Ha azt mondjuk, hogy Mars, akkor a többségnek (köztük nekünk is) egy végtelen, vörös kősivatag ugrik be, így eléggé padlóztunk, amikor megláttuk az Európai Űrügynökség legújabb fotóit, amelyeken egy hatalmas jégkráter látható.

Az ESA a 15 éve a Mars körül keringő Mars Express űrszondával készítette a képeket a 81 kilométer széles és csaknem két kilométer mély kráterről, amit egy orosz rakétatudósról, Szergej Korolevről neveztek el.

A Marson található jég kulcsszerepet játszhat majd a bolygó kolonizálásában, hiszen a felolvasztott jégből üzemanyagot lehet gyártani, de szerencsés esetben akár ivóvíz is kinyerhető belőle.

Emellett a legideálisabb hely lenne a marsi élet kutatásához is, de erre egyelőre még várni kell, ugyanis a kutatók félnek tőle, hogy "megfertőzik" a bolygót a Földről odahurcolt organizmusokkal, így a biztonság kedvéért nem küldenek marsjárókat azokra a részekre, ahol lenne esély rábukkanni az élet nyomaira.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés