Azt hitték, eddig sem pazarol a híres szobor, véletlen kiderült, hogy dehogynem.

A közelmúltban Régis Callens, egy helyi energetikai szakember állapította meg, hogy a brüsszeli pisilő kisfiú szobra naponta mintegy 1000-2500 liter tiszta ivóvíz – tíz háztartás szükséglete – folyik el és vész kárba.

"Azt hittük, zárt rendszerű és semmit sem fogyaszt" – mondta Callens, akinek eszébe jutott megnéznie a szobornál elhelyezett mérőt, amire eddig senki nem figyelt. Gyorsan cselekedtek, a kifolyó víz elvezetésére a héten készítettek egy csatornát, amelyből visszavezetik a vizet a szoborhoz, később pedig egy állandó vízkeringető rendszert is építenek hozzá.

Benoît Hellings, az egyik brüsszeli városatya elmondta:

A város most megvizsgálja az összes központi szökőkutat, és az iskolákban, sportcentrumokban lévő kutakat, hátha máshol is pazarolnak a vízzel.

A közkedvelt szökőkút a 61 centiméter magas meztelen fiúval Jérôme Duquesnoy barokk mester műve, a legendák egyike szerint egy kisfiúnak állít emléket, aki így oltotta el a Brüsszel ostromlói által gyújtott tüzet. Az eredeti szobor 1619-ben készült, ma már egy brüsszeli múzeum gyűjteményének darabja, egy másolat helyettesíti a Grand Place mellett, és az év százharminc napján ráhúzzák a csaknem ezer ruhájának valamelyikét.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Guardian/MTI)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon