Az „aggasztó” jelzőt használták.

Felerősíti a talajeróziót a klímaváltozás Szibériában: a permafroszt, vagyis az úgynevezett állandóan fagyott talaj olvadása miatt a víz egyre több talajt mos el. Az erózió mértéke aggasztó – közölték a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet és a Helmholtz Sarkvidék- és Tengerkutató Központ munkatársai.

A kutatócsoport munkájához műholdas felvételeket elemzett. A klímaváltozás miatt a permafroszt – mely normál esetben egész évben egészen a mélyebb rétegekig fagyott – lassan felolvad.

Ezekben a talajrétegekben nagy mennyiségű szén-dioxid raktározódik, amely olvadáskor a légkörbe kerül.

A Léna deltájában lévő szikla példájának bemutatásával a tudósok azt szemléltetik, hogy a klíma felmelegedése egész tájegységeket változtathat meg. A Szobo-Szisze-sziget 1,7 kilométer hosszú és 27 méter magas Jedoma nevű szikláját vizsgálták, ahol a permafroszt talaj meredeken a Léna egy mellékágába zuhan. Itt különösen nagy talajveszteség figyelhető meg. Az 1960-as évek közepén a folyó az 1,7 kilométer széles szakaszon évente öt méter földet hordott el. 2015 és 2018 között ez már évente csaknem 16 méter volt. A szikla 1965 és 2018 között helyszíntől függően összesen 322-679 métert veszített.

A klímaváltozás miatt tehát az olvadó permafrosztból felszabaduló szén-dioxid fokozza a klímaváltozást, amely miatt még több szén-dioxid szabadul fel a jégből, és így tovább.

Ijesztő.

Ez is érdekelhet:

Akár 38 centimétert is emelkedhet a tengerszint az évszázad végére

Akár 38 centimétert is emelkedhet a tengerszint az évszázad végére.

(Forrás: MTI. A kép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nem az irányítótoronyból, de még csak nem is a reptérről fogják irányítani a gépeket Ferihegyen

Épp letarolja a netet egy bizarr app, ami azt ellenőrzi, hogy nem haltál-e meg

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés