A 21. században a számítástechnikai alapismeretek bizonyos munkák elvégzéséhez már egyszerűen elengedhetetlennek bizonyulnak, de sokan már mindennapjaikat sem tudják digitális eszközök nélkül elképzelni. Ahhoz, hogy az ember levegőhöz tudjon jutni az információs forradalom hömpölygő hullámai közt, nem árt, ha már fiatalkorban, a közoktatás révén felkészítik őt, és ellátják egy olyan alappal, amelyre a továbbiakban bátran építhet. Azonban erre nincs mindig lehetőség.
Az olyan visszamaradott régiókban, mint a harmadik világ országai, továbbra is gondot jelent az, hogy a gyermekek minőségi oktatásban részesüljenek. Sőt, a helyzet ennél olykor sokkal rosszabb. Egyes afrikai országokban rengeteg gyermek vágya az, ami nálunk például sokaknak nyűg: az, hogy tanulhassanak. De még ha biztosított is az iskolai oktatás, a tanintézmények sokszor nem rendelkeznek kirendelt épülettel, megfelelő tanfelszereléssel és munkaeszközökkel; és bármennyire is kiemelt jelentőségű problémáról beszélünk, amikor az éhezéssel és az ivóvíz hiányával kell naponta megküzdenie egy sokgyermekes családnak, akkor a tanulás értelemszerűen háttérbe szorul. Ezek fényében nem is annyira meglepő, hogy egyes afrikai országokban még mindig több az írástudatlan, mint az írástudó – és a helyzet sajnos Dél-Ázsiában sem jobb.
A helyzet Ghánában sem rózsás, ahol ugyanakkor az utóbbi évtizedekben javulásnak indult az oktatás minősége, ezzel párhuzamosan pedig csökkenni kezdett az analfabéták száma. A nagyvárosokban, mint például Accrában és Kumasiban érzékelhető főként a fejlődés, vidéken ugyanakkor minden lassabban és nehézkesebben megy. Így a ghánai iskolákból – főként vidékről – kikerült diákok nehezen lesznek versenyképesek a globális humánerőpiacon, ugyanis az általunk megszokott, nyugati körülményeket egyszerűen nem tudják az ottani iskolák többségében megteremteni.
Így a tanárok gyakran kreatív módszereket kell bevessenek ahhoz, hogy a helyzetből és a diákokból is kihozzák a legtöbbet. Az egyik ilyen ghánai tanár Owura Kwadwo, aki információ- és kommunikációtechnológiát oktat vidéki ghánai iskolákban, és számítógépek hiányában a szövegszerkesztők használatát egyedi módon mutatja be:
„Alapvető felszerelések és erőforrások híján minden tanárnak ki kell találnia, miképp tartsa meg az óráit. Ez az én módszerem. Megpróbálom a hallgatókkal megértetni, hogy mit is tanítok. Legalább annyira, hogy egy kezdetleges képet kapjanak arról, amit egy nap talán látni fognak, feltéve, hogy számítógép elé kerülhetnek”.
Elmondása szerint a gyerekek élvezik az órákat, és a nehézségek ellenére képesek hatékonyan tanulni. A történetet természetesen felkapta az internet, Kwadwo tanítványai iránti elkötelezettségéért és zseniális improvizációáért sok dicsérő szót kapott, de ami talán még ennél is fontosabb, az iskola rengeteg adományhoz jutott, főként laptopokhoz és projektorokhoz. A tanár úr további tervei között szerepel egyébként az is, hogy a beérkezett adományok révén más vidéki iskoláknak is megpróbál segítséget nyújtani.
Ez a történet remek példával szolgálhat mindannyiunknak arra, hogy nehéz helyzetben, kellő felszerelés vagy anyagi háttér hiányában is szebbé, illetve jobbá tehetjük a körülöttünk élők mindennapjait, ha kellően eltökéltek és leleményesek vagyunk. Reméljük, sok olyan csupa szív tanár akad még a világon, mint Owura Kwadwo.
Respekt, tanár úr!
(via)