Már tudtuk, hogy egy új roadster prototípusával készült a BMW, mi több, a Concept Z4 egész nagy részét meg is mutatta előre, de csak most leplezte le az egészet. Nem tudunk betelni a képeivel, és ezzel te is így leszel.

Pontosan ilyennek kell lennie egy nyitott tetős sportkocsinak, mint amilyen a Z4 Concept. Minden megvan rajta, ami ahhoz kell, hogy azonnal akarj egyet, a tökéletes arányoktól kezdve az alaposan kidolgozott részleteken át a dögös összhatásig. 20 colos kerekeivel, a motorházfedélre és az első kerekek mögé vágott légbeömlőivel és széles hátsó lámpáival a Concept Z4 útját garantáltan leesett állak fogják kísérni.

Ha az új 5-ös BMW láttán azzal vádoltad volna a németeket, hogy nem mernek előrukkolni valami egészen újjal, akkor itt a cáfolat.

A Concept Z4 orrán minden eddiginél szélesebbek a márka jellegzetes veséi, a fényszórók pedig immár felfelé terjeszkednek, olyannyira, hogy a dupla motívum sem egymás mellé, hanem egymás fölé került. Belül természetesen a vezetőre szabták az utasteret, amit a kontrasztos színnel is hangsúlyoznak.

A műszereket már színes képernyők helyettesítik, és a kormánykerék is karcsú darab, amivel még köridőt is mérhetsz. A stopper az alsó küllőre került, amit a markolatnál lévő piros gombokkal lehet kezelni. Újraértelmezték a középkonzolt is, minden eddiginél kevesebb kapcsolóval, míg a váltókar és környéke az üzemmód-választó gombokkal és az iDrive kezelőfelületével várhatóan így kerül majd gyártásba.

Műszaki téren még nem sokat tudni az új Z4-ről, de ez az a roadster, amit a BMW a Toyotával közösen fejlesztett, és a japánok kupéja a Supra szellemi utódja lesz. Az új Z4 pedig megmarad nyitott tetős sportkocsinak, bár még nem tudható, hogy megtartja az elődje összehajtható keménytetejét, vagy visszatér a vászontetőhöz, de az utóbbi a valószínűbb. A motorkínálatban pedig a BMW legújabb négy- és hathengeres erőforrásai lesznek, amire eddig sem panaszkodhattál.

A prototípust a kaliforniai Pebble Beach-en tartott Concours d’Elegance közönségének leplezi le a BMW, de a gyártásba kerülő változatra egy pár hónapot még várnunk kell. Reméljük, hogy már nem változtatnak sokat a Z4-en, ami 2018-ban gördül le a szerelőszalagról, addig is itt van ez a videó és a sejtelmes fotósorozat, ami garantáltan meghozza a kedved a legújabb BMW-hez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés