Egy 2008-as World Wildlife Fund (WWF) kampány rendkívül leleményes módon mutatta meg a fogyatkozó egyedszámú fajok veszélyeztetettségét. A lényeg, hogy a faj egyik egyedéről készített digitális képet annyi pixelből rajzolták ki, ahány egyed maradt a szóban forgó állatfajból a világon.

A kampány neve Population by Pixel volt, és a WWF japán szervezete ötlötte ki és valósította meg.

Most, hogy egyre fontosabb témává vált az emberiség környezetre gyakorolt romboló hatása, illetve méginkább annak mérséklése, az elmés képsorozat ismét felbukkant az Imguron és a Redditen, egy lelkes programozó pedig elhatározta, hogy újra megcsinálja a galériát, immár az aktuális, 2019-es adatokkal.

A galéria egyébiránt nem túl szívderítő, hiszen sajnos egyik képe sem tűéles, ami azt jelenti, hogy ezeket az állatokat valószínűleg az unokáink már nem fogják látni.

Afrikai vadkutya (3000 és 5500 példány között)

Amuri leopárd (nagyjából 60 példány)

Ázsiai elefánt (20 és 25 ezer példány között)

Bengáli tigris (nagyjából 2500 példány)

Borneói orángután (45 és 69 ezer példány között)

Csimpánz (172 700 és 299 700 példány között)

Galápagoszi pingvin (körülbelül 2000 példány)

Indokínai tigris (600 és 650 példány között)

Indusi folyamidelfin (körülbelül 1100 példány)

Jávai orrszarvú (nagyjából 70 példány)

Kék bálna (10 és 25 ezer példány között)

Keleti síkvidéki gorilla (nagyjából 17 ezer példány)

Óriáspanda (1864 példány)

Szibériai tigris (nagyjából 450 példány)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.