Húsz évvel ezelőtt egy akkor 21 éves egyetemista merész, de zseniálisan egyszerű ötlettel egymillió dollárt keresett. Létrehozott egy weboldalt, ahol a képernyő felületét egymillió pixeles rácsra osztotta, és minden egyes pixelt egy dollárért adott el a hirdetőknek. Röviden ez a The Million Dollar Homepage története.
A kétezres évek közepén az internet még jóval kísérletezőbb, szabadabb terep volt, mint ma. A közösségi média épp csak bontogatta szárnyait, a blogok aranykorukat élték, és egy-egy kreatív ötletet pillanatok alatt felkaptak a világhálón. 2005-ben az akkor 21 éves Alex Tew például egy zseniális ötlettel írta be magát az információs szupersztráda történelmébe:
megalkotta az egymillió pixeles holnapot, amelynek minden képpontját pénzzé tette.
Alex éppen a tanulmányainak megkezdésére készült a nottinghami egyetemen, és ki kellett találnia, miből fizeti az egyetemi tandíjat. Nem akarta hitellel kezdeni a felnőtt életét, ezért ötletelni kezdett, hogyan teremthetne elő gyorsan és kreatívan egy nagyobb összeget. Azt mondja, pár óra alatt megszületett a koncepció: egyetlen weboldal, egymillió pixel, amelyek mindegyikét egy dollárért adja el. A domain regisztrációja és a tárhely csak ötven dollárba került.
Egy pixel egy dollár
A The Million Dollar Homepage egyszerű elven működött. Az oldal egy 1000×1000 pixeles rácsból állt, a legkisebb eladható blokk 10×10 pixel volt, ami tehát 100 dollárba került. A vásárlók a logójukat és egy szöveges üzenetet is elhelyezhettek az oldalon, amihez egy link is tartozott, így lett játékos reklámfelület belőle. Az első vásárlók a barátok és családtagok közül kerültek ki, de hamarosan a brit sajtó is felfigyelt a furcsa kezdeményezésre.
Az igazi lavina a BBC rövid riportja után indult be, a nemzetközi média és az online közösségek is felfedezték az oldalt, amelynek látogatottsága napról napra növekedett. A hirdetők közt voltak kisvállalkozások és nagy cégek, újságok és online áruházak, de magánszemélyek is. Pár reklám idővel klasszikussá vált, mémek és mára értelmetlen vizuális üzenetek sorakoztak egymás mellett kaotikus, mégis szórakoztató mozaikként.
Az első egymillió
Az oldal a web 2.0 hajnalának emblematikus jelensége lett, amikor még mindenki kísérletezett a lehetőségekkel, és az internetet inkább tekintették játéktérnek, mint üzleti színtérnek. 2005 végére szinte a teljes felület megtelt, már csak ezer pixel maradt szabadon. Tew úgy döntött, hogy az utolsó blokkokat az eBay-en árverezi el, és addigra akkorára nőtt a kereslet, hogy a nyertes több mint 38 ezer dollárt fizetett érte 2006-ban.
A teljes bevétel ezzel meghaladta az egymillió dollárt, Alex Tew pedig elérte célját, finanszírozni tudta a tanulmányait, és egy életre szóló tapasztalatot és ismertséget szerzett. A sikernek persze volt árnyoldala is, hiszen amikor az oldal világhírűvé vált, kibertámadások célpontja is lett. DDoS-támadással bénították meg a szervert, pénzt követelve, de Tew nem engedett a zsarolásnak, biztonsági szakemberek segítségével visszaszerezte az oldalát.
Egyszeri és megismételhetetlen
A sikere láttán sokan próbálták lemásolni Tew ötletét. Megjelentek a Two Million Dollar Homepage és más hasonló kísérletek, de egyik sem tudta megismételni az eredeti sikerét, hiszen a lényege éppen abban rejlett, hogy egyszeri jelenség volt, egy egyszerű ötlet a web hőskorából, amit nem lehetett újra megalkotni. Alex később több startupot is alapított, köztük a Calm nevű meditációs és mindfulness-alkalmazást, amely több millió felhasználó életét segíti a stressz kezelésében.
Ma is elérhető a The Million Dollar Homepage, amely már inkább digitális relikviának számít.
A linkek többsége nem működik, a színes mozaik pedig inkább egyfajta időutazás a kétezres évek elejének internetes világába. Az üzenete mégis érvényes a mai napig, hiszen egy jó ötlet a megfelelő időben és formában milliókat képes megmozgatni. Alex Tew megmutatta, hogy az internet kreatív lehetőség, ahol egyetlen pixel is milliókat érhet.
(Képek: Getty Images)
Ez is érdekelhet:

