A Galant neve évtizedekig egyet jelentett a Mitsubishi nagy lépcsőshátú autójával, de a nevet jó ideje nem használják. Az utolsó generáció utódja koncepcióként még elkészült, de gyártásba már nem került, pedig mai szemmel nézve is jól mutat.
Sokat tett hozzá a Mitsubishi elismertségéhez a Galant, aminek az európai utakon a hatodik, hetedik és nyolcadik generációját ismertük meg a nyolcvanas-kilencvenes években. Az utolsó nálunk is forgalmazott Galant az 1996-ban bemutatott széria volt, aminek a stílusával visszatértek a kettővel előző generáció szögletes, karakteres vonalvezetéséhez. A kínálatának derekát a 2,0 és 2,4 literes benzinmotorok adták, utóbbi az akkor újnak számító közvetlen befecskendezéssel, dízel és kombi is volt belőle, a csúcsot pedig a 2,5 literes V6-os jelentette 163 lóerővel.
Utódját az európai piacon már nem forgalmazták, de felejthető stílusa miatt nem is sajnáljuk, azt viszont igen, hogy nem került gyártásba az a koncepció, amit 2007-ben mutattak be Concept-ZT néven, és ami akár a Galant, akár az elegánsabb testvére, a Sigma utódja lehetett volna. Az elegáns vonalú tanulmányautó formája még mai szemmel nézve is jól mutat. Nem gondoltuk volna, de jóval nagyobb az utolsó Galantnál, annak 4,63 méteres hosszához képest csaknem öt méter: 4,95 méteres a karosszériája, és 2,82 méteres a tengelytávja.
Műszaki tartalma a kor divatja szerint a 2,2 literes, négyhengeres turbódízelre épül,
ami 190 lóerőre és 400 Nm nyomatékra volt képes, és duplakuplungos automatizált váltón keresztül hajtotta mind a négy kereket. A futurisztikus belső térben feltűnhet a műszerfal teljes szélességét elfoglaló kijelző, ami csak mostanában kezdett megjelenni a gyártásba kerülő autókon. A Mitsubishinél kiemelték, hogy újrahasznosított műanyagot használtak nemcsak az utastér, de még a karosszériaelemek megalkotásához is.
A korabeli cikkek szinte biztosra vették, hogy ebből készül a Galant következő generációja,
annyira valószerűnek tűnt a koncepció, a Mitsubishi egy évvel később mégis bejelentette, hogy nem kap utódot a nagy szedánja, mert nem látják megtérülőnek a fejlesztését, helyette inkább a szabadidő-terepjárók felé fordultak. Persze az Outlander nagy siker lett, és megalapozta a Mitsubishi jövőjét a következő évtizedre, most pedig azt sem látjuk elképzelhetetlennek, hogy az Eclipse és a Grandis mintájára a Lancer és Galant nevét is újra előveszi a Mitsubishi.
Ez is érdekelhet:

















