Film
Kevés rendező van, aki olyan szinten forgatta fel a filmvilágot, mint Quentin Tarantino, aki gyakorlatilag egy videotéka pultjából lépett a kamera mögé, a többi pedig – ahogy mondani szokás - celluloid történelem. A Tarantino-jelenség több szempontból is érdekes, egyrészt azt bizonyítja, hogy nem diploma és nem is rutin, hanem eredetiség kell a filmezéshez, másrészt ennyi utalást és idézetet senki sem halmozott fel korábban alkotásaiban, ezért a banán-állú filmbuzi munkáin lehet a legkönnyebben szemléltetni a posztmodern film sajátosságait. Magyarul: Tarantino úgy guberál, hogy a végeredmény mégis 100%-ig eredeti marad. Bár az első saját rendezésű játékfilmjével, a Kutyaszorítóbannal is jókora feltűnést keltett emberünk, igazán kultikussá a Ponyvaregény tette, melynek teljes forgatókönyve egy idézetgyűjtemény, ezért jobban jársz, ha időben elkezded bemagolni a sorokat, mivel kevés élethelyzet van, amikor ne jönne jól egy-egy tökéletesen megírt duma. Emellett a jelenetek is emlékezetesek, sőt, némelyik jócskán túllépte a vászon határait is, a táncjelenetben látható kézmozdulatokat például az is ismeri, aki a Tarantino szó hallatán sokkal inkább egy hatalmas mérges pókra gondol, mint egy rendezőre. A mester egyébként ismét alkot, és mivel igazán nagyot még sosem hibázott, ezért fokozott izgalommal várjuk a Django Unchained című, év végére ígért új opuszt.Jelenet
A Ponyvaregény számtalan meghatározó dumája, jelenete, fordulata a táplálkozás körül forog, például Tökfejék egy kávézóban próbálkoznak a rablással, Butch egy pirítóssütő miatt lövi le Vincentet, aki a nyitójelenetben többek között arról mesél, hogy a hollandok barbár módon majonézt tesznek a sült krumplira. Mindezek mellett a hamburger az a kaja, ami látványos túl van reprezentálva a képsorokon (ezzel is hangsúlyozva a történet amerikaiságát). Gondoljunk csak a titokzatos Big Kahuna Burgerre, ami persze egy fikciós márka, a Jack Rabbit Slims-ben egy Durward Kurby Burgert rendel Mia az ötdolláros shake mellé, amiről a rosseb se tudja, miért kerül ennyibe, de rohadtul finom, továbbá azt is megtudhatjuk, hogy miért nem negyedfontosnak hívják Európában a sajtburgert. Az apró különbségek, ugye…
Recept
Aki igazán jó sajtburgerrel szeretné meglepni magát, illetve vendégeit, jobb, ha nem a gyorséttermekben kapható példányokból indul ki, ugyanis egy igazi burgerben sokkal vastagabb a hús. Első lépésben szerezzük be a hozzávalókat, a darált marhahúst, amit jól fűszerezzünk be és gyúrjunk belőle néhány zsömle átmérőjű fasírtot. Közben keverjünk ki egy kis majonézt salátaöntettel, lehetőleg úgy, hogy elég sűrű legyen a szósz, továbbá vágjunk fel egy jókora paradicsomot, lila hagymát és készítsünk be néhány salátalevelet is, illetve lapsajtot vagy vékonyra szeletelt kemény sajtot. A hús mindkét oldalát jól süssük át, és mielőtt kész lenne, tegyünk a tetejére egy-két szelet sajtot, ami így szépen ráolvad. Közben a félbevágott császárzsemlét is rádobhatjuk egy száraz sütőlapra, hogy átmelegedjen és megpiruljon a széle. Miután ezzel kész vagyunk, kenjük meg a péktermék belsejét a majonézes szósszal és helyezzük bele a sajtos fasírtot, amelyre dobáljuk rá a zöldségeket, ízlés szerint savanyú uborkát is tehetünk bele. Ha ez megvan nincs is más dolgunk, mint egy kis sült krumpli társaságában tálalni az egyszerű, de mindig nyerő és könnyedén elkészíthető finomságot. Ha jól csináltuk a dolgunkat, akkor úgy visszük a bankot, mintha royal flush-ünk lenne.