Jellegzetes stílusával és utolérhetetlen erejével a Continental GT előző két generációja új vevőket hozott a Bentley számára, a most bemutatott harmadik széria pedig ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. Karcsúbb lett, és a luxus terén is szintet lépett a Bentley túrakocsija.

Ha a Bentley nevét hallod, akkor szinte biztosan a Continental GT jut eszedbe róla. Sportos stílusú luxusautóival hódított a márka az eddigi csaknem száz évében is, de az arculatát ez a túrakocsi változtatta meg igazán. Most pedig már a harmadik generációját leplezték le, ami mindenben túltesz az elődjén. Karcsúbb formájával, izmosabb motorjával és még fényűzőbb utasterével ez a legjobb, amit a Bentley ma kínálhat.

Ismerős, de teljesen megváltozott.

Ha ránézel, azonnal megmondod róla, hogy ez a Continental GT, de aztán feltűnik, hogy nem éppen úgy néz ki, ahogyan emlékeztél rá. A jellegzetes sziluettje megvan, akárcsak a méretes hűtőrács és a hangsúlyosan domborodó hátsó sárvédő, de az egész autó karcsúbb lett. A tengelytávját 135 mm-rel megnyújtották, újak az EXP 10 koncepcióautó által ihletett fényszórók is, de az ellipszis formájú hátsó lámpákról ismered fel a legkönnyebben az új modellt.

Fényűzőbb már aligha lehetne.

Belül pontosan ilyennek képzeltük el a tökéletes túrakocsit. A legfinomabb anyagok vesznek körbe, például minden egyes autóhoz 10 négyzetméter fát használnak fel, amit kézi munkával kilenc óra alatt építenek be. A bőrkárpitot rombuszmintás varrás díszíti, és a svájci órákból ismert „Côtes de Genève” mintázat is egyedülálló a műszerfalon. A mesés kényelemről a 20 irányban állítható ülések és az akusztikus üvegek gondoskodnak.

High-tech, de csak ha akarod.

A műszereket kijelző vetíti, és a középkonzol éke a 12,3 colos, retinafelbontású érintőképernyő, amire a Bentley legújabb infotainment rendszere került, tetszés szerint konfigurálható kezdőlappal és Apple CarPlay okostelefon-tükrözéssel. De ha zavar a modern képernyő, beforgathatod a műszerfalba, mint James Bond a rendszámtábláját, a helyére egyszerű fabetét, vagy három klasszikus számlapos óra is kerülhet: egy hőmérő, egy iránytű és egy stopper.

Megvan az erő, amit kinézel belőle.

Ha Bentley, akkor tizenkét henger, és ezen a téren a Continental GT sem okoz csalódást. Az új 6 literes W12 TSI teljesítménye 635 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 900 Nm, a nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval pedig 3,7 másodperc is elég, hogy százra gyorsuljon, a végsebességet könnyen megjegyzed, mert csupa hármasból áll: 333 km/óra. Rajtprogram is van, de ha csak túrázol, akkor vitorlázó üzemmód spórol neked a benzinnel.

Vezetni akarjuk majd.

Már most alig várjuk, hogy kipróbáljuk a Bentley újdonságát, amit az ígéretek szerint vezetni is jobb lesz. A nagyszilárdságú acélok és alumínium használatával 80 kilogrammal könnyebb az elődjénél. Széria az összkerékhajtás, de amennyire csak lehet, hátsókerekesként viselkedik az autó, és csak szükség esetén továbbítja a nyomatékot az első kerekekre. A tökéletes útfekvésről légrugózás és aktív futómű gondoskodik, ami 48 voltos hálózatról villámgyorsan működik.

Az opciók között máris elvesztünk.

A mátrixfényszórótól a head-up displayen és a felülnézeti képet adó kamerán át az éjjellátó rendszerig minden rendelhető a Continental GT-hez, ami csak eszedbe jut. A 16 hangszórós, 1500 wattos Bang & Olufsen hifi ebben az autóban még nem a csúcs, mert 18 hangszórós, 2200 wattos Naim hifit is rendelhetsz. 70-féle fényezés, 15-féle kárpit és 8-féle fabetét gondoskodik róla, hogy ne készítsen két ugyanolyan példányt a Bentley.

Jövőre már a budapesti szalonban csodálhatod.

Bizony, végre a Bentley is megérkezik Magyarországra, jövőre nyílik a budapesti kereskedés, ami mindenben megfelel a brit márka elvárásainak, 160 négyzetméteres területén kezdetben két autót állítanak majd ki. Az importőr a Porsche hazai forgalmazója, a Porsche Inter Auto Hungaria lesz, ezért a kereskedés is a Szerémi úton kap helyet. A tervek között jövőre öt, két év múlva tíz autó eladása szerepel, ami között biztosan lesz ilyen Continental GT is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés