Jövő hétvégén rajtol a világ egyik legnézettebb és legizgalmasabb sporteseménye, az angol labdarúgó-bajnokság – egészen pontosan a Premier League 2018–2019-es szezonja. A csapatok már javában elkezdték a felkészülési idényt, és Európa nagyágyúival együtt a Manchester City is az amerikai kontinensen hangolódik rá az új idényre.

A tegnap például Floridában lejátszott Bayern elleni 3–2-re megnyert mérkőzés után kapták lencsevégre a manchesteri csapat játékosait. És hát azóta is ezeken a képeken röhögnek az internetes fórumokon.

A különböző divatcégek ugyanis általában nem restek felhasználni táncoslábú reklámbabáikat arra, hogy a testükön feszülő-csüngő textilt alaposan kidekorálják, ehhez képest a Dsquared² cég egészen elaprózta, de legalábbis rendhagyó módon oldotta meg a dolgot.

Mintha csak egy sörivóversenyen nyert fekete pólóra nyomtatták volna rá a Manchester City-feliratot Arial betűtípussal, a szajréhoz pedig hozzácsaptak egy fekete rövid nacit és egy fekete lakkcipőt is, hogy teljes legyen a sztori.

A szett finoman szólva is kérdéseket vet fel az emberben, de jobban gondolva lehet, hogy pont azért zseniális, mert a twitterezők azóta is erről beszélnek. Végül is, a reklám, az reklám...

És ha már a mezeknél tartunk:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A madarak és fák napján ültetünk egy gyönyörű fát Alessandrának

A szexi macskás lány

Így lehetsz magabiztos, vagy ha az vagy, akkor még magabiztosabb

További cikkeink a témában