Ha nem tudtad volna, most elmondjuk, hogy elindítottuk legújabb sorozatunkat, a Miller-arcokat, amelyben inspiráló fiatalokat mutatunk be. Az élet különböző területeiről érkeznek, de mégis több közös vonás van bennük: korosztályukban mindannyian véleményvezérnek számítanak, izgalmas dolgok kerülnek ki a kezeik alól, és érdemes odafigyelni rájuk. Legutóbb a cultivós Devecseri Gergőt és a We Love Budapestet irányító Papp Reginát prezentáltuk, most egy jó szemű és biztos kezű fotóssal jövünk.

– Kezdjük a kezdetekkel: hogyan indult a Somay Márk-sztori?

– Ez egy vicces történet, legalábbis nekem. Tizenhét évesen megnyertem egy tizennyolc éven aluliaknak kiírt országos fotópályázatot. Ez 2004-ben volt. A sztori tehát itt indul, de már egy-két évvel korábban édesapám és az ő Prakticája volt az első lépés ezen az ösvényen. Nem sokkal később felkerültem a Budapesti Műszaki Egyetemre, gazdaságtudományi karra, aminek keretében szakmai gyakorlatra mentem fél évre egy multihoz. Ez annyira rossz élmény volt, vagyis inkább úgy fogalmaznék, nem nekem való, hogy úgy döntöttem, mindent a fotózásra fogok feltenni. Ez a multis gyakorlat tehát elég nagy lökés volt az életemben.

– 2009 óta öt év telt el. Zenekaroknak, márkáknak, kluboknak fotózol, vagyis ebből élsz meg, ami itthon komoly fegyverténynek számít. Milyen kvalitások kellenek szerinted ahhoz, hogy ez sikerüljön?

– Több részből áll össze a dolog. Az első alapvető követelmény, hogy az ember megtanuljon tisztességesen fotózni. Aztán ott vannak azok a dolgok, amiket nem is kell tanulni igazán, de szintén szükségesek, elengedhetetlenek. Ilyen a kapcsolatépítés, amit különböző módokon lehet és kell is építeni. Minden ügyfelet hosszú távú partnerként kell kezelni. Rugalmasnak kell lenni az árban, esetenként többet adni az ügyfélnek, mint amiben megegyeztél velük, és hasonlók. Az A38 hajóval már ötödik éve tart a szerelem, egy ilyen hosszú távú kapcsolat jó példája ezeknek a gesztusoknak. Szintén fontos a láthatóság, jelen kell lenni minél több helyen, ismerkedni.

A kapcsolati tőkének egyébként nem csak a mennyiségét érdemes növelni, hanem a minőségét is. Aztán van még egy igazán fontos dolog, és ezt nagyon nehéz elérni, én is keményen megküzdök mindig ezért, ez pedig az, hogy az embernek a munkái alatt mindig legyen ott a neve és a weboldala. Minden egyes képnél. Hosszú folyamat, de ha sok helyen szerepel a neved, előbb-utóbb beég ez emberek fejébe, és ha fotóst keresnek egy munkához, akkor jobbak az esélyeid arra, hogy téged hívjanak.

– Három dologból kettőnek semmi köze a fotózáshoz. Ez brandépítés.

– Így van, pontosan. Egy szint után a fotós is egy márka. A neveddel keresed a pénzt. Azért hívnak, mert te vagy a Süveg Áron, a Glódi Balázs vagy a Somay Márk. Ez persze akkor lehetséges, ha már letettél valamit az asztalra.

– Miből tanulsz jobban, a kudarcból vagy a sikerből?

– Nagyon maximalista vagyok, ami sok szempontból hatalmas hátrány. Ritkán vagyok elégedett azzal, amit csinálok. Sokat stresszelek, de arra kellett rájönnöm, hogy hosszú távon kifizetődő.

– Miért hívnak téged? Mi az, amit csak Somay Márk tud, és más nem?

– Azt hiszem, hogy a szakmai mellett van egy személyes része az együttműködéseknek. Munka után simán beülök sörözni, lazítani a partnerekkel, ugyanis, részben emiatt is már, nagyon sok megrendelővel haveri a viszonyom. A másik pedig a látásmód, és a megbízhatóság.

– Volt olyan munkád, ami valamiért különleges volt a számodra?

– Az eddigi legfontosabb próbamunkám az a tavalyi Red Bull Wings For Hungary volt. Harminc Mini érkezett Budapestre kábé egytucatnyi európai országból. A Clark Ádám teret partizánakció keretében három percre lezártuk három biztonsági emberrel, hogy csak a Minik legyenek a körforgalomban a Lánchíd előtt. Én felmentem az alagút tetejére fotózni, és vittem magammal egy parkouros srácot, és két asszisztenst, akik segítettek a felszereléssel. A kép az volt, hogy lent köröznek a kocsik, a srác pedig dob egy hátra szaltót.

Elég gyorsan kellett dolgozni, és nem hibázhattam. Persze, már korábban felmentem oda, lepróbáltam a dolgot, hogy minden rendben menjen. Élesben azért így is para volt, másfél percem volt két teljesen más beállításokat, optikát igénylő képre, de végül sikerült. Emellett van egy közös projektünk egy ismerős csajszival, egy fashion/lifestyle blogot csinálunk, amivel meg is nyertük a Cosmopolitan Rising Star díját. Én elsősorban a vizuális megjelenésért vagyok felelős, de az üzleti döntésekben is szerepet vállalok, ezt is szeretem.

– Mennyire csajozós mesterség a fotózás?

– Azt kell, hogy mondjam, hogy nem nehéz fotósként ismerkedni! Az előző hosszú kapcsolatomat munka révén ismertem meg egy partifotózás alkalmával. Adtam neki egy névjegykártyát, aztán lehúztunk együtt több mint három évet. De alapvetően nem szoktam munka közben csajozni. Nehéz is olyan lányt találni, aki tolerálja ezt az életformát hosszú távon, gondoljatok csak bele!

– Hol szeretnél tartani öt év múlva?

– Jó lenne, ha a cégem, a Kellegy vállalkozás már megállna majd a saját lábán, és ha bejön egy munka, azt akár a munkatársaim már nélkülem is meg tudják oldani. Most még egyelőre túl sokat dolgozom, túlhajtom magam, és nem tudok pihenni, ezen jó lenne változtatni. Egyébként egyike vagyok azon kevés embernek, aki jól érzi magát itthon. Az utóbbi időben videókat is készítünk, nemsokára kijön két klip, amit a nyáron forgattunk, és egy harmadik van még a vágóasztalon. Szeretném, ha mi is meghatározó tényező lennénk ebben az szegmensben is.

– Nagyon sok hely számára fotózol, járod az éjszakát. Ez milyen hatással van a magánéletedre? Van kedved bulizni, amikor van egy szabad estéd?

– Régebben ott buliztam, ahol fotóztam, de az elmúlt két évben már jóval kevesebbet dolgozom az éjszakában. Ma már több az olyan este, amikor nem merek bejönni a Deák környékére. A munkám nagyon intenzív, és ha vannak szabad óráim, akkor arra van szükségem, hogy kicsit magamban legyek, és feltöltődjek, de persze a feltöltődés része a barátokkal sörözni a Gozsdu környékén. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között számomra, de most már tudatosan figyelek erre.

– Van még olyan, hogy csak a magad kedvéért kapod elő a gépet? Készítesz még olyan fotót, amit senki sem rendelt meg?

– Legjobban külföldön tudok feltöltődni, ilyenkor a fotózás újra hobbi, magamért csinálom és nagyon élvezem. Legutóbb egy New York-i túra alatt élveztem igazán a fotózást, de éppen ma tértem vissza Barcelonából, és zseniális élmény volt az az út is.

– Hol innál meg legszívesebben egy-két Millert a legjobb cimboráddal? 

– Ez most egy nagyon könnyű kérdés: Barcelonában töltöttem az elmúlt pár napot, óriási élmény volt, és azt hiszem, a Barcelona Beach-en élvezném leginkább ezeket a pillanatokat jó társaságban. Leginkább az ottani strandolási szokások miatt.

– Milyen tanácsokat tudnál adni kezdő fotósoknak? Hogyan kezdjenek bele?

– Azt mondanám, hogy érdemes egy DSLR géppel elkezdeni. Válasszon szakirányú workshopot, és ha ráérez a dologra és szeretné komolyabban művelni a fotózást, hasznos elszegődni asszisztensek fotósokhoz, mert így lehet a legtöbbet tanulni.

(Fotó: Donkó Péter, Somay Márk)