Macerás dolog kivinni a szemetet, majd új kukászsákot rakni bele? Folyton figyelni, mikor lesz tele, mikor szakad ki? A 21. században már erre is van megoldás. A Townew okoskuka ugyanis magától elintézi ezeket.

Ez a kuka ugyanis érzékeli, ha a belseje megtelt, majd ilyenkor automatikusan lezárja a zsákot, így abba nem fog több szemét kerülni. A kötözést gombnyomásra is elő lehet idézni, a zsákok adagolásáért egy utántöltő gyűrű felel, amelyet akár környezetbarát módon is beszerezhetünk az okoskukához.

Nagyobb hiányossága viszont az űrtartalma, valamint a „szűk szája”: mindössze 15,5 liternyi szemét fér bele, így sem túl nagy, sem túl sok hulladék nem tárolható benne.

A szemetes eredetileg csak Kínában volt megvásárolható, azonban már Európában és az Egyesült Államokban is elérhetővé tették. 100 dollárt, azaz 30 ezer forintot kell majd kipengetni érte, a zsákokat adagoló gyűrűkért külön fizetni kell 18 dollárt, azaz 5300 forintot.

Ez is érdekelhet:

Ezek voltak 2019 legrosszabb és egyben a legnépszerűbb jelszavai

Egészen elképesztő, hogy 2019-ben még mindig van, aki az "123456"-ra vagy a "qwerty"-re esküszik.

(forrás: HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.