A történetének egyik legjobban hangzó nevét lőtte el a Mitsubishi, és az új Colt csak első pillantásra tűnik szentségtörésnek, valójában nagyon is szüksége volt rá a márkának ahhoz, hogy ismét olyan autókat gyártson, amiért mindig is szerettük.

Újra van Colt a Mitsubishi kínálatában, és mielőtt bármit is mondanál rá, érdemes venned egy nagy levegőt, és áttekinteni, hol is tart most a japán márka. Nem is olyan régen még úgy volt, hogy a Mitsubishi kivonul az európai piacról, az Eclipse Cross után már nem mutatnak be több új modellt, amit nálunk is forgalmaznának. Szerencsére rövidesen meggondolták magukat, és kitartanak az európai piac mellett, hiszen az európai autósok mindig is szerették a Mitsubishit.

Gondolj csak bele, mi jut eszedbe a Mitsubishi nevének hallatán? A Galant egykor a felső-középkategória egyik legelismertebb modellje volt, a Lancer a rali-világbajnoki sikereivel írta be magát a történelemkönyvekbe, míg a Pajerót a legjobb terepjárók között tartottuk számon.

A Colt pedig mindig is a japán autók rajongóinak kedvence volt, fürge, stílusos és praktikus autónak ismertük,

és valójában az új generációjára is teljesen igazak ezek a jellemzők.

A Mitsubishinek ezt a kínálatát egészíti ki az új Colt, ami a Space Star és az ASX közé érkezik. Az Eclipse Cross fölé pedig csúcsmodellnek jön a vadonatúj Outlander, amit jövőre Európában is bevezetnek

Az európai autópiac azonban időközben teljesen megváltozott, és nem csodáljuk a döntést, hogy a Mitsubishi kis híján feladta a harcot. Csak örülhetünk neki, hogy nem így tették, és az Eclipse Crossból bevezették a plug-in hibrid változatot, majd amíg a vadonatúj, immár teljesen japán technikára épülő új Outlander jövőre megérkezik, addig is két ütőképes modellel lépnek be a legkeresettebb kategóriákba: az új Coltot és ASX-et a szövetséges Renault adja a Mitsubishinek.

Innen indult a Colt

Lehet vitatni, hogy miért éppen Coltnak hívja az új kisautóját a Mitsubishi, de a típus történetét nézve teljesen érthető. A Colt nevet már a hatvanas évek eleje óta használta a gyártó, egyes piacokon akár önálló márkanévként is, hiszen lényegesen könnyebb volt kiejteni, mint a Mitsubishit. A számunkra ismerős Colt története pedig a hetvenes évek végén kezdődött, amikor 1978-ban bemutatkozott az első generációja, ami mára bájos veterán autóvá érett.

Az olajválság hívta életre az olyan kompakt méretű, takarékos kisautókat, mint az első Colt.

3,79 méteres hosszával sok helyen a Mitsubishi belépőmodelljének számított, a háromajtós mellett ötajtós változatban is gyártották, 1,2 és 1,4 literes motorja 55 és 70 lóerős teljesítményre volt képes. A szerencsésebb piacokon GT változata is elérhető volt 105 lóerős turbós motorral, az Egyesült Államokban pedig Dodge és Plymouth márkanéven is kínálták.

A nyolcvanas évekre jóval szögletesebb karosszériát kapott az 1983-ban bemutatott második generáció.

A Colt ekkor új, 1,3 és 1,5 literes motorokat is kapott, és immár a kínálat állandó része lett a Colt Turbo, akár 125 lóerővel, az európai piacon is egyre népszerűbb sportkompaktok érdekes alternatívájaként. A története ekkor már összekapcsolódott a Lancerrel, ami tulajdonképpen a Colt lépcsőshátú és kombiváltozatának számított.

Újabb négy év múlva, 1987-ben ismét új generációt mutatott be a Mitsubishi, és

szerintünk ez a Colt lett a legkarakteresebb modell a típus közel fél évszázados történetében,

függőleges hűtőmaszkjával, a sárvédőkre húzott fényszóróival az ugyanabban az évben bemutatott Galantot juttatta eszünkbe. Csak háromajtós karosszériával lehetett kapni, 1,3 és 1,5 literes motorjai mellett a GTi-16V volt az igazán izgalmas, aminek 124 lóerős 1,6-osát a 136 lóerős 1,8-asra cserélték.

A Coltot ekkor még alsó-középkategóriás modellnek szánta a Mitsubishi, olyan típusok ellenfelének, mint a Golf, a Kadett és az Escort. Az 1991-ben bemutatott utódjának 3,95 méteres hossza nem változott, de egyre inkább a kisautók közé sorolták. Gömbölyű formája a kilencvenes évek divatját hozta, ezzel a dizájnnal pedig még jobban elkülönült a Lancertől, ami az Evolution változatokkal külön legendává vált a Mitsubishi kínálatán belül.

Nem szakított a receptjével az 1995-ben bemutatott ötödik generációs Colt sem, ami élesebb vonalakat kapott, de megőrizte elődje háromajtós karosszériaformáját. Az ezredforduló után végképp különvált a Colt a Lancertől, 2002-ben pedig már egy teljesen új koncepció szerint készült modellt mutattak be.

A korabeli divat szerint magas tetős, egyterű formájú karosszériát kapott az akkor már egyértelműen a kisautók közé sorolt Colt.

Ezt a Coltot a Smart Forfour testvérmodelljeként Hollandiában gyártották, a három- és ötajtós mellé a Pininfarina üzemében Colt CZC néven kupé-kabriót is készítettek belőle, ennek formáját Ken Okuyama jegyezte. 2008-ban morcosabb külsőt szabtak rá, a csúcsmodellje pedig a Ralliart volt az 1,5 literes, 150 lóerős turbós motorjával. 2014-ig több mint 400 ezret adtak el belőle, a helyét egy szerényebb, takarékosabb kisautó foglalta el, aminek Colt helyett Space Star lett a neve.

Újra lett Colt

A Space Star még mindig kapható, és a miniautók kihalásával az újautó-piac egyik legolcsóbb modelljévé lépett elő, amikor csaknem egy évtizedes szünet után újra lett Colt a Mitsubishi kínálatában. A japán márkánál büszkén vették a nevükre a Cliót, mert tudják, hogy egy nagyon jól kitalált kisautóról van szó, amit a saját vásárlóik is nagyra értékelnek majd. A mai világban annak úgyis egyre kisebb a jelentősége, hogy melyik autót hol is gyártják.

Szerencsére a Renault-nál nem voltak irigyek, és a Clio teljes választékát a Mitsubishi rendelkezésére bocsátották, a 65 lóerős ezres szívómotortól a legnépszerűbbnek ígérkező, 90 lóerős turbós változaton át egészen a 145 lóerős, full hibrid modellig, amit 1,6 literes motorral és egy szokatlan elven működő automata sebességváltóval szerelnek. A menetpróbán a két utóbbit vezettük, és

amit egy kisautótól elvárhatsz, azt magabiztosan tudja a Colt is – de ezt eddig is sejtettük róla.

A különbség ezúttal a részletekben rejlik, és itt nem arra gondolunk, hogy a Mitsubishi saját stílusára szabta az orrát, és a hátulján széles felirat hirdeti a japán márka nevét. Inkább arra, hogy az egyenként összeválogatható extrák helyett négy határozott lépcsőt jelentő felszereltségi szintet kínál a Colt, és ezek közül a csúcsot jelentő Inform mindent szériában ad a 360 fokos kamerarendszertől a Bose hifin és a 9,3 colos navigáción át a parkoló asszisztensig.

A Coltot a testvérmodelljéhez hasonlóan 6 399 000 forintos alapáron vezetik be, és a Mitsubishinél büszkék rá, hogy az 5 évig vagy 100 ezer kilométerig érvényes garancia náluk végig gyári, apróbetűk nélkül, és már dolgoznak rajta, hogy ezt 8 évre vagy 160 ezer kilométerre ki lehessen terjeszteni. A Mitsubishi újdonsága ezzel korrekt ajánlat lett, egy praktikus, fürge kisautó – de hiszen mindig is annak számított a Colt, nem?

A klipje mindenesetre nosztalgiát ébreszt azzal, hogy a Spandau Ballet '83-as slágere, a Gold szól alatta, amit itt nem lehet nem Coltnak hallani:

Melyik a kedvenc Coltod?

Ez is érdekelhet:

Mégis az európai utakra jön az új Mitsubishi Outlander

Nem csak átemblémázott Renault-modellekkel marad Európában a Mitsubishi.

Renault átmárkázásával készült a legújabb Mitsubishi

Az új ASX-nek köszönhető, hogy az európai piacon maradhat a Mitsubishi.

Az egyik legmenőbb Mitsubishi volt a Pajero Evo

A Dakar-rali-győztes versenyautó utcai változata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában