A plug-in hibrid hajtással készülő Eclipse Cross idén átadja a helyét az utódjának, a tisztán elektromos hajtású Eclipse Crossnak. Nem véletlenül olyan ismerős, hiszen ez a Mitsubishi is a Renault-tól érkezik majd, de ez nem olyan nagy baj.

Már rég túltettük magunkat rajta, hogy az egykor sportautón ikonikussá vált Eclipse nevet egy szabadidő-autóra használta el a Mitsubishi. Az Outlander technikájára épülő Eclipse Cross a japán márka kínálatának egyik oszlopos tagja volt, és miután a frissítéssel megkapta a plug-in hibrid rendszert, jó ajánlatnak is számított. Az ideje azonban lejárt, és most itt a vadonatúj Eclipse Cross, amivel új korszakot kezd a Mitsubishi.

A Mitsubishi-fejlesztésű Eclipse Cross eddig így nézett ki
A márka európai túlélése múlt rajta, ezért el kellett fogadnunk, hogy a szövetségesétől, a Renault-tól veszi át az újabb modelljeit a Mitsubishi.

Így született a Clióból a Colt, a Capturből az ASX és a Symbiozból a Grandis, most pedig itt az Eclipse Cross második generációja, ami nem más, mint a Renault Scenic E-Tech Electric átalakított változata. A Mitsubishinél ezúttal egy fokkal jobban át tudták szabni az alapjául szolgáló autót.

A leginkább szemből különbözik az Eclipse Cross, aminek a fényszórói megegyeznek a Renault-éval,

de a vízszintesen csíkozott menetfényekkel, az egyedi hűtőmaszkkal és lökhárítóval saját arcot kapott a Mitsubishi-változat. A hátsó nézet kevésbé tér el a Scenictől, a lámpák ismerősek lehetnek, de fekete sávval összekötve egészen másként néznek ki. Belül szinte nincs különbség, csak az emblémát cserélték ki a Renault-változatból.

Mint a Scenic, úgy az Eclipse Cross is kétféle változatban készül, mindegyik elsőkerék-meghajtású.

Az alapmodell kerekeit 170 lóerős motor hajtja, a 60 kilowattórás akkumulátorral 430 kilométer a hatótávja, míg a 220 lóerős kivitel már 87 kilowattórás akkut kap, és ezzel 600 kilométert is elmegy egy feltöltéssel. A 4,47 méter hosszú autó 2,88 méteres tengelytávjával elég tágas, az 545 literes csomagtere az ülések ledöntésével 1670 literesre bővíthető.

A márka ezzel a modellel tér vissza az elektromos autók közé, ahol az i-MiEV-vel úttörőnek számított.

Mint a többi Renault-alapú Mitsubishinél, az Eclipse Cross esetén is elsősorban az anyagiak dönthetik el, hogy melyik a jobb vétel. Ha jobb árat, gazdagabb felszereltséget, vagy hosszabb garanciát kap a japán emblémás változat, akkor nyugodtan választhatod, mert a jól bevált technikát kapod, egy kicsit más csomagolásban.

Ez is érdekelhet:

Szabadidő-autóként tér vissza a Mitsubishi Grandis

Az egyterűk helyett egy most népszerűbb kategóriába tér vissza régi nevével a Mitsubishi.

Az új Outlander a Mitsubishi nagy reménysége

Európába jön az egyik legnépszerűbb plug-in hibrid autó új generációja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés