Már csak párat kell aludni, és végre felemelkedik a Sötét lovag, a csodálatos Pókember pedig máris elkezdett behálózni minket. Ezen felbuzdulva felidéztük 10 kedvenc képregényfilmünket.

Bosszúállók

Minden idők legsikeresebb képregényfilmje, sőt, minden idők egyik legsikeresebb filmje annyi pénzt hozott a Marvelnek és a Paramountnak, hogy azóta is azt számolgatják. A szuperhős válogatott borzasztóan betalált a fiataloknál és igazából tényleg jó kis zúzásról beszélünk, ami nekünk ráadásul megkönnyítette a dolgunkat, mert nem kellett azon agyalnunk, hogy a Vasember, Hulk, Thor vagy Amerika kapitány maradjon le a listánkról. Így mindenki itt van.

300

Frank Miller képregényei 3 kilométerről felismerhetőek, annyira markáns stílusa van a csávónak. A 300 érdeme, hogy ezt a képi világot remekül visszaadta, sőt, Zack Snyder kiélhette arra irányuló vágyait is, hogy a klipesztétika által visszafordíthatatlanul megfertőzött lassítós, stilizált képi világát az egész játékidő alatt a képünkbe tolhassa. Értelme, na az sajnos nincs, viszont aki látta, sosem felejti el a jeleneteket, és ha azt hallja: „This is Spartaaa”, akkor gondolkodás nélkül hasba rúg bárkit, aki szembejön vele.

Ha/ver

Matthew Vaughn azzal a gondolattal játszott el, hogy mi van akkor, amikor a szuperhős nem is szuperhős, csak egy lelkes wannabe. Persze ehhez kellett Mark Millar érintőlegesen önéletrajzi, és mindenképp ön- és műfajkritikus képregénye, ami nagyon okosan szólítja meg a mai generációt. Továbbá minden bizonnyal a Ha/verben jegyezte meg magának mindenki Chloë Grace Moretz-t, aki zsenge kora ellenére vidáman kaszabolja a tagbaszakadt férfiembereket. Nehéz nem odalenni érte!

Watchmen: Az őrzők

Snyder, aki az utóbbi időben nagyon látványosan buckázik lefelé alkotásaival a minőség lejtőjén, itt még remek formában volt és egy 160 perces eposzban mesélt nagyon is emberi szuperhősökről. Emellett van itt politika, összeesküvés, jó zenék, mellőzött hősök és persze a lassítások szerelmeseinek sem bánatukban a zsebkendőért nyúlni.

X-Men: Az elsők

Na jó, van benne néhány gagyi megoldás és béna képességgel megáldott zöldfülű mutáns, de Az elsők összességében kiváló prequel, ami nagyon szépen vázolja fel a korábban megismert hősök motivációt, jellemrajzát, ahogy az új generációs, poszt-Batman: Kezdődikes képregényfilmekre jellemző. Hamarosan jön a folytatás, várjuk mérhetetlen lelkesedéssel!

Sin City

Az ismert skizofrén rendező, Robert Rodriguez (egyik énje mindig valami kimagaslót rendez, majd a másik csinál valami értelmezhetetlen bambaságot) a csodálatos Kémkölykök 3-D - Game Over és nem különben letaglózó Cápasrác és Lávalány kalandjai között összehozta azt a filmet, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy az utóbbi években a képregényfilmeket mindenki sokkal komolyabban vegye. Ráadásul ez a mozi ültette át a leghangsúlyosabban a rajzolt alap vizuális textúráját a nagyvászonra, a színezés remek, ahogy a szereplőgárda is, az pedig szintén sokat elmond arról, hogy mennyire fontos darabról van szó, hogy maga Frank Miller is besegített a rendezésbe, és egy bizonyos Quentin Tarantino is ott lebzselt a forgatáson.

Superman

A Sin City vitathatatlanul újkori képregényfilm mérföldkő, de van még pár ilyen darab, ha visszautazunk a filmtörténelemben. A Superman például a zsáner történetének egyik legfontosabb alkotása, amely a korábban lenézett szuperhősfilmeket egészen más szintre emelte, a trükkök, a színészek (Christopher Reeve, Marlon Brando, Gene Hackman) jelenléte, a rendező (Richard Donner) és az író (a Keresztapa szerzője, Mario Puzo) személye is azt jelzi: igenis komolyan kell venni egy olyan filmet, amiben egy kék ruhás fiatalember röpköd az égen. Sajnos a sors fintora, hogy az élet pont ezt a Supermant kényszerítette később tolószékbe.

Scott Pilgrim a világ ellen

Bryan Lee O’Malley minimalista, de végtelenül karakteres képregénysorozata a lehető legjobb kezekbe került, amikor Edgar Wright döntött úgy, hogy vászonra viszi. A rendező ugyanis lubickol a popkultúrában, a végeredmény telis tele van utalásokkal, intertextekkel, kikacsintásokkal és zseniális műfaji játékokkal, a soundtrack-nek helye a legjobb filmzenéket összegyűjtő listákon, vagyis összességében egy olyan generáció instant kultfilmjéről van szó, amely valamiért a bemutató idején nem is tudta, hogy mennyire neki és róla szól ez a történet.

Batman / A sötét lovag

Nagyon úgy tűnik, hogy eddig Joker volt a Batman filmek Jokere. Nem mintha a Batman visszatérrel és a Batman: Kezdődikkel baj lett volna (a 2 Joel Schumacher ámokfutást inkább hagyjuk), de a legemlékezetesebb darabokban ez a vigyori gyilkos tűnik fel és homályosítja el magát a denevérembert is. Bár Nolan Sötét lovagja (amely az első szuperhős film, ami meghaladta a milliárd dolcsis bevételt) elfeledtette a világgal Tim Burton eredetijét, azért arról se feledkezzünk meg, és természetesen balgaság lenne összehasonlítani a 2 verziót, mert az egyikben hi-tech kütyük, másikban gótikus formák vannak, Nicholson Jokere egy ripacs, míg a tragikusan elhunyt Ledgeré egy anarchista tömeggyilkos. Bármelyiket, bárhol, bármikor.

A holló

Alex Proyas filmjére leginkább azért emlékszik mindenki, mert a forgatáson vesztette életét az akkor 28 éves Brandon Lee, mindössze 8 nappal a munkálatok vége előtt, amikor tisztázatlan körülmények között éles töltény került az egyik fegyverbe. Így A holló lett Bruce Lee fiának sírfelirata és egy olyan pillanat a filmtörténelemben, amikor az élet és a film története tragikusan összeér. A mozi azonban messze nem csak ezzel érdemelte ki, hogy beégjen a köztudatba, ugyanis gótikus stilizáltsága, idézhető sorai és túlvilági hangulata miatt igazi mesterműről van szó, aminek megtekintése a tragédia tükrében a mai napig hátborzongató élmény.

Coming Soon

Semmi kétség, a képregényfilmek a reneszánszukat élik. Hogy alátámasszuk ezt az állítást, felsorolunk néhány példányt, amire számíthatunk a közeljövőben.

2013: Iron Man 3, Sin City: A Dame To Kill For, Man Of Steel (Superman reboot), The Wolverine

2014: X-Men: Az elsők 2, Black Panther, Deadpool

2015: Amerika kapitány 2, Thor 2. Arról nem is beszélve, hogy még nem jelentették be a dátumot, de nyilvánvalóan lesz nekünk egy Bosszúállók folytatásunk, a DC már tervezgeti a Justice League-et és még Flash film is lesz, Dr. Sheldon Cooper legnagyobb örömére.

Mindig is érdekelt, mennyi pénzt hoznak a képregényfilmek? Akkor olvass erről a témáról is a Playeren!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés