Azt hinné az ember, hogy a 20 év körüliek imádják a szex nyújtotta élvezeteket és megállás nélkül habzsolják az életet, ám ez nem teljesen igaz. Kanadában legalábbis komoly gondok vannak ezen a téren.

Ez derül ki a helyi University of New Brunswick kutatásából, amelynek keretein belül 16 és 21 év közötti kanadai fiatalokat vizsgáltak. Az eredmények pedig elkeserítőek, hiszen az adatok szerint

a fiatalok háromnegyede egyáltalán nem elégedett a szexuális életével.

Lucia O'Sullivan pszichológus professzor a nagyjából 400 fős minta alapján arról értekezett a tanulmányában, hogy a fiúk nagy arányban számoltak be alacsony fokú szexuális elégedettségről, merevedési problémákról, a lányok pedig arra panaszkodtak, hogy nehezen jutnak el a csúcsra, illetve fájdalmat okoz számukra az együttlét.

Persze ezek a gondok javarészt abból adódhatnak, hogy az érintetteknek még nincs tapasztalata ilyen téren, ám az, hogy már ilyen fiatalok is sokan érdektelenségre és a szexuális izgalom hiányára panaszkodnak, az mégiscsak komolyabb gondokat sejtet a háttérben. O'Sullivan szerint a megoldás az oktatásban rejlik, a fiatalságnak egyszerűen meg kell tanítani, hogyan tehetik a szexet élvezetessé.

Ne felejtsük el azt sem, hogy egy másik - hasonló jellegű - felmérésben is a rangsor végén végzett Kanada, ahol az emberek 15 százaléka még soha nem tapasztalt orgazmust.

Már mondjuk is, hogy a világ mely országaiban élik át a legjobb orgazmust

Kitalálod, hol a legintenzívebb? És hol a leghangosabb?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A szexi macskás lány

Így lehetsz magabiztos, vagy ha az vagy, akkor még magabiztosabb

Isabelle a tóparton is fesztelenül nőies

További cikkeink a témában