Jöhet a Microsoft saját mobilja, tömegessé válik a 3D-nyomtatás, eltűnhet több PC-gyártó, miközben a legmenőbb tévé az Ultra HD lesz. Erre számíthatunk az idei évben kütyüfronton.

Január legeleje nem a legjobb időpont arra, hogy jósolgatni kezdjünk az év technológiai trendjeivel kapcsolatban, ha biztosra akarunk menni. A gyártók a karácsonyi szezonban ugyanis éppen kitombolták magukat, no de nem téli álmot alszanak, hanem gőzerővel készülnek a szakma legnagyobb show-jára, a minden évben január elején Las Vegasban megrendezendő CES-re, vagyis a Consumer Electronics Show nevű szórakoztatóelektronikai expóra, ahol az idei újdonságaikkal előrukkolnak.

Elkerülhetetlen azonban, hogy az előző évi trendek ismeretében és a CES előzeteseként kiszivárgott vagy éppen szándékosan kiszivárogtatott információk birtokában találgatásba kezdjünk: vajon milyen kütyüket és új technológiákat rántanak elő idén a cégek a tarsolyukból? Hogy újdonságokban nem lesz hiány, azt szinte biztosan tudni lehet, persze más kérdés, mely termékek állják majd ki az idő próbáját.

A kis tablet és a nagy telefon lesz az ász

Az elmúlt év egyik slágerterméke kétségtelenül a táblagép, vagyis a tablet volt, és ez 2013-ban sem lesz másként. Az IDC előrejelzése szerint idén 170 millió példány találhat gazdára belőlük, és ezek többsége alighanem hétcolos lesz. Az új termékkategória ugyan a tízcolos iPaddel született meg, de aligha meglepő, hogy – Steve Jobs korábbi meggyőződésével ellentétben – az Apple is előrukkolt a táblagép mini változatával, hiszen a kisebb, könnyen hordozható tabletek kelendőbbek. Aligha tévedünk nagyot, ha egyetértünk azokkal az elemzőkkel, akik szerint idén az androidos táblagépek további előretörése várható, hiszen ezeket lassan már gombokért meg lehet vásárolni, de sok gyártó készül új Windows RT-s (a Windows 8 ARM-platformra írt változata) tabletekkel is.

Ha már a platformokat említettük, az üzleti elemzők nem jósolnak derűs jövőt az elmúlt években meghatározó szerephez jutott chipgyártónak, az Intelnek. A cég Atom platformja ugyan nagyot robbantott a netbook-kategóriában (ezek azok az olcsó, hosszú üzemidejű, de viszonylag gyenge teljesítményű apró noteszgépek, amelyeket a tabletek berobbanásáig mindenki vett, mint a cukrot), a táblagépes iparágban azonban már az ARM és a Qualcomm diktálja a tempót, az atomos gépek pedig a netbookok eltűnésével pedig visszaszorulnak.

Ahogy a tabletek egyre kényelmesebb méretűre zsugorodnak, ellentétes folyamat figyelhető meg az okostelefonoknál. Pár éve még extrém méretűnek számított a mobilok között a 4,3 colosnál nagyobb képátlójú kijelző, idén azonban várhatóan egyre több gyártó rukkol elő az appozást és a böngészést is kényelmesebbé tévő ötcolos vagy annál nagyobb modellekkel: legutóbb pont a Sony háza tájáról szivárogtak ki ezzel kapcsolatos hírek. A Microsoft pedig a Windows 8 mérsékelt sikere után elképzelhető, hogy a Surface tabletek után saját okostelefonnal is előrukkol, hogy erősítse a Windows Phone platform pozícióit a piacon az androidos készülékek dömpingjével és a még mindig kelendő iPhone-nal szemben.

Ki éli túl ezt az évet?

A Microsoft saját márkás telefonokkal való megjelenése ugyan logikus lenne, de biztosan nem tenne jót a Nokiának, amely szintén a Windows Phone platformra tett fel mindent – és az idei évben alighanem eldől, mi lesz a cég jövője. Az elemzők szerint 2013-ban körülbelül 700 milliós lesz az okostelefon-piac, ebből kellene a szebb napokat látott finn gyártónak minél nagyobb szeletet kihasítania a saját készülékeivel. Ha tippelnünk kellene, a többséghez hasonlóan mi sem írnánk le a Nokiát, hiszen sok rajongója van a készülékeiknek, amelyek egyre jobbak, de pénzügyi szempontból küzdelmes évük lesz, az biztos.

Az idei év szintén az utolsó esély a mobilipar másik nagy, jelenleg küszködő nevének, a kanadai Research in Motionnak (RIM), amelyben a Blackberry okosmobilok gyártóját tisztelhetjük. Az eredetileg e-mailezésre tervezett, billentyűzetes mobiljairól ismert cég rengeteg tapasztalattal rendelkezik az okostelefon-piacon, tavaly azonban sikertelenül próbálta megújítani választékát, hiszen operációs rendszere korszerűtlen és nehezen kezelhető volt az Androidhoz vagy az iOS-hez képest. Hamarosan előrukkolnak viszont a Blackberry 10 névre keresztelt legújabb szoftverükkel, amely a tervek szerint a konkurenciánál logikusabb felépítésű és egyszerűbben kezelhető lesz, és egyaránt készülnek majd hozzá érintős és billentyűzetes modellek.

Az optimista jóslatok szerint a visszaszorulóban lévő RIM ezzel átvészelheti az évet, a pesszimisták szerint azonban a céget előbb-utóbb elkerülhetetlenül felvásárolja valamelyik sikeresebb gyártó – igaz, ezzel a Blackberry márkanév nem tűnne el a piacról. Ami minket illet, kíváncsian várjuk az új Blackberry OS-t, bár nem várunk tőle nagy csodát.

A tabletek már említett előretörése alighanem átrendezi kicsit a PC-piacot is. Biztosak lehetünk benne, hogy a PC-korszak lezárultával, ahogy a hagyományos számítógépgyártás egyre kevésbé jövedelmező, több cég is bezárja majd ezt az üzletágát. Ez annak is köszönhető, hogy a Windows 8 nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és aligha van rá esély, hogy ez megváltozzon, és az új operációs rendszer fellendítse az eladásokat. A folyamatnak szomorú előjele, hogy a legnagyobbak, a Dell és a HP is ezrével bocsátották el munkatársaikat 2012-ben.

Izgalmas technológiák: 3D-nyomtatás, viselhető kütyük

A tavalyi év egyik legizgalmasabb technológiája a 3D-nyomtatás volt, amely minden elemző szerint egyre jelentősebb szerephez jut majd az iparban. A 3D-nyomtatás hamarosan olyan, bárki számára elérhető szolgáltatássá válik, mint a fénymásolás: a kiválasztott, 3D-nyomtatóval legyártható termékeket helyi műhelyekben készítik majd el, egyedi megrendelés alapján. Ez hosszabb távon ahhoz vezet, hogy sok tömegcikk gyártása Ázsiából visszatérhet a fejlett világba, hiszen a 3D-printerekkel rendelkező üzemek mindenhol a helyi igényeket szolgálják majd ki.

Már idén is voltak jelei annak, hogy az okostelefonokba préselt funkciók elhagyhatják eredeti platformjukat, és olyan kisebb, viselhető készülékekbe költözhetnek, amelyekről korábban csak ábrándoztunk. A kütyügyártók időről időre megpróbálják feltámasztani az okostelefonnal ötvözött intelligens karórát, amely utoljára a kémfilmeknek és Michael Knightnak köszönhetően volt népszerű, a Google pedig gőzerővel fejleszti saját okos szemüvegét, amely a kiterjesztett valóságot tenné állandó élménnyé. A magunk részéről egy kicsit szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy eladhatóak lesznek-e ezek a készülékek, de a dömpingjükre alighanem fel lehet készülni.

Ahogy az elmúlt év sztárja az érintős kijelző volt, amely már a Windows 8-nak köszönhetően a laptopokban is megjelent, úgy biztosak lehetünk benne, hogy egyéb vezérlési módok is beépülnek a kütyüinkbe. A legújabb ilyen megoldás az idén piacra kerülő, pillantással vezérelhető Gaze UI, amelyet a Windows 8-as, érintős PC-khez fejlesztett ki a svéd Tobii. A technológiát egy otthonra is megvásárolható, a monitor alá rögzíthető, szemmozgást követő kontroller formájában idén piacra is dobják, de inkább az egyre nagyobb érintőkijelzőkkel felszerelt autós fedélzeti számítógépeknél lehet jövője.

Jönnek az Ultra HD tévék, milliomosoknak

Az elemzők szerint az idei évben az okostévé megkerülhetetlen termék lesz: aligha lesz olyan új, csúcskategóriás modell a piacon, amelyen ne lehetne majd internetezni, skype-olni vagy appokat futtatni, és ebben is az Android operációs rendszer lehet a meghatározó platform. Az ugyan kérdéses, mi lesz a tévés killer app, a vásárlók ugyanis, legalábbis egyelőre, hiába kapnak meg egy csomó szolgáltatást a tévékészüléken, az on-demand programokon kívül aligha használnak valamit – ami érthető, ha egyszer a tableten, okostelefonon sokkal kényelmesebb a kanapén netezni, játszani vagy akár YouTube-ozni.

Azok után, hogy a 3D-tévék nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a Sony és az LG újabb csalit dobott be a költekezni vágyó vásárlók számára: ez pedig nem más, mint az Ultra HD. Az első ilyen készülékek még horribilis összegekbe kerülnek (20–25 ezer dollár az első modellek indulóára), és megfelelő felbontású tartalom sincs hozzájuk, de érdemes megjegyezni a szabványhoz tartozó 3840x2160 pixeles minimális képfelbontást, 16:9-es képaránynál.

Az új, egyelőre extrém formátumot az az igény keltette életre, hogy a hatvancolos képernyőkön közelről is tökéletes minőségben lehessen élvezni a HD-s képet, a tévék paneljeinek megnövelése ugyanis, legalábbis a marketingesek szerint, már rontja az élményt azok számára, akik nem a legelőkelőbb helyet foglalják el a nappaliban, hanem a kelleténél közelebb ülnek a képernyőhöz. Lehet kezdeni tehát a spórolást, ha valaki igazán menő tévét akar!

Az LG idén végre piacra dobja a tavaly bemutatott 55 colos OLED-kijelzős tévéjét, amely a jelenlegi LED-es technológiánál sokkal élethűbb, kontrasztosabb képet biztosít – és mindössze négy milliméter vastag panel kell hozzá. A méret- és felbontásnövelésért folytatott versenyben ugyanis a vastagság is komoly versenyelőnnyé vált, amelyet az OLED-del ennyire le lehetett faragni. Természetesen ez a készülék sem olcsó, az egyelőre csak Koreában elérhető modellért 10 ezer dollárt kell kicsengetni, de a technológia terjedéséhez hozzájárulhat, hogy már a Samsung is dolgozik a saját 55 colos modelljén. Az új technológia így idén már piacképessé válhat, bár az OLED-kijelzők gyártása továbbra is igen költséges.

Fokozódik az Apple-bűnözés?

A tavalyi év egyik legérdekesebb, és alighanem 2013-ban is folytatódó trendje az Apple-termékekkel kapcsolatos bűncselekmények megszaporodása volt. New Yorkban olyan sok Apple-kütyüt (főleg iPhone-t) raboltak el az utcán a tulajdonosaiktól, hogy ezek a bűncselekmények a polgármesteri hivatal szerint látványosan rontották a város bűnözési statisztikáit, szilveszter éjjelén pedig Párizsban fosztottak ki egy Apple-boltot, és zsákmányoltak több mint egymillió euró értékben főleg iPhone-t és iPadeket az elkövetők. New Yorkban a Kennedy reptéren 1,5 millió dolláros fogásra tettek szert azok a rablók, akik egy friss iPad mini szállítmányt lovasítottak meg, szeptemberben az O2 londoni üzletét fosztották ki, az iPhone 5 premierje előtt pedig egy rabló egy BMW-t használt faltörő kosként, hogy bejusson egy Apple Store-ba a kaliforniai Temeculában.

Hacsak az Apple kütyüinek népszerűsége nem esik vissza jelentősen, ami aligha valószínű, várhatóan idén is hallunk majd bőven hasonló esetekről, hiszen az Apple Store-ok méregdrága készülékekkel megrakott exkluzív bemutatótermekből álló hálózata világszerte terjeszkedik.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
A techrovat újdonságaihoz
Egy kis pánik az Instagram miatt – Ki fizeti az ingyenest?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés