A Michelin-csillagos dán Kadeau és az Innio étterem séfje meccsel egyet, avagy nordic-pannon kulináris petárdadurrogtatás lesz az Innioban. A magaskonyhás est eléggé exkluzív, mindössze néhács tucatnyi vehetnek részt a három estén át zajló eseményen. Ihász Zsolttal, a szervező Eatwell alapítójával beszélgettünk.

Az est az Innio étterem és az Eatwell közös szervezésében jött létre, utóbbi mögött áll a korábban a reklámszakmában dolgozó, majd a gasztronómia világába kalandozó Ihász Zsolt.

– Én, mint az "eztkapdbe" blog alapítója, úgy érzem jó a rálátásom nemzetközi gasztronómiára, és szeretném ezt könnyebben elérhetővé tenni a budapesti közönség számára. Így közvetve a hazai gasztronómia nemzetközi hírnevét is előre viszem. Az eseményt szervező Eatwell jelenleg ez egy szerelemvállalkozás, és ha valaki valami szívből csinál, akkor abból rossz nem sülhet ki. Érdekes színfolt lesz ez a rendezvény Budapesten, hiszen évente maximum 4-6 külföldi séfet hívnak el hozzánk.

És hogy kik az est főszereplői?

Az egyikük a chilei Francisco "Pancho" Cardenas, aki Patagóniából származik „fúziós” házasságból, az édesapja ugyanis horvát. Az elmúlt 12 évben különböző országok konyháin dolgozott, és étkezési kultúrájukból merítve bővítette tudását. Az innen tanultak inspirálják ételeit és főzési filozófiáját. Utóbbi években a felkapott skandináv gasztronómia fellegvárában: Koppenhágában, a Kadeau étteremben dolgozik Nicolai Nørregaard sztárséf irányítása alatt.

Bár fontos, hogy nem a Kadeau látogat Budapestre, hanem a Pancho cardenas, azért érdemes elmondani néhány dolgot erről az étteremről. Pancho munkahelye a tavalyi kulináris szaksajtó szerint legfeltörekvőbb new nordic éttermek közé tartozik. Bornholm szigetén volt az első éttermük, nemrég Koppenhágában is sikerült nyitniuk egy egységet, és telente az étterem Koppenhágába költözik. Kizárólag Bornholm szigetén fellelhető, előállítható alapanyagokból dolgoznak, évente nem kevesebb, mint hét tonna élelmiszert tartósítanak a szigetről. A természetközeliség és lokalitás maximálisan fellelhető a főzési filozófiájukban.

Kommunikációs stratégiájuk része, hogy nem tesznek közzé ételfotókat, csak alapanyagokat, abban bízva, hogy még jobban felkeltik az emberek érdeklődését az ismeretlen iránt.

A négykezes gasztróest másik oszlopa az Innio Étterem séfje, Tóth Szilárd.

Az Inniót nagyon nem kell bemutatni, de álljon itt egy-két frissebb, 2017-es eredmény: Gault&Millau 15 pont, 2 szakácssapka, Dining Guide top100: 42. hely, 80 pont. Kiemelkedő az organikus borválaszték, nincs sommelier, mert egy kicsit mindenki az. Nagyon figyelnek a legjobb minőségű alapanyagok használatára és maximálisan törekednek a lokalitásra. Étlapukon rendszeresen jelen vannak a régi ismert magyar ételek újragondolt változatai, hogy ezzel is tisztelegjenek a hagyományok előtt. Régebben inkább csak barfood jellegű ételeket szolgáltak fel, de ez mára már teljes mértékben megváltozott, és szeretnék, ha ez az információ a köztudatba is beépülne.

És hogy mi lesz a menü?

Marhatea, gomba, fűszercsokor

Feketegyökér, marhaszív
Töltött káposzta
Aebleskiver
Csicsóka, csontvelő, ikra

Kacsamáj, körte, kelbimbó
Cigányka

Harcsa

Csicsóka parfé, méz, virágpor
Vér, csokoládé, citrom

Egy falat Patagónia - Egy falat Magyarország
A vacsora ára 35.000 Ft + 12,5% szervízdij, amely asztalfoglaláskor fizetendő. A foglalás csak előre fizetés esetén érvényes. A jegy nem visszaváltható, de átruházható. 

Asztalfoglalás itt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés