A pilóták közül is csak azok szállhatnak le Szkíathoszon, akik erre külön jogosítást szereznek.

A görögországi Szkíathosz a Szporádok csoporthoz tartozó sziget az Égei-tenger északnyugati részén, a Magneszia-félszigettel szemben. Kevesebb mint ötven négyzetkilométeres – körülbelül akkora, mint Pomáz –, dús növényzetű, erdővel borított sziget, amelynek alig hatezer állandó lakosa van, de rengeteg turista keresi fel gyönyörű fekvése, több mint hatvan homokos strandja és élénk éjszakai élete miatt.

Szkíathosz északkelet felől fotózva. Az alsó részen látszik a leszállópálya csíkja

Nemcsak a nyaralók, hanem a repülésrajongók is imádják: az európai St. Maartennek is szokták nevezni, de valójában még izgalmasabb hely. Ezért:

Tizenöt méterre – vagy érzésre még alacsonyabban – húznak el az utasszállítók az emberek feje felett, és egy Airbus mögött állva bárki megtapasztalhatja, milyen, amikor megjön a sok tonna tolóerő a felpörgő hajtóműveken. Ez persze veszélyes, ahogy arra a hatóságok felhívják a figyelmet.

A reptér minimális méretű területre épült, a pálya másfél kilométeres, nagy kihívás a pilóták számára, ezért a leszállásokat csak külön jogosítással rendelkező kapitányok hajthatják végre.

Leírhatatlan élmény, amikor kevesebb mint 600 méteren 250 km/óráról nagyjából nullára fékeznek egy hetventonnás Boeing 737-est.

Bár a repteret jelentősen bővítették, még mindig hely- és kapacitáshiánnyal küzdenek, ennek ellenére évente több mint félmillió utast fogadnak.

A Légiközlekedési Kulturális Központ videójából kiderül, hogyan épült meg a szkíathoszi nemzetközi repülőtér, hogyan egyesült két sziget a futópálya kialakítása után, hogyan lehet ilyen kicsi területen koordinálni az erős nyári forgalmat.

Milyen Szkíathosz  működése közelről, fénylő napsütésben, és akkor, amikor Görögország történetének legnagyobb vihara csap le a szigetre? Somogyi-Tóth Gábor reptértervező és Demetrisz Gregoriu B737 elsőtiszt, a @greatflyer_aviation szpottere mesél a görög szigetvilág legizgalmasabb repülőtereiről.

(Fotók: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Landolás a semmibe: a világ legrövidebb leszállópályás repterei

Repülőterek sziklaszirten, egy strand és egy domb közé beékelve, egy fjord mélyén, vagy egy kanyargós völgy aljában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

Péntek 13 – vajon miért tartjuk szerencsétlennek ezt a napot?

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés