A bemutatása után három évvel alaposan megújul a Mitsubishi kisebbik szabadidő-autója, és az Eclipse Cross nemcsak formájában változik, hanem az Outlander plug-in hibrid rendszerét is megkapja.

2017-ben élesztette fel a Mitsubishi a szép emlékeket ébresztő Eclipse nevet, de nem egy sportkocsin, hanem egy szabadidő-autón. Így néz ki az Eclipse Cross:

Három év múlva pedig máris elérkezettnek látták az időt a ráncfelvarrásra. Nem csak a részleteken változtatnak, hanem

alaposan felkavarják a formáját kívül és belül, a kínálatát pedig plug-in hibrid rendszerrel bővítik.

A Mitsubishi egyik legfeltűnőbb modellje volt eddig is az Eclipse Cross, és a megújult modell még inkább az lesz,

amihez teljesen átszabták a külsejét. A fényszórók helyére nappali menetfények kerültek, a krómozott hűtőmaszkot feketére cserélték, hátul pedig már nem köti össze fénycsík a lámpákat, és nem osztott a szélvédő sem.

A belső tér ennél kevésbé változott, az infotainment nagyobb, 8 colos érintőképernyőt kapott, ami könnyebben elérhető helyre került, és az ülések közti érintőpadot is kidobták. A műszaki részletekről egyelőre csak annyit árultak el, hogy

a kínálat konnektorról tölthető hibrid rendszerrel bővül, ami valószínűleg a nagyobb Outlanderből származik.

A Mitsubishi éppen a fokozatos kivonulását tervezi az európai piacról, de a plug-in hibrid Eclipse Cross adhat még egy esélyt a nagymúltú japán márkának.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve