Egy közeli, közeli galaxisban

Ahogy a korábbi interjúk alkalmával, most is a Pastramiban ülünk, a Föld bolygón, az északi szélesség 47. és a keleti hosszúság 29. fokának metszéspontjában. A helymeghatározás ezen formája teljesen indokoltnak tűnik, ha egy olyan személlyel ülünk egy asztalnál, aki a munkája révén nem pusztán földi távlatokban gondolkodik. Őszintén szólva szerencsésnek mondhatom magam, hogy összejött ez a beszélgetés, és megérte a három hónapnyi várakozási idő (ennyi telt el az első email és a találkozó között.) Anett nem igazán lelkesedik az interjúkért, – mondván nem annyira érdekes, amit csinál, nem szeret a középpontban lenni – és valószínűleg nem is jött volna össze a találkozó, ha történetesen nem ugyanabban a Fejér-megyei kisvárosban növünk fel, és nincs egy bizonyos ufóinvázióról szóló, minden komolyságot nékülöző írásom, amit ő történetesen kedvel. A Pulinál talán nem bánnák, ha kicsit többet nyilatkozna, nem bújna el a hátsó sorban, ha meglátogatja őket egy tévéstáb, de Anett inkább dolgozni szeret, a felhajtás teljesen hidegen hagyja.

Egyszer volt, hol nem volt

- Emlékszem, hogy általános iskola első osztályában önként jelentkeztem hittanra. Anyukámék nem igazán értették, de mondtam, hogy engem érdekel, ragaszkodtam hozzá! Aztán az egyik első órán a tanár megkérdezte, hogy gyerekek, mi az, ami körbevesz minket? Ami mindig ott van körülöttünk? Úgy jelentkeztem, hogy majd’ kiestem a padból! A tanár rám mutatott, én pedig kivágtam: levegő! Természetesen nem ezt a választ várta, ráadásul az egész osztály rajtam nevetett! Anett egy OKTV-n elért 7. helyezés következtében pályázhatott egy norvégiai ösztöndíjra. Ez sikerült, így 2003-tól 2 évet tölthetett a Bergentől északra fekvő Red Cross Nordic United World College-ben, ami a honlapjuk böngészése után egyfajta humanitárius zseniképzőnek tűnik, igaz, ezzel a definícióval Anett nem ért teljesen egyet. Minimálisnál is kevesebb angoltudással érkezett, de a program végén, 2005-ben már sikeresen pályázott az amerikai University of Florida egyik ösztöndíjas képzésére.

Egy fél év erejéig törvényszéki nyomozási technikákat tanult, aztán megtalálta a nagy szerelem: a világűr. – Ha megkérdezik, hogy mi a munkám, mindig bajban vagyok. Az angol elnevezést szoktam használni: aerospace engineer. Aztán a felét lefordítottam magyarra: aerospace mérnök. Ha bővebben akarnám kifejteni, akkor repülőgép és űreszköz tervező mérnök.
Az egyetemen két nagyobb projektet vittek végig: egy adott távot végigrepülő, adott mennyiségű ember szállítására képes utasszállító repülőgépet kellett megterveznie társaival, a másik szintén egy közös feladat volt: egy rakéta aerodinamikai kialakításának optimalizálása. A tervek jók voltak, de a fizikai megvalósítás során - ami egyébként csak amolyan "fun", vagyis móka volt - már más alapanyagokból kellett építkezni, ezért a kísérlet az alábbi – eddig korábban sehol be nem mutatott! – videóban látható módon ért véget.

Kizárva mindenhonnan

Ha azt hinnénk, hogy ez egy kozmopolita szakma, akkor tévednénk, a brain drain üzemmód sem állandó állapot, sőt, van, amikor az amerikaiak keményen lehúzzák a rolót. – Egy NASA által indított mikrogravitációs programra jelentkeztem, és két előadáson ott is voltam, de amikor kiderült, hogy nem vagyok amerikai, azonnal kitettek. Egy csomó állást, meg programot látok, ami nagyon érdekelne, de általában kiderül, hogy csak amerikai állampolgárok jelentkezhetnek rá. A másik oldaláról nézve viszont Magyarországról is ki vagyok zárva, mert itt nem beszélhetünk fejlett aerospace iparról. A repülés és az űrrepülés itthon nincs együtt. Van kisgépgyártás és ott van a Magyar Űrkutatási Iroda, vannak kezdeményezések,és ismertebb projektek, mint például a PILLE, vagy a Masat-1, de fejlett űriparról, vagy szimplán iparról, mint olyan, nem beszélhetünk. Amíg nem vagyunk tagjai az ESA-nak, az Európai Űrügynökségnek, addig igazán nagy volumenű projektekben nem tudunk részt venni. Akinek ilyen hajlamai vannak, annak nehéz dolga van itthon.

Lány a pulival

Anett igazi felfedező és kalandor: Norvégiában kedvelte meg a kajakozást, és a fjordok után a floridai vizeken is folytatta volna a hobbit, de az aligátorok miatt jobbnak látta, ha nem erőlteti. Az a fajta lány, aki egy külföldi túrán nem a biztonságos gyorséttermet választja, hanem bevállalja az utcai vérhas-büfét. A Puli oldalán található mini-életrajza szerint az űrrepülés, az extrém időjárási jelenségek, nyelvek és kultúrák érdeklik. Kísérletező alkat, ami valószínűleg munkaköri kötelesség a szakmájában. Tavaly csatlakozott a Puli Space Technologies nevű céghez, amelynek célja, hogy a Google Lunar X PRIZE verseny keretében egy járművet juttasson a Holdra. 33 másik cég is indult a nemzetközi projektben, a győztes 20 millió dollárral gazdagodik, ami jelképes összeg, ugyanis becslések szerint ez a summa épphogy fedezi a rezsiköltségeket. (A Google annyira azért nem skót: az összképhez hozzátartozik, hogy az összdíjazás 30 millió, és különdíj jár azért, ha valaki vízjeget talál.) – Már fizikailag építjük a holdjáró prototípusát. A szoftveres rész és a rover váza elkészült, a mockup leszállóegységgel együtt, de speciális ipari kamerák, amelyek a Puli tájékozódásában segítenek, illetve az energiaellátást biztosító megfelelő napelemek és akkumulátorok még hiányoznak. Ez a rover a Holdon még nem tudna járni, még nem űrképes, de nagymértékben hasonlít arra, ami majd a végső modell lesz. Az elején projektmenedzserként indultam, de aztán rendszermérnöknek neveztem át magam: több mérnöki területet átfogó feladatokat koordinálva.

Magyar géniuszt az űrbe!

A Pulinak legkésőbb 2015 végéig kell feljutnia a Holdra, ott felvételeket készítenie, majd megtennie legalább 500 métert és újabb felvételekkel jelentkezni. Maga a rakéta 10 millió dollárba kerül, a szimpatikus kezdeményezést bevállaló cég pedig folyamatosan keresi a szponzorokat. Tulajdonképpen nem beszélünk lehetetlen összegekről: Soros György két éve 100 millió dollárt adományozott egy emberi jogi szervezetnek, Charles Simonyi pedig 40 millió dollárt fizetett eddigi két űrtúrájáért, szóval kedves urak, ha olvassák ezeket a sorokat, akkor dobják már meg pár millió dollárral ezt a brigádot! Köszönjük.

Szakmázgatunk, szakmázgatunk

Ritkán találkozni valakivel, aki ennyire próbálná elbagatellizálni, hogy mit is csinál tulajdonképpen. Harapófogóval kell kihúzni belőle, hogy mi a munkája, de lehet, hogy egész egyszerűen csak engem szeretne megkímélni attól, hogy hülyének érezzem magam. Mindezek ellenére kissé frusztráló, hogy végre itt van valaki, akivel űrhajókról lehetne kicsit diskurálni, de ő nem akar. Mindenesetre megragadtam az alkalmat, és megkérdezem azt, ami már régóta érdekelt: vajon a lenti képen látható csodálatos szerkezet képes lenne-e valóban közlekedni az űrben? (A reakciót a 2. fotón láthatják.)
Bizonyára sok Star Wars fan megnyugszik, ugyanis Anett véleményét nyugodtan nevezhetjük szakmailag hitelesnek. – Mivel az űr egy vákuum, nincs légellenállás, így az űrhajók formájának nincs jelentősége – kezdi. – Szóval nem látom, hogy miért ne tudna repülni? Igaz, nem tudom, hogy birkózik meg a sugárzásokkal, mikrometoritokkal, vákuummal, hideggel-meleggel. Meg aztán jó lenne tudni, milyen anyagból és milyen technológiával készült, és milyen hajtóműve van. Ezek után lehetne közelebbit mondani a működőképességéről.

Regénybe illő

Idén a Hacktion című sorozatban debütált egy Maya nevű figura, akit a széria írói teljes egészében Anettről mintáztak, igaz, hozzátettek egy keveset: Anett tudtommal sosem dolgozott a CIA-nek. (A Hacktionben egyébként a vicces az, hogy ez az a ritka eset, amikor az eredeti figura jobban néz ki, mint az őt alakító színész.) Maximálisan megértjük a tévéseket, kívülről minden nagyon izgalmasnak tűnik Anett körül, ráadásul nagyon szimpatikus és inspiráló, ahogy egy vidéki lány ilyen kiválóan megállta a helyét idegenben. Pedig nem mindig volt egyszerű: a tanulás mellett dolgozott, hogy kiegészítse az ösztöndíját, de így is előfordult, hogy egy bedöglött laptop cseréje fél évre tönkrevágta a költségvetését. Félreértés ne essék, Anett ezt véletlenül sem panasznak szánta – más is dolgozott már egyetem mellett –, az ilyesmi nagyon nem jellemző rá.

Mindent összevetve mérnökünk abszolút rácáfol azokra a sztereotípiákra, amelyek szerint a tudományos munkatársak ronda, szemüveges könyvmolyok vastag tweedzakóban. Alapvetően férfias szakmáról beszélünk, az egyetemen a százfős összlétszámból egyedül ő képviselte a girl powert, és a Pulinál szintén ő az egyetlen női mérnök. Értelemszerűen nem ismerjük a világ összes nőnemű aerospace engineerjét, de amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, addig a Föld bolygó és az ismert univerzumok legdögösebb űrrepülő mérnöke magyar és Anettnek hívják. How cool is that?, ahogy az angol mondja.

A végtelenbe és tovább

Nem kérdés, hogy napjainkban az űrrepülés már nem csak a nagyhatalmak játszótere, nem kizárólag világpolitikai szupersztárok, az Egyesült Államok vagy Oroszország juthat fel a kozmoszba. Richard Branson Virgin Galactic-je állítólag már idén megkezdi a világűr és a sztratoszféra határán repülő járatainak beindítását. 550 jövendőbeli űrturista – köztük Brad Pitt és Angelina Jolie – már ki is pengette a 200.000 dolláros jegyet. A Virgin már építi az újabb gépeit, és féltucatnyi másik cég is kész a piacra lépni pár éven belül. Egyre több szó esik arról, hogy érdemes lenne megkezdeni a Helium-3 nevű anyag bányászatát a Holdon - Kína, Japán, India és a korábban említett két óriás is tervezi holdbázisok létrehozását, méghozzá a magánszektor erőteljes bevonásával. – A Planetary Resources nevű cég nemrég jelentette be, hogy 2 éven belül űrteleszkópokat juttatnak fel az űrbe, hogy feltérképezzenek olyan aszteroidákat, amelyeken bányák nyithatók – folytatja Anett. – A támogatók és befektetők között nagy nevek vannak: James Cameron, Charles Simonyi meg pár Google milliomos. Az alapítók pedig a Space Adventures tulajdonosa, Eric C. Anderson és az X Prize Foundation alapítója, Peter Diamandis. Ritka ásványokra és nemesfémekre fognak hajtani.

A holdbányászat egy dolog, de vannak sokkal tovább mutató elméletek is: Stephen Hawking fizikus 2010-ben azzal rukkolt elő, hogy az emberiségnek el kell hagynia a bolygót, különben kipusztulás vár rá. A jövőnk az űrben van, mondta. Hogy Anett útja merre vezet, az jelen pillanatban kérdéses, de nem lennénk meglepődve, ha ismét Amerikában, vagy egy olyan országban kötne ki, ahol a végzettségének megfelelő feladatot talál. Egy rasztaszőrű kutya egyelőre ideköti, de a Puli program sem tart örökké. – A lényeg, hogy olyan dologban vehessek részt, aminek hosszú távon látom a jelentőségét. A repülés alig múlt 100 éves, az űrrepülés pedig 50, vagyis szinte gyerekcipőben jár mindkettő. Ez jó, mert rengeteg tér van alkotni, és ez nagyon szimpatikus. Azt mondják, hogy a genetika is ilyen, de nekem ez kell. Az űrrepülés.

Az Asztal egy személyre rovatban csupa érdekes hölgyről olvashattok!

(Fotó: Tóth István, valamint Puli Space Technologies, Red Lemon Media. A helyszínt és a finomságokat köszönjük a Pastrami Étterem és Kávéháznak!)