Normál ötajtósnak teljesen aránytalan, egyterűnek buflák, kombinak annyira nem kombi, amennyire terepjárónak nem terepjáró. Csak azért nem hívhatjuk kategóriateremtőnek a Peugeot 3008 első generációját, mert bár nem illeszkedett egyik meglévő skatulyába sem igazán, még a néha teljesen elszállt marketingesek sem bírtak kiizzadni semmilyen új, legalább hangzatos kategórianevet neki. Így jobb híján crossovernek nevezték, miközben persze az sem volt.

A lázadók és a nagy elmék jellemzője, hogy túllépnek a kereteken, nem fogadják el a megszokottat. Ezzel vagy nagyot dobnak, vagy elbuknak. A 3008-as sorsa az utóbbi lett: miközben az SUV-k taroltak, a crossovereket remekül vették, a Peugeot izé kategóriás kocsija nem robbantott piacot.

Innen szép győzni – mondhatjuk, és minden tiszteletünk a Peugeot-é, hogy győzött is.

Jól indultak neki a feladatnak: nem varázsgombát adnak a marketingeseknek, hogy márpedig értessék meg az emberiséggel, x kategóriájú kocsira van szükségük (és találják végre ki, milyen rendkívül hívogató jelzőt lehet az x helyére helyettesíteni), inkább csináltak egy SUV-t.

Kizárólag a cikkenkénti közhelykorlát miatt nem mondjuk, hogy utolsókból lesznek az elsők, de tény, hogy miután végre definiálták a 3008-ast, a többiek közé simulás helyett a feltűnést választották, a szó legjobb értelmében.

Egészen furcsa részletei is vannak a kocsinak – a fényszóró formájához képest az első 3008-as könnyedén megfogalmazható –, az összkép viszont egy egységes, modern, karakteres autó. Felkelti a figyelmet, és le is köti egy időre, ami tömeggyártmányoknál ritka nagy szó manapság, főleg rikító fényezés vagy fóliázás nélkül.

Igaz, a GT felszereltségű teszt-3008 kétszínű fényezése sem mindennapi. Óriási támogatója vagyok a kétszínű autóknak – szigorúan a szó szoros értelmében persze –, de valahogy ezt konzervatív módon, a karosszéria domborulatai, törésvonalai, ívei, díszlécei által meghatározott módon találom szépnek. Nem értünk egyet a Peugeot-val: ők mindentől függetlenül húznak egy ferde vonalat a hátsó ajtókon, és attól hátrafelé mindent befeketítenek.

Kár azonban leragadni a külső színnél, mert dizájnszempontból a beltér a telitalálat:

Bár van egy kormányra hasonlító eszköz, egy váltókarra hasonlító bot, és egy autókban használt műszeregységhez hasonló kijelző a kormányra hasonlító eszköz mögött, teljesen normálisnak gondolnánk, ha valami olyan járművet lehetne vezérelni az ülésből, aminek sílécek, lánctalpak vagy szárnyak határozzák meg a mozgását, nem autókerekek.

Nekem ugyan hiányzott a kormány felső karimája – oké, hogy a Forma-1-es autók kormánya is hasonló arányú, csak ott az áttételezés miatt nem kell átfogni soha. Ezt leszámítva hibátlan az ergonómia, dicséretes, hogy az infotainment rendszer menüpontjait fizikai, méghozzá fémgombokkal hívhatjuk elő, és azt mi szabályozzuk, mi jelenjen meg a kormány mögötti monitoron is. A hangulat a 2010-es évek helyett inkább a 2020-asokat idézi, miközben nem feszengünk a futurizmust imitáló cockpitben, hanem élvezzük, milyen menő kocsit is vezetünk onnan. Ezt csak fokozza, hogy az anyaghasználat átlagon felüli – ha ezentúl ilyenek lesznek a Peugeot-k, nagyon fogunk figyelni rájuk.

A tesztautó sok egyébbel is kényeztetett – a GT a 180 lóerős dízelmotorral a csúcsváltozat, ára a 6,5 milliós alapváltozat nagyjából kétszerese volt –, masszázsülésével, steppelt bőrével, profi hifijével, gyors váltójával stb., de bizonyos, hogy egy, a piaci viszonyokhoz jobban illő, alacsonyabb felszereltségű 3008 is nyújt valami olyat, amit más nem, így, ennyiért.

Összkerékhajtás nincs: mire a 3008 SUV lett, a kategóriában ez már nem elvárás. Ha valaki mégis vágyna rá, a Peugeot egy Advanced Grip Control nevű okossággal, gyakorlatilag egy spéci kipörgésgátlóval tudja kárpótolni, amivel a 3008-as nem fog terepen Nivákat és G-Merciket alázni, oda viszont úgyse megy vele senki, csúszós-havas úton pedig az elektronika is sokat segíthet.

Elég komoly visszajelzést kapott a Peugeot, hogy rátalált a helyes útra a 3008 második generációjával: ez lett az idei Év autója Európában. Úgy látszik, a bizonytalankodás helyett célszerűbb találni egy megfelelő kategóriát. Utána meg szétfeszíteni a kereteit.

(Fotók: Féjja Zsolt, Nagy Gergely)