Ha hallottál már a Formalhaut nevű csillagról, akkor most nem mondunk nagy újdonságot, de ha annyira nem vagy képben az éjszakai égbolttal, akkor ez talán számodra is érdekes lesz. Az űr rideg hideg sötétjéből valami figyel.

A Fomalhaut az éjszakai égbolt tizennyolcadik legfényesebb csillaga. Nagyjából 25 fényévre található a Földtől, és a mi Napunknál úgy kétszer nagyobb, de annál sokkal forróbb és fényesebb égitest. Nem csak arról híres, hogy forró, mint egy napon felejtett szénbányász hónalja, hanem arról, hogy 2008-ban a Formalhaut körül keringő Formalhaut b volt az első olyan exobolygó (azaz Naprendszeren kívüli bolygó), amit a Hubble űrtávcsővel fedeztek fel.

A csillag maga egyébként elég fiatalka, nagyjából 200-300 millió éves, és a csillagászok nem adnak neki túl sok időt, ugyanis szerintük röpke 1 milliárd év alatt ki fog hűlni. Ez persze mind tök érdekes, de nem annyira, mint a Formalhaut látványa infravörös tartományban, ami egészen konkrétan így néz ki:

A csillag körüli glória nem más, mint törmelék, melyből egyszer majd bolygók formálódhatnak, egyelőre azonban csak arra jó, hogy valami elképesztően badass külsőt kölcsönözzön a gazdacsillagnak. Ha a címben nem lőttük volna le, akkor is egészen biztosan rávágnád, hogy ez bizony pontosan úgy néz ki, mint az A Gyűrűk Ura filmadaptációjában a gonosz nagyúr, Szauron lángokban forgó szemgolyója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés