Egy meghívásos golfkupa, amit otthon játszanak le a résztvevők. Mármint mindenki a maga otthonában. És még csak nem is kint a kertben.

A BMW Indoor Invitational nevű verseny azt a technológiát használja, amit a hollywoodi filmek gazdag főgonoszai szoktak időnként. Pár négyzetméter műfű, egy nagy vetítővászon az aktuális pálya virtuális és interaktív látképével, egy komplikált játékszoftverrel és a Trackman nevű cég mérő-kiértékelő-rendszerével, amely az ütés erőssége és iránya alapján kiszámolja, hova esne le a labda.

A rendszer lelke egy kettős radar, mely egyszerre figyeli az ütő és a labda mozgását. Az ütő típusát figyelve, az ütő fejének pozícióját, sebességét végig követve, az ütő és a labda találkozási pontját precízen meghatározva az ütés minden paraméterét ki tudja számítani, az ütőerőtől a labda csavarodásán át a labda által követett nyomvonalig minden dimenzióban.

A versenysorozat öt héten át tart. A meghívott sztárgolfozók minden héten egy-egy tízezer dolláros csekkért játszanak, melyet az általuk megjelölt, a koronavírus-járvány ellen küzdő szervezetnek adományoz a BMW. Az első hét győztese már meg is van: a holland Joot Luiten, aki a díjat megfelezte a saját maga alapította karitatív szervezet és egy rotterdami kórház között.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Látványos, napsúroló üstököst figyelhetünk meg, ha nem tépi szét a Nap addig

Mondunk egy országot, melyik világhírű sörmárka származik onnan?

Ezért van reggel kellemetlen szájszagod

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.