Először 1916-ban a nyugati fronton vetettek be nehézfegyverzettel ellátott páncélozott járművet, attól kezdve pedig egy ilyen jármű harctéri felbukkanásának komoly stratégiai jelentősége volt.
Az első világháborúban az antanthatalmak vetettek be először olyan eszközöket, melyek elég nagy távolságból szemlélve valódi harckocsiknak tűntek az ellenség számára, majd a stratégiát hamar átvették a központi hatalmak is. Ezek a szerkezetek elsősorban fából és szövetből készültek, hogy bárhol, könnyen fállíthatóak legyenek, és az volt a szerepük, hogy magukra vonják az ellenséges tüzet, vagy meghátrálásra kényszerítsék az ellenséget.
A második világháborúban a kamutankos hadviselés már a hadtudomány magától értetődő részét képezte. Az amerikai hadsereg külön szellemhadosztályokat tartott fenn, melyek jó minőségű áltankokkal, hangeffektekkel és félrevezető rádióforgalmazással könnyen komoly katonai erőnek tűnhettek az ellenség számára. Ezeket a partraszállás, majd a front előretörése során is sikerrel vetették be.
A taktikát természetesen a németek, de még a japánok is alkalmazták, akik a csendes-óceáni hadszíntéren minden hozzáférhető anyagot felhasználtak, az Ivo Dzsima-i csata során még homokból is építettek harckocsikat.
(via)
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
