Az Amerikai Geofizikai Unió folyóiratában közzétett tanulmány szerint veszélyesen magas az édesvízi vízgyűjtő területeken az ember által előállított foszfor szennyezése, a legsúlyosabban szennyezett vidékek közé tartozik az oroszországi Aral-tó, a kínai Sárga-folyó menti Huang-ho térsége, a indiai Indus és Gangesz folyók, Európában pedig a Duna vízgyűjtő területe.

A Water Resources Research című folyóiratban megjelent tanulmány készítői számszerűsítették, hogy az emberi tevékenységből – műtrágyázásból, növényvédő szerek használatából – származó foszforból mekkora mennyiség került 2002 és 2010 között a Föld édesvízi vízgyűjtőterületeire. A foszfor a műtrágyák és növényvédő szerek mindennapos összetevője, mivel segíti a terméshozamok növekedését.

A foszforszennyezés által leginkább veszélyeztetett térségek a világon

Azonban a műtrágyaként alkalmazott foszfor nagy részét a növények nem dolgozzák fel, ezért felhalmozódik a talajban vagy belemosódik a folyókba, tavakba és a tengerek, óceánok part menti vizeibe. A számítások szerint a vizsgált időszakban 1,62 millió tonna foszfor került be a világ legnagyobb vízgyűjtő medencéibe évente, legalábbis emberi tevékenységből.

„A világ számos térségében nincs elég víz ahhoz, hogy a foszfor felszívódjon vagy a foszforszennyezés olyan mértékű, hogy a vízrendszer képtelen mindet asszimilálni” – magyarázta a nebraskai Mesfin Mekonnen, a tanulmány társszerzője.

Az Indus is nagyon szennyezett, melynek vízgyűjtő területe 1,165 millió négyzetkilométer

Ez pedig azért probléma, mert ahol jelentős a vízszennyezés, ott az édesvizek eutrofizációban szenvednek, azaz a szennyvízben lévő foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet.

Az elalgásodás pedig a halak és a növények pusztulását idézi elő, mivel kevés a vízben az oxigén és a fény.

Az édesvizek foszforszennyezésének 30 százalékáért egyébként Kína a felelős, 8 százalékért India, 7 százalékban az Amerikai Egyesült Államok. A leginkább szennyezett térségek közé tartoznak továbbá Ausztrália és Észak-Afrika ritkán lakott területei is, itt ugyan a foszforterhelés kisebb, mint Kínában vagy Európában, de jóval kevesebb víz áll rendelkezésre annak helyreállításához.

És hogy miért kéne ügyelnünk fokozottan az édesvízeinkre:

Itt is az első nagyváros, ami három hónap múlva kifogyhat a vízből

A szakértők szerint ez már maga a válság. Mi más lenne?

(forrás: EurekAlert!, BBC, MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
31% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
69% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.