A Voyager–1 és Voyager–2 űrszondák 1977-ben indultak útjukra, hogy feltérképezzék a naprendszerünket, majd a végtelen felé vették az irányt, hogy adatokat gyűjtsenek a világűr távoli pontjain.
A Voyager–2 több dolog miatt is különleges számunkra. Egyrészt az űrkutatás és a NASA egyik legsikeresebb bolygókutató szondájáról van szó, amely több ezer felvételt küldött nekünk, s megannyi ismeretlen holdat és gyűrűt fedezett fel – a Neptunusz hat holdját is neki köszönhetjük.
Másrészt pedig a Voyager-program második űrszondája egyike annak az ember által készített öt tárgynak, amely képes volt elhagyni a Naprendszert.
A Voyager–2 már 35 éve rója az űrben a végtelen utakat, elsődleges küldetése – a Naprendszer gázóriásainak a megközelítése – rég véget ért, de ő továbbra is elnyűhetetlen. Első kiterjesztett küldetésként többek között az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta a nyolcvanas években, nemrég pedig aktiválták a Voyager Interstellar Missiont, amelynek értelmében a Kuiper-öv környezetét kezdte el vizsgálni.
A mérnököknek azonban előbb-utóbb el kell engedniük a Voyager–2 kezét, az űrszonda ugyanis egyre kevesebb energiát képes kinyerni a rendszeréből. A Voyager–2 mintegy 20 milliárd kilométerre jár az anyabolygónktól, ilyen távolságról pedig több mint 22 órába telik, mire a Földről leadott jel eléri az űrszonda rendszerét. Az űrszondának már olyan kevés energiája maradt, hogy számítások szerint az öt tudományos műszerének egyikét le kellett volna állítani jövőre, a NASA mérnökei azonban találtak egy átmeneti megoldást arra, hogy meghosszabbítsák a 45 éve útnak indított űreszköz élettartamát.
A fedélzet biztonsági rendszere által használt energia egy részét a műszerek felé csoportosították, így az eszköz tudományos berendezése egészen 2026-ig üzemelhet.
A biztonsági rendszer kiiktatása ugyanakkor veszéllyel is jár: a rendszer a továbbiakban védtelenebb lesz a feszültségingadozásoktól.
Ezek is érdekelhetnek: