrevétlenül, de valóban minden pillanatban figyelnek ránk.

Egészség másodpercenként

A Huawei Watch GT 2 Pro okosóra letisztult, kényelmes és strapabíró kialakításának egyik fontos eleme a zafír óralap, amely extrém használat mellett is ellenáll a karcoknak, a titániumból készült keret tartós és ellenálló még szélsőséges időjárási körülmények között is.

A kényelmes kialakítás arra is tökéletes, hogy akár folyamatosan a csuklónkon hordjuk, ez pedig a minden eddiginél fejlettebb és részletesebb egészségügyi funkciók használatának kedvez. Ha ugyanis az órát magunkon tartjuk, kihasználhatjuk a TruSeen 4.0+ szívritmusfigyelő technológiát, amely a zafír hátlappal még pontosabb méréseket tesz lehetővé. A készülék támogatja a valós idejű szívritmusfigyelést, így bármilyen sport közben nyomon követhető a pulzus, az oxigénbevitel és a pihenőidő. A Watch GT 2 Pro emellett támogatja a 24 órás, a nyugalmi és a rendellenes szívritmusfigyelést, az alvásfigyelést, az egész napos stresszfigyelést. Az egyik legújabb képessége pedig a véroxigén szaturációjának elemzése, ami az egyik legfontosabb életfunkció: ha a vér oxigénszintje kevés, akkor nem jut el elég belőle a sejtekhez, ezáltal azok nem tudnak elegendő energiát termelni a szervezet egésze számára. Ha az okosóra csökkent véroxigénértéket mutat, akkor idejében lehet orvoshoz fordulni, és megelőzni a komolyabb bajt.

Az óra képes kérésre vagy akár automatikusan is megállapítani a stressz-szintünket a szenzorai által rögzített adataink alapján. Ez elsőre furcsán hangozhat, pedig nagyon fontos információ: a folyamatos stressz ugyanis konkrét fizikai tüneteket, egészségkárosodást okozhat, sok komoly betegség egyik elsődleges rizikófaktora. Ha az óra arra figyelmeztet, hogy túlpörgünk, érdemes egy kis időre relaxálnunk, lelassítanunk az aktuális tevékenységünk ritmusát. Ebben szintén segít az óra, amely külön alkalmazást kínál a stressz levezetésére.

Emellett az alvásunk minősége is fontos egészségügyi adat: nem mindegy, mennyit és hogyan alszunk naponta, ez ugyanis szintén kihat az egészségünkre, közérzetünkre és a napi teljesítményünkre. A TruSleep technológia a Huawei Health alkalmazáson belül állítható be, és képes rögzíteni, mikor alszunk el, és ezután mennyi időt töltünk könnyed és mély fázisban, valamint a REM állapotában – ez az a fázis, amely közben álmodunk, és egyfajta frissítő, regeneráló hatást gyakorol az agyunkra.

A Watch GT Pro mellett még többféle okosóra érhető el a Huawei kínálatában, például a női és férfikivitelben is elérhető Watch GT 2, a sportos kialakítású Watch GT 2e, vagy a mozgásra és sportra kihegyezett, egyedi formavilágú Watch Fit. Az egészség figyelése mindegyikben fontos cél, ezért csak saját stílusunkon múlik, melyiket választjuk mindennapi társnak.

Fitten, fiatalosan, zavaró hatások nélkül

Az egészség megőrzéséért nem kell feltétlenül okosórát viselni: hasonlóan figyelnek ránk az okoskarperecek, amelyek még jobb árfekvésben, diszkrétebb kialakítással jelenthetnek vonzó alternatívát. Ilyen például a Huawei Band 4e Active, amely úgy simul a csuklónkra, mintha egy hajgumit csúsztattunk volna rá, de olyasmit tud, amit egy hajgumi sem: a különféle fitneszkövetési megoldások mellett folyamatosan figyelmeztet az aktív életvitelre. Szól például, ha túl sokat ülünk, és ideje egy kicsit kinyújtóztatni a tagjainkat a munka szünetében, de képes az alvásunkat is figyelni, hogy a szervezetünk tényleg képes legyen regenerálódni a mindennapi elhasználódás után. A Band4e különlegessége a kettős viselési lehetőség: a csuklónk mellett a cipőnkön is viselhetjük, ahol a Watch GT 2 kiegészítőjeként még pontosabban nyomon követi mozgásunkat.

Van még egy olyan területe az egészség megőrzésének, amire talán sokan nem is gondolnak: a külvilág zavaró hatásainak kiiktatása. Ha egész nap beszélgetéssel, a forgalom vagy épp munkagépek zajával vagyunk körbevéve, netán a távmunka közben zavar a szomszéd állandó kopácsolása, az bizony szó szerint az idegeinkre megy, és negatív hatást gyakorol az egészségi állapotunkra. Épp ezért sokszor nagyon hatékony lehet egy aktív zajszűréssel ellátott fülhallgató. A Huawei vezeték nélküli fülhallgatói közül ilyen például a Freebuds Pro, melynek legújabb változatába a legmodernebb zajszűrést építették. Az intelligens segéd beméri a környezet zajait, és optimalizálja az épp szükséges szűrési szintet, hogy bármilyen környezetben ellazulhassunk például valamilyen relaxáló zenét hallgatva. Attól sem kell tartani, hogy a zajszűrés miatt kimaradunk egy fontos beszélgetésből: egyetlen mozdulattal figyelő módra válthatunk, amikor az ambiens zajokat továbbra is eltünteti az apró füles, de az emberi beszédhangot átereszti.

Az egészséget természetesen meg lehet őrizni úgy is, hogy mindenféle külső segítség nélkül figyelünk önmagunkra, és igyekszünk minden szinten megóvni magunkat a káros hatásoktól, de sokkal könnyebb és kényelmesebb mindezt olyan észrevétlen, viszont minden pillanatban csak ránk figyelő segítőtársakkal megtenni, amilyenek a Huawei okos kiegészítői.

Könnyű kapcsolódás mindennel

Az már fél siker, ha olyan kiegészítőket használunk, amelyek önmagukban is jó minőségben, hasznos funkciókkal segítik az életünket. Az viszont tény, hogy mobiltelefonnal kombinálva ezeket még többet hozhatunk ki belőlük. A Huawei fülhallgatóját, okosóráját és okoskarperecét szerencsére villámgyorsan, pár mozdulattal összekapcsolhatjuk iOS és Android alapú készülékekkel, hogy aztán a mobilra letöltött appokkal még élvezetesebb legyen a zenehallgatás, az edzés, vagy egészségünk figyelése.

A cikk létrejöttét támogatta a Huawei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés