Mégpedig egy nagyon jó újítás miatt. És ez nem más, mint a mágnes.

Az Osmo nem véletlenül az egyik legjobb gimbal a piacon. Lehet, hogy kaphatsz bárhol mindenféle olcsósított kínai vacakot, de mindig is a DJI terméke volt az, ami a legjobb minőséget nyújtotta, és minden egyes kiadás pont annyit fejlődött, hogy le akarjuk cserélni miatta a régit. Legutóbb már egész ügyesen összehajthatóvá vált az Osmo, most azonban teljesen más irányban fejlesztette a DJI, és ez a fejlesztés annyira pofonegyszerű, amennyire egyébként hasznos is.

Itt van ugyanis a mágnes. Eléggé idegesítő volt eddig ugyanis, hogy ha hirtelen ki szerettük volna venni az Osmóból a telefonunkat, akkor a satut nehézkesen szétfeszítve tudtunk csak hozzájutni, hogy például beszélhessünk azzal, aki hív minket. Ennek az Osmo Mobile 4-gyel vége. A satu ugyanis egy mágnessel csatlakozik a gimbalhoz, ami bármikor levehető és visszarakható. Így nem kell erőlködni a kiszedéssel, de a DJI még ennél is tovább ment.

Az eszközhöz ugyanis kapunk el telefonra applikálható fém korongot is, amit ráragaszthatunk a mobil hátuljára, annak pontosan a közepére, ami szépen rajta is marad, így pedig még satura sincs szükségünk, ha gyorsan fel akarjuk pakolni a telefont a gimbalra. Ha sokat használnánk, akkor egyértelműen fel is ragasztanánk ezt az opciót, így ugyanis tényleg pillanatok alatt használhatjuk videózáshoz.

Hogy milyen erős ez a mágnes? Nagyon-nagyon erős. Annyira, hogy rángathatod nyugodtan izomból, akkor is megtartja majd a mobilodat. Ezt ugyan nem próbáltuk ki a felragasztható koronggal, de nagy valószínűséggel úgy sem lehetnek gondok. Annyira masszívan tartja a telefont a satus változatban, hogy a leszedése sem megy csak úgy két ujjal, szóval bátran meg lehet bízni abban, hogy nem ejti el a mobilt, és törik miatta ripityára.

Az Osmo 4 egyébként fogásra abszolút prémium érzetet kelt, összehajtva pedig nem foglal sok helyet. De nem csak külsőségekben fejlődött a stabilizátor, hanem szoftveresen is. A DJI Mimo appot letöltve lesz persze teljes az élmény, ezt és a markolaton elhelyezett gombokat együtt használva gyakorlatilag bármit megtehetsz, amit eddig, de mintha mindent könnyebb lenne elérni. A hátsó trigger kétszeri megnyomásával például pillanatok alatt középre helyezi a telefont, de az ActiveTrack és a Lock módok is vele aktiválhatóak egyből.

Az ActiveTrack, azaz a tárgykövetés is pontosabb lett, továbbra is remek timelapse és hyperlapse videókat lehet vele készíteni, amihez továbbra is kapsz a dobozban egy remek tripodot, ráadásul itt a DynamicZoom, azaz a Hitchcock-effekt, amivel baromi jól el lehet szórakozni, ha látványos videókat akarsz készíteni.

A képstabilizálás minőségéről talán nem is nagyon kell szót ejteni, hiszen az mindig is fantasztikus volt, és most is így van, a kép folyamatos, a tárgykövetés remek, ilyen téren sosem lehetett csalódni az Osmo Mobile-okban, de mondjuk más téren sem nagyon. Most sem fogsz. Kb. 50.000 Ft-ért tökéletes minőséget kapsz, ami láthatóan tényleg a te kedvedet keresi, és olyan újdonságot hoz a mágneses satuval, na meg a telefonra ragasztható satuhelyettesítővel, amit előtt tényleg leborulhat az, aki rengeteg videót gyárt. És akkor is, ha állványon szereted látni a mobilt, amikor tartalmat gyártasz. Az Osmo Mobile 4 mindent tud. Elképzelni sem tudjuk, hogy mit tudnak majd fejleszteni ezen a koncepción legközelebb, de az még messze van, addig még meg kell kaparintanunk a most bejelentett Osmo Pocket 2-t.

A terméket a DJI hivatalos márkakereskedése, a DJI|ARS Budapest biztosította a számunkra tesztelésre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés