Sokkal nagyobb baj a grönlandi jégtakaró olvadása, mint eddig hittük.

Egy nemzetközi tudóscsoport három hónapon át gyűjtötte és vizsgálta a grönlandi jégtakaró olvadékvizét az 1,8 millió négyzetkilométernyi jégtakaró több mint hatszáz négyzetkilométeres vízgyűjtőterületéről.

Az adatok elemzése után pedig meg arra jöttek rá, hogy sokkal nagyobb a baj, mint az eddig hittük, ugyanis sikerült megállapítani, hogy

olvadás idején a jég alól folyamatosan metán érkezik.

A szakértők számításai szerint az olvadék víz a három hónapos kutatómunka során minimum hat tonna metánt szállított a mérőhelyükre, ami nagyjából annyi, amennyit száz szarvasmarha bocsát ki. Ez pedig azért nagyon nagy baj, mert

a vízgőz és a szén-dioxid után a metángáz a harmadik legjelentősebb üvegházhatású gáz a légkörben.

Igaz, hogy a szén-dioxidnál kisebb koncentrációban fordul elő, de 20-28-szor ártalmasabb, vagyis kisebb mennyiségben is képes jelentősen befolyásolni a légköri hőmérsékletet.

A Földön lévő metángáz többségét mikroorganizmusok állítják elő, amelyek a szerves anyagot alakítják át metángázzá oxigén hiányában főként lápos, mocsaras térségekben és mezőgazdasági területeken. 

A kutatásvezető, Guillaume Lamarch-Gagnont szerint ez a tanulmány megmutatta, hogy a jégtakaró mélye – amely nagy szénkészleteket, folyékony vizet és mikroorganizmusokat és kevés oxigént tartalmaz, ami ideális feltétele a metángáz kialakulásának –, szintén forrása a légköri metánnak:

„Most már látjuk, hogy aktív mikroorganizmusok élnek  kilométerekkel a jég alatt, és nem csak túlélnek ott, hanem a Föld rendszerének más részeire is valószínűleg hatással vannak.”

(Forrás / fotó: MTI / Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

További cikkeink a témában