Valami tönkrement bennünk a Kertész utcai Hashtag Club láttán, és ez csak a jéghegy csúcsa

Mert vannak ám még cifra szosölmédiás névadások Budapesten, amikből mutatunk is rögtön kettőt, de nem fogsz örülni. Mi legalábbis azonnal kiteleportálnánk magunkat ebből digitális világból.

Ami persze rettentő önironikus kijelentés újságíróként, mert miből élne egy online magazin, ha nem a lájkok, megosztások, kommentek generálta olvasói aktivitásból? Plusz igen, lesütött szemmel toporogva elismerjük, hogy mi is gyakran használunk hashtaget, mert nagyon praktikus funkciói vannak az azonos tartalmak összehúzásánál.

De az ember azt érzi, hogy mikor elérkezhet a napnak az a laptoplecsukós, telefonelsötétítős, appkikapcsolós része, mikor a digitálisból átléphet végre az analógba, az emberi kapcsolatokba, egy jó kávézásba, sörözésbe, vacsorázásba, beszélgetésbe, akkor kéremszépen ne penetráljon be a közösségi média az életébe, jó? Akkor legyünk offline, és élvezzük azt, hogy a szemünk háromdimenziós valóságot lát, valós emberek valós idejű hangját hallja, az ételek tapinthatóak, nem csak lájkolhatóak, az italokkal megkínálunk másokat és nem továbbosztjuk őket egy képernyőn. Élvezzük, hogy az életnek színe, szaga, tapintása, érzékelése van a digitális világon túl.

Ezért az ember naiv gyermeke kimegy az utcára, hogy beüljön egy jó kocsmába, bárba, étterembe, kricsmibe, akármibe. Ahol nem csupán szelfiző embereket lát... hanem magát a helyet is úgy hívják.

Az ember naiv gyermeke nem akarja elhinni, dörzsöli a szemét, hogy ez most tényleg komoly-e, depedigbizonyhogyaz. Selfie. Grill. Bár. Az Uránia mozi közvetlen szomszédságában. És sarkon fordul, hogy elmeneküljön egy másik helyre, ami nem a csücsörítős-izomfeszítős-véletlenülgecijóamellem-öntömjénező fotóműfajról kapta a nevét. Fut, fut, fut, míg el nem ér a...

Oké, ez még mindig csak két hely, mondjuk az is éppen kettővel több, mint amennyi a világra kellene, nemhogy a fővárosunkba. Ezzel a félig üres pohár hangulattal az ember naiv gyermeke végül elmegy ügyet intézni az amúgy is rettentően vidám NAV-ba a Kertész utcában, és széles jókedvét fokozandó szembejön vele ez.

Mi *csak* erről a három helyről tudunk, de ennyi is untig elég. Nagyon reméljük, hogy nem fog nyílni (vagy nem nyílt már) Comment Café, Priviüzi Pub vagy Share Sarok és nem is szeretnénk ötleteket adni. Most mondhatnánk azt, hogy „oszd meg, ha egyetértesz” vagy „lájk, ha tetszik”, de nem mondjuk. Nyugodtan tegyél, amit szeretnél, ha pedig tényleg egyetértesz azzal, hogy ne nevezzünk már el vendéglátóipari egységeket közösségi médiás cuccokról, mert vérgáz és mert tudjunk már legalább a szabadidőnkben egymással foglalkozni a virtuális világ helyett, szóval ha tényleg egyetértesz, akkor most hívd fel egy barátodat és igyál meg vele egy sört úgy, hogy ezt az élményt nem osztod meg hashtaggelt szelfiként lájkvadászva. Hogy nem becsekkolsz egy helyre, hanem beülsz. Nem lájkolod, hanem szereted. És nem megosztod, hanem átéled. Köszönjük.

Player Autószalon

Sok tökéletes dolog született Olaszországban, és ezért nagyon hálásak lehetünk a derék csizmalakóknak. Ha az ötvenes-hatvanas évekre gondolunk, akkor olyan praktikus és briliáns dizájnnal rendelkező tárgyak jutnak eszünkbe, mint egy Bialetti kotyogós kávéfőző, egy Vespa robogó, vagy olyan filmek, mint a Római vakáció, ami ugyan amerikai, de a Cinecittában készült, szóval legalább félig olasznak számít. Mai marhahúsos cannelloninkkal Itália előtt tisztelgünk!

Ez egy masszív fogás, ám mivel ínycsiklandóan néz ki, egy diétázó csaj sem fog nemet mondani rá, szóval remek választás vacsorával egybekötött randira! Ha egy tízes skálán osztályoznánk a nehézségi fokozatát, akkor a cannelloni körülbelül hatost kapna, vagyis kezdők is bátran nekifoghatnak, ha kellőképpen komolyan veszik a feladatot. Ez a töltött tészta – mert ha jobban belegondolunk, akkor az, bármennyire furcsának is hangzik az elnevezés – időigényes vállalkozás, de megéri a veszkődést.

Beszerző körút

Vannak előre gyártott cannelloni alkalmatosságok. Ezek apró cső formájú kis tészták, választhatjuk ezeket is természetesen, de most kipróbálunk egy alternatív megoldást. Mivel a cannelloni gyűrűkbe kínkeserves munka belegyömöszölni a tölteléket, sokkal jobban jártok, ha lasagne lapot használtok. Kezdjük az alapokkal! Mi az, ami nélkül nem érdemes nekifognod ennek a fogásnak? Kell hozzá lasagne lap, (vagy cannelloni tészta) ha ez nincsen, akkor elő kell állni egy B tervvel, hacsak nem tudunk tésztát gyúrni liszt, víz, tojás és só megfelelő arányú összekeverésével. A többi már gyerekjáték: fél kiló darált marhahús, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg bacon, 10 dkg gomba (friss vagy konzerv) 5 dl paradicsomszósz, 1 teáskanál szárított oregánó, 2dl tejszín, 2 dl fehérbor, 10 dkg reszelt parmezán.

Action!

Először készítsük el a tölteléket. Kevés olivaolajon pirítsuk meg a kockára vágott vöröshagymát, majd a vékony gerezdekre vágott fokhagymát. Jöhet a gomba is, de közben fakanállal kevergessük a lábasban lévő dolgokat, ugyanis a hagyma könnyen odakap. Pirítsuk meg a darált marhahúst, amíg beszürkül, majd szórjuk rá a szárított oregánót, és sózzuk, borsozzuk. Folyamatosan forgassuk a húst, és az esetleg összeállt húscsomókat nyomkodjuk szét fakanállal. A száraz fehérbort öntsük a húsra, majd adjunk a hőfoknak, egészen addig, amíg a bor szinte teljesen elpárolog. Ezek után jöhet a paradicsom szósz, de ne felejtsük a lángot visszavenni közepes fokozatra. Rotyogtassuk jó húsz percig, vagy amíg a hús átfő, és a ragu besűrűsödik. Néha kevergessük meg, nehogy odakapjon.

Tészta

A lapokat egy nagy lábasban érdemes megfőzni, egyszerre maximum három lapot, ugyanis ha többet rakunk a lábasba, akkor összetapadnak, majd szétszakadnak. Ezekkel a lapokkal szinte hímes tojásként kell bánni, legalábbis akkor, amikor már megfőttek. Egy normális méretű tepsibe józan számítások szerint nagyjából 10 db cannelloni fér el kényelmesen, szóval 3-4 turnusban el tudjuk készíteni őket. Logisztikailag érdemes egy időben kezdeni a ragu és a tésztalapok elkészítését, így időt spórolhatunk.

Rock n’ roll

Tekerünk. Ha kész a tészta, akkor kifektetjük a lapokat, majd egy szelet bacont fektetünk rá, megszórjuk egy kevés reszelt sajttal, és ezután teszünk az egyik felére 2-3 evőkanálnyi ragut. ha eredeti cannelloni gyűrűt használnánk, akkor ezt kapásból nem tudnánk megcsinálni. Ha ez megvan, akkor feltekerjük a cannelloninkat, és félretesszük pihenni, amíg elkészítjük az összes többi tekercset. Ha megvannak a kis gyönyörűségek, akkor a tepsink aljába paradicsomszószt öntünk, majd óvatosan belerakjuk a cannellonikat. Most jön a varázslat: a tejszínt elkeverjük a maradék parmezán sajttal és a cannellonik tetejére öntjük. Utána fogjuk ezt a csodát és berakjuk az előmelegített 180 °C fokos sütőbe és negyven percig sütjük, vagy amíg a teteje picit megpirul. Ecco tutto – vagyis: ez minden!

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!