Persze nem ajánljuk, hogy ki se mozdulj a szobából, de tény, hogy az októberben bemutatkozó játékokkal sok borongós napot át lehet vészelni a konzol előtt.

Dishonored

Megjelenés: 2012. október 12. – PS3/X360/PC

A Sony fejesein kívül, akik képesek még a konzolgeneráció életének utolsó ötödébe lépve is új sorozatokat életre hívni, a legtöbb kiadó a forradalomig inkább parkolópályára állította az új franchise-okon agyaló kreatívokat. Éppen ezért volt nagy csodálkozás tavaly júliusban, amikor a Bethesda Softworks bejelentette, hogy az Arkane Studios nevű stúdióval karöltve hamarosan egy vadonatúj – és minden jel szerint minőségi – sorozat első tagját fogják áruba bocsátani.

A Dishonored videóit elnézegetve egy steampunk világban játszódó FPS-sandbox-lopakodós lövöldének örülhetünk, mely egy immár szokásosnak nevezhető bosszútörténetből kiindulva küldi harcba a játékosokat egy kifordult ipari forradalomban garázdálkodó zsarnok ellen. A Bethesda elkötelezettségét jelzi, hogy a játékon munkálkodó stáb szinkron szekciójában olyan neveket találhatunk, mint például Susan Sarandon, Carrie Fisher vagy Chloë Grace Moretz. Remélhetőleg az RPG-kben igen járatos kiadó ezúttal is képes lesz hozni a szokásos minőséget.

XCOM: Enemy Unknown

Megjelenés: 2012. október 12.  PS3/X360/PC

Ha azt mondom, UFO: Enemy Unknown, valószínűleg néhány öreg motoros elmorzsol egy-két nosztalgikus könnycseppet a szeme sarkából. A Microprose ’94-es stratégiája – egy bëlgás jelzővel élve – eszetlen nagy királyság volt annak idején. A játékosnak egy nemzetközi katonai szervezet élén kellett felvennie a harcot a földönkívüliekkel az „elfogni, megismerni, fejleszteni, elpusztítani” folyamatábra mentén. Az X-COM sorozat aztán kapott még egy hasonlóan minőségi, Terror from the Deep alcímű folytatást, melyben a veszedelem nem az űrből, hanem az óceánok mélyéről mászott elő, majd az ezt követő részek mélyrepülésbe taszították a patinás címet.

Mielőtt ez a remek franchise végleg az enyészeté lett volna, a Civilization sorozattal és a dizájnerzseni Sid Meier nevével büszkélkedő Firaxis bedobta a köztudatba, hogy készül az első rész XXI. századra hangszerelt remake-je, mely a jövő héten végre itthon is elözönli a boltokat. Alig tudjuk leplezni lelkesedésünket. A konzolokra és PC-re is megjelenő XCOM: Enemy Unknown nem csak a hónap, hanem az év egyik legjobban várt játéka.

Forza Horizon

Megjelenés: 2012. október 23. – X360

Ami a Playstation játékosoknak a Gran Turismo, az az Xbox-tulajdonosoknak a Forza sorozat. A Forzát kezdetben még előszeretettel nevezték GT-klónnak, de mára a Turn 10 Studios játéka igazi húzócímmé vált, amit könnyedén lehet egy lapon említeni nagynevű konkurensével. A Horizon alcímű spin-off – annak ellenére, hogy az örök elégedetlenek részéről idejekorán megindult a fikaözön a játék elárkádosítása miatt – a sorozat többi tagjához híven vérbeli szimulátor lesz.

A számozott epizódoktól azonban nem csak az különbözteti meg, hogy a Playground Games fejleszti a programot (természetesen a Turn 10 támogató felügyelete mellett), hanem az is, hogy ezúttal a valós fizikát és a tökéletesen modellezett autócsodákat a készítők megtámogatták néhány fikciós elemmel is. A játékban ugyanis nem létező versenypályákon, hanem egy nyílt világban száguldozhatunk egy kitalált, Horizon nevű autós fesztivál versenyzőjeként. A szokásos színvonal garancia arra, hogy a virtuális versenyzők akár egy év múlva is a Horizon előtt ülve keressék az ideális íveket.

Medal of Honor Warfighter

Megjelenés: 2012. október 24. – PS3/X360/PC

Amikor a II. világháborús téma kezdett kifáradni, akkor az Infinity Ward az Activision gondozásában ugrott néhány évtizedet az időben és a Modern Warfare alcímű fejezettel az egekig katapultálta a Call of Duty (CoD) sorozatot. Az Electronic Arts (EA) sem volt rest, és némi fáziskéséssel lemásolta a koncepciót a Medal of Honor (MoH) franchise 2010-es modern rebootjával. Bár a nagyrészt sivatagban játszódó lövölde nem volt olyan nagyívű, mint a rivális Modern Warfare, azért kapott néhány jó kritikát, és néhány hétig mi is eljátszogattunk vele.

Most Warfighter alcímmel megkapja kötelező folytatását a modern MoH is, ami így a Black Ops 2 elé időzítve elég nagy merészségre vall az EA részéről. Mivel azonban a CoD sorozat tavalyi része odáig emelte a tétet, ahonnan már nincs tovább, ezért könnyen lehet, hogy sok online harcos inkább a realisztikusabb Warfighter mellett teszi le a voksát. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Need for Speed Most Wanted

Megjelenés: 2012. október 30. – PS3/X360/PC

Ha már ajánlottuk a Forza sorozat legújabb inkarnációját, akkor a Need for Speed idei részéről is ejtenünk kell néhány szót. Míg az előbbi kőkemény szimulátor, addig ez utóbbi a féktelen száguldást aranytálcán kínáló vérbeli árkád autóverseny, ahol az ideális ív megtartása csak opcionális. A Most Wanted alcím ismerősen csenghet a rajongók számára, hiszen ugyanezzel a címmel jelent meg egy játék 2005-ben az EA Black Box gondozásában. A Burnout franchise-zal hírnevet szerzett Criterion Games eldönthette, átdolgozza az összes Need for Speed-epizódot, hiszen a tavalyi Hot Pursuit után ezt a részt is elővette.

Mivel a legutóbbi mutatványuk is nagyon jól sikerült, ezért nincs kétségünk afelől, ezúttal is kitűnő munkát fognak végezni. A recepten legalábbis nem változtattak; eszeveszett versenyeken, a rendőrséggel a nyakunkban kell bizonyítanunk rátermettségünket. Ezúttal a Cloudcompete nevű rendszerrel a fejlesztők azt is lehetővé tették, hogy a konzolos és a PC-s játékosok akár egymással is összehasonlíthassák futamidejüket. Fékcsikorgás, törés-zúzás, szigorúan lövések nélkül.

Assassin’s Creed III

Megjelenés: 2012. október 23. – PS3/X360/PC/Wii U

Az Ubisoft Assassin's Creed III című játéka tagadhatatlanul az őszi/téli hajrá egyik legnagyobb favoritja. A sorozat esetlenül kezdte hódítását 2007-ben, de a folytatással sikerült kijavítani a néhol unalomba fulladó előd hibáit. Pont a második rész sikere miatt kellett várni olyan sokat a harmadik eljövetelre, hiszen az Ubi jobbnak látta, ha a számozott folytatás kiadása előtt még feji egy kicsit a sorozat rajongóit a Brotherhood és a Revelations alcímű spin-offokkal.

A legújabb Assassin’s Creed a középkor és a reneszánsz után a függetlenségi háború Amerikájába látogat el és a készítők ígérete szerint minden eddiginél nagyobb, szebb, élvezetesebb (stb.) lesz. A főhős, a félig indián, félig angol Connor Kenway ezúttal is a sorozat védjegyét jelentő fehér bérgyilkos maskarában ugrál majd fáról fára és végzi ki célpontjait egy a játékosnak hatalmas szabadságot biztosító nyitott világban. A program alatt az Anvil Next nevű grafikus motor izzad majd, az ígéretek szerint „nextgen látványt” (jelentsen ez bármit is) tárva az elképedt játékosok szemei elé.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A kerti robothoz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában