Kevesen tudják, úgyhogy megsúgjuk: Budapest egyik legjobb levesének elköltéséhez a Józsefvárosi piac legvégébe kell kivándorolnunk. Ijesztő? Dehogy, viszont annál egészségesebb.
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Kőbányai út mentén elterülő Józsefvárosi piac nem tartozik a legnépszerűbb shoppinghelyszínek közé. Túl sok a bizonytalansági tényező: ismeretlen eredetű és minőségű áruk, bádogszerű, összetákolt, nem kifejezetten tiszta környezetben, a levegőt pedig csak akkor hasítja ketté magyar szó, ha potenciális vevő tűnik fel a látómezőben. Olyan az egész, mint a hírhedt, kaotikus Camden Town ázsiai-arab-rafkós verzióban, ami mintha mindenféle jogszabályi határokon kívül esne: ha a küszöbön átlépve öt percen belül nem próbálkoznak be nálunk eladó viperával, sokkolóval, számlával, diákigazolvány-matricával, akkor nem is járunk jó helyen.
Azonban akinek derogál ide belépni, az jó, ha tudja: komoly kulináris élménytől fosztja meg magát. A bizonytalanságok útvesztőjében ugyanis titkos oázisként, a holtbiztos gasztronómiai minőség fáklyavivőjeként működik a piac hátsó traktusában a Đăng Mười Büfé, ami első blikkre persze szintén nem túl meggyőző a maga csúnya, átlátszó műanyag oldalával, enyvesvászonnal-üveglappal fedett asztalaival és a hegyes vaspálcikára szúrt szalvétákkal, de ne ez alapján ítéljünk. Ami ugyanis a konyhában készül, arra rossz szót aligha lehet mondani.
Vietnamiak viszik a helyet, akik országuk legkiválóbb étkeivel készülnek nap mint nap, ami, ha belegondolunk, tulajdonképpen nem is lehetne másként: egy olyan piacon, ahol farkastörvények uralkodnak, ahol csak az erősebb szakít, a legjelentősebb étkeztetőt is csak olyanok üzemeltethetik, akik remek ételeket állítanak elő.
Egy darab Vietnam
A vietnami gasztronómiát nagyjából úgy írhatjuk le, hogy a kínai szószokkal és a thai aromamániával ellentétben itt a bőséges mennyiségben alkalmazott friss zöldség és gyümölcs a főszereplő - ami az ország klímájából egyenesen levezethető. Fontos kiegészítő a halszósz, az olyan gyógynövények pedig, mint a menta, citromfű, koriander, vagy a thai bazsalikom, szintén megkapják a maguk jól megérdemelt műsoridejét. Olajat minimális szinten használnak, és az állati húst sem főzik vagy sütik túl, hogy megőrizzék annak eredeti textúráját.
Fontos részét képezi a vietnami étkeknek a jin és jang elvének alkalmazása is: ügyelnek az ízbéli kontrasztokra, és a “fűtő”, illetve “hűsítő” komponensekre, utóbbi megléte alapvető. A végeredmény: egy olyan étrend, ami kiegyensúlyozott és hasznos a szervezet számára. Nem véletlenül tartják ezt a világ egyik legegészségesebb konyhájának.
Itt van rögtön a pho, a nemzeti eledel: egy erőteljes, aromás leves - és nagyon addiktív, mert nagyon jó. Valahol távoli rokona a mi magyaros húsleveseinknek, csak azoknál jóval édeskésebb-savanykásabb, és az is evidens, hogy utána már nem lesz szükségünk második fogásra, hiszen a belepakolt rizstészta, a sok marhahús, mindez friss újhagymával és korianderrel feldobva több, mint bőséges - már a 800 forintért kapott normál adag is, 1000-ért pedig még nagyobb kivitelben kaphatjuk meg, de szerintünk erre, ha csak nem hívnak minket Fekete Lászlónak, semmi szükség. Érdekesség, hogy Vietnamban ezt reggel, délben, este, bármikor eszik, és nehezen mondanának le róla.
Merészebbek már kísérletezhetnek a ráklevessel is, ami az előzőnél teltebb, sűrűbb típusú leves, amiben a rák pép formájában foglal helyet, a bónusz ezen pedig saláta és pirított hagyma, meg néhány darab rántott tofu - ez sem a balatonparti pörköltözésekhez szokott hasnak lett kitalálva, de aki szereti a tengerben elejtett dolgokat, annak ezzel nemhogy semmi baja nem lesz, de esélyes, hogy fog még repetázni belőle, mert szintén bőséges, és szintén olyan olcsó, mint a pho.
Próbáltuk még az egyszerűen csak sült tészta hússal név alatt futó (a kiíráson: Miến Xào Thịt) fogást is, főszereplője a marhahús, a koriander, a hagyma, a babcsíra és a mogyoró, amik olyan egységbe forrnak össze, hogy azt sosem hittük volna ilyen erős befutónak: a falhatnékot, mint olyat, olykor még a fogyasztása közben is képes tovább spilázni.
Jegyezzük meg: az ételeket javallott az asztalokon elhelyezett kiegészítőkkel tovább ízesíteni, ezekből ötöt biztosan találunk - ha nem, akkor a szomszédos asztalon lesz: citrom, friss csili ecetes lében, csiliszósz, olívaolaj és halolaj. Kérjük őket bátran magyarul, mert beszélik a nyelvet.
És aki még ezek után sem adna egy esélyt a Đăng Mười-nak, annak a következő információ talán lökést ad: két menő belvárosi hely séfjéről is tudjuk, hogy visszatérő vendég itt - hiába, ami jó az jó, és azt le kell küldeni a gyomorba.
Értékelés 5 pontból
Kiszolgálás: 4 (pultnál rendelés után uszkve tíz perccel már az asztalhoz is viszik.)
Ár-érték: 5 (jóllakás ezer forint alatt.)