Kevesen tudják, hogy a Holdnak innen a Földről folyamatosan az egyik oldalát látjuk, aminek oka, hogy az égitest tengelyforgási ideje és a Föld körüli keringési ideje megegyezik egymással. Ennek köszönhetően az elmúlt évszázadokban számtalan vad és kevésbé vad teória látott napvilágot arról, hogy mi lehet a Hold távolabbi (népnyelven szólva: sötét) oldalán, most viszont a kínai űrügynökség végre vette a fáradságot, hogy egy szondát küldjenek az eddig meglehetősen ismeretlen vidékre.

A Csang'o-4 a Hold déli sarkához közel, a Van Kármán-kráterben landolt, amit a magyar származású gépészmérnökről, Kármán Tódorról neveztek el (hogy Kármán mekkora hatással volt az űrkutatásra, azt talán jól jelzi, hogy a Holdon kívül a Marson is található egy Von Kármán-kráter). A kínai szonda által elküldött első fotók sokak számára kiábrándítóak lehetnek, nekünk legalábbis a szegényes fantáziánkkal sehogy sem sikerült belelátnunk egy náci holdbázist ezekbe a képekbe.

Az összeesküvéselmélet-rajongóknak némi vigaszt nyújthat, hogy a Hold sötét oldala nagyjából akkora mint Oroszország, vagyis az, hogy a kínai szonda nem látott semmit, még nem jelenti azt, hogy valahol a kráterek között nem bújik meg egy holdbázis (a viccet félretéve: bár a Hold távolabbi oldalára valóban a Csang'o-4 szállt le először, az elmúlt évtizedekben azért a különböző űrszondák elég jól feltérképezték, sőt, az Apollo-küldetések közül is több megkerülte a Holdat).

Global Times on Twitter

China's Chang'e-4 lunar spacecraft has successfully touched down on the dark side of the Moon today! How will the probe explore the Moon this time? Let's watch the video. #ChangE4 https://t.co/eQJ5clwfTl

Náci bázis tehát a dolgok jelen állása szerint nincs, fonalférgek, paradicsom és lúdfű viszont van, ami majdnem ugyanakkora szenzáció lenne, ha ezeket a dolgokat nem a Csang'o-4 vitte volna magával, hogy tanulmányozzák a viselkedésüket a nem túl barátságos környezetben. A kínai szondának emellett is rengeteg dolga lesz, hiszen az általa elvégzett mérésekből a csillagászok nagyon hasznos információkhoz juthatnak a Hold keletkezésével és fejlődésével kapcsolatban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában