Minden idők legsikeresebb Dakar-rali-versenyautója a Mitsubishi Pajero, amiből annak idején egy limitált szériás közúti változatot is készítettek.

A kilencvenes-kétezres években a Mitsubishi dominált a Dakar-ralin, a Pajero különböző változataival például 1998-ban a dobogó mind a három helyét elfoglalták, majd 2001-től 2007-ig nem találtak legyőzőre. A Mitsubishi pedig azért, hogy versenyezhessen a Pajeróval, limitált szériás közúti változatot is készített a raliautóból.

A Pajero Evo már első ránézésre sokkal dögösebb a terepjárásra szánt testvérénél.

A masszívabb háromajtós karosszéria alá új futóművet szereltek, a szélesebb nyomtáv miatt pedig látványosan kiszélesítették a sárvédőket. A nagy légbeömlős motorháztetővel és a függőleges hátsó szárnyakkal a Pajero Evo még ma is menőnek számít.

A harcias külsőhöz nem akármilyen motor járt, hanem a Mitsubishi saját 3,5 literes V6-osa, ami turbó nélkül is 280 lóerőt teljesített.

Az állandó összkerékhajtás magától értetődő, amihez elöl és hátul is Torsen önzáró differenciál járt. A Pajero Evo a szabályok értelmében csak 2500 példányban készült 1997-től ’99-ig, ezért ma is nagy ritkaságnak számít.

Ez is érdekelhet:

30 éve jelent meg a Dodge lopakodó sportautója

Japán csúcstechnikával hódított a Stealth.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve