Nehéz lesz megszokni, de többé már nem kell másodpercenként az óránkat nézegetnünk vagy idegesen toporognunk, ha néhány percet késik a busz, ugyanis a Google Budapesten is bevezeti a valós idejű menetrendet, amivel a Google Mapsben percre pontosan követhetjük, mikor jön a következő járat.

Menetrendek tekintetében eddig sem álltunk éppen rosszul, sőt, annyira el voltunk kényeztetve, hogy én például Isztambulba megérkezve csak pislogtam, hogy mi az, hogy a Google Mapsben nem tudom megnézni az összes busz menetrendjét.

Mostantól viszont még jobb lesz nekünk, ugyanis a Google San Franciscóval, Chicagóval, Seattle-vel, Nagy-Britanniával és Hollandiával egy időben Budapesten is bevezeti a valós idejű forgalomfigyelőt, amivel a mobilodon vagy számítógépen is megnézheted, hogy késik-e a járat, vagy éppen korábban indult.

A rendszer egyébként ugyanazokat a GPS-adatokat használja, amik alapján a szerencsésebb megállókban kihelyezett táblákon is megjelenik a buszok érkezési ideje, tehát kisebb fennakadások előfordulhatnak (láttam már olyat, amikor tíz percen keresztül érkezett egy perc múlva a busz), de alapvetően azért elég megbízhatóan működik a szolgáltatás.

Hogy pontosan mikor vezetik be az új fícsört, azt nem írták a blogbejegyzésben, én egyelőre se (androidos) mobilon, se a webes felületen nem látom, hogy változott volna valami, de valószínűleg csak napok, ha nem órák kérdése a dolog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés