Miután az USA belépett a második világháborúba, a hadsereg hirtelen egy igen komoly logisztikai problémával szembesült: meg kellett oldania a külföldön harcolók kapcsolattartását az otthon maradottakkal, mégpedig úgy, hogy az utánpótlást a frontra szállító hajók ne több tonnányi levélszállítmánnyal legyenek tele.
A megoldást a British Airgraph Service szállította a Victory Mail, azaz Győzelmi posta, vagyis v-mail képében. A szolgáltatás 1942. június 15-én startolt el, és kis idő múlva ez vált az anyaország és az idegenben harcoló alakulatok közötti kommunikáció legfőbb módjává.
A v-mail egy formanyomtatványra írt levéllel kezdődött, melyet aztán lefényképeztek, a fényképet pedig mikrofilmre rögzítették. A mikrofilmtekercseket nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb volt szállítani és kezelni, mint egy raklapnyi levélpapírt, a célállomást elérve pedig a hadsereg könnyűszerrel alakította vissza a tekercseken található információt szemmel is jól olvasható másolatra. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a leveleket természetesen előzetesen cenzúrázták.
Ezzel a technológiával 1600 levelet tudtak egy akkora tekercsre zsugorítani, ami alig volt nagyobb egy cigisdoboznál.
A levélszállítmány így egy tonnásból hamar tízkilóra zsugorodott, harminchét zsáknyi hagyományos levelet pedig egyetlen zsák méretűre tudtak tömöríteni. A munkafolyamat azonban bonyolultabb volt, mint egyszerűen átvenni egy borítékot és elvinni az óceán túlfelére, így a v-mail működtetéséhez hatalmas apparátust kellett kialakítani.
Így működött a dolog a gyakorlatban:
A procedúra végén a címzett a feladó által saját kézzel írt levél fekete-fehér másolatát kapta kézhez.
A v-mailnek versenytársak híján nem igazán volt szüksége reklámra, de a szolgáltatást a fronton is igyekezett megismertetni a katonákkal a szövetséges haderő vezetése.
Íme egy korabeli hirdetés:
(Főkép: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
Uri Geller megfenyegette Putyint, és a segítséged kéri, hogy győzhessen
Ettől most az orosz elnöknek tutira teleszaladt a gatyája.
