Egy rosszul sikerült landolásnak köszönhetően derült ki, hogy az égitest felszíne szokatlanul puha.

Az Európai Űrügynökség (ESA) leszállóegysége egy rosszul sikerült landolási kísérlet miatt a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínének csapódott. A Philae nevű egység szenzorai szerint a becsapódáskor 25 centiméter mélyen befúródott az égitest felszínébe, ami azt jelenti, hogy az üstökös felsőbb rétege meglehetősen puha, mondhatni habszerű.

A kutatóknak fontos volt, hogy megtalálják az első becsapódás helyét, ugyanis a puha felszínbe vájt mélyedés fontos információkat szolgáltathat.

A landolás helye végül meglett, az űrügynökség Rosetta űrszondájának sikerült lefotóznia.  Laurence O’Rourke, az ESA szakembere elmondta, hogy ez az eset azért fontos a jövő szempontjából, mert a leszállóegységek tervezése során mostantól azt is figyelembe fogják venni, hogy létezhetnek olyan üstökösök, amelyeknek a felszíne puhább, mint a cappuccino habja.

(Futurism; kiemelt kép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés